Könczei Ádám dossziéi

A személyi megfigyelési dosszié nem jelenti föltétlenül egyben azt is, hogy az egyszemélyes. Találkoznak benne családtagok, barátok, ismerősök és ismeretlenek, persze átlényegülve, akták formájában. Az én iratcsomómban a leghangsúlyosabb szerepet az édesapámról szóló dokumentumok kapták, lehet, azt bizonyítandó, hogy a megfigyeltség állapota örökletes is lehet. Édespámnak két, illetve három dossziéja is volt. Egy „ellenőrző” (de verificare) és két személyi megfigyelési (DUI). Ezt abból a kivonatból (NOTĂ EXTRAS) tudom, amit a megfigyelő „tisztem” jegyzetelt ki, majd helyezett el a dossziémban.

Édesapámat 1957 március 13-án „vették ellenőrző dossziéba, a tanulók között kifejtett nacionalista bujtogatásért” („13.03.1957- este luat în dosar de verificare pentru instigare naţionalistă în rîndul elevilor”). Ekkoriban Gyergyószetmiklóson tanárkodott, nem sokáig, mert még abban az évben kitették az iskolából, és hogy az „ellenőrzést” nyomatékosítsák, úgy általában a tanügyből. Tanári pályafutása összesen öt évet tartott. A családi folklór szerint azért dobták ki, mert megbuktatta az igazgató gyermekét, és ráadásul „rajtakapták”, hogy az iskolában a Szabad Európát hallgatta. Az írott dokumentumokban azonban további részletek is szerepelnek.

Az első személyi megfigyelési dossziéjának az alapjaként „a Magyar Népköztársaságban 1956-ban történt eseményekkel kapcsolatos magyar nacionalista tevékenység”-et nevezték meg. („Baza = manif. naţ. magh. în leg. cu evenimentele din 1956 din RPU”) Ezt 1964 február 29-én indították, én féléves voltam akkoriban. 1967 február 29-én zárolták, amit különösnek tartok, hiszen édesapámnak még sok éven keresztül nem adtak állást.

Második személyi megfigyelési dossziéjában, a 2873-as számúban a “KATONA” fedőnevet kapta édesapám, gondolom az alliteráció kedvéért, ugyanis a családunkban mindig is erőteljes volt az antimilitarista hangulat. Ezt 1973 május 17-án nyitották meg és 1983 június 28-án zárták le, két héttel édesapám halála után.

CURRICULUM VITAE a la szeku

Édesapám talán még a sok éves átlagnál is több CV-t gyártott. Gondolhatta, kelleni fog a sok állásfolyamodványhoz. Iskolai, egyetemi tanulmányok, kutatások, publikációk, megvalósítások… Adatok, amelyek értékelhetőek. Nem sok sikert ért el velük, majd nyolc évig munkanélküli volt. Mert, hogy a pozitív életrajzhoz mindig egy negatív is járt. „Ezek” ugyanis a fordított életrajzot is feltalálták. A negatív életrajz szabályai szerint minél több szankciót kaptál, annál több pontot szereztél. A negatív életrajzba nem azt szokták beírni, hogy „felvették”, „kitüntették”, „megírta”, „publikálta”, hanem hogy „kirakták”, „megbüntették”, „elkobozták”, stb. S ha megfelelő pontszámot ért el az illető, a pozitív életrajza semlegesítődött. Mert a pozitív plussz negatív az nulla, ugyebár.

Részletek édesapám, Könczei Ádám negatív életrajzából:

1954-1956, tanár, 7 Sz. Ált. Isk. Margitta, Bihar m.
1956-1957, tan., Gyergyói Ált. Isk.
1957-1959, kutató a Kolozsvári Folklórintézetben
1959-1962, foglalkozás nélküli
1962- Nyomdavállalat (korrektor)
(1954-1956, profesor, Şc. Gen. Nr. 7 Marghita, jud Bihor
1956-1957, prof, Şc. Gen. Gheorgheni
1957-1959, cercetător la Institutul de folclor Cluj
1959-1962, fără ocupaţie
1962- Întrepr. Poligrafică – corector)

1957 kiteszik az oktatásból
1959 kizárják a Folklórintézetből, az ok: politikai okokból kitették az oktatásból
1963 amikor a Nyomdavállalatnál dolgozó volt, azt a kijelentést tette, hogy „a magyar folklórkutatás területén kifejtett kutatások nagy mértékben a román folklórkutatás mögött maradnak”
1964 a vállalat vezetősége szankcionálta, mivel egyes magyar neveket másként írt, mint ahogyan azt megkövetelték
(1957 este scos din învăţămînt
1959 exclus de la Instit. De folclor; motivul: a fost scos din învăţămînt pe considerente politice
1963 pe cînd era mc. la Într. Poligrafică, afirma că „cercetările în domeniul folclorului maghiar sînt mult rămase în urmă în rap. cu cercetările folcl. rom.”
1964 sancţionat de conduc. întrepr. pt-.că a scris altfel de cum se cerea, unele nume maghiare)

1974, 1876, 1981, 1983 = figyelmeztetést kap nacionalista tevékenységéért
(avertizat pt. activ. naţ.)

A DOSSZIÉMBA KERÜLT KIVONAT ÉDESAPÁMRÓL

Rajta volt tehát a fatva édesapámon. De a szekusok fatvája sunyi fatva, mivel nem nyilvános. A titkos rendőrség által megírt életrajz végig kísérheti egész életedet anélkül, hogy a szemedbe mondanák, ne kínlódj, politikai üldözött vagy. Ehelyett olyanokat mondanak, hogy „lekésted”, „nem feleltél meg”, „ez nem jó tematikailag”, „ez nem jó stilárisan”, „beteltek a helyek”, és így tovább. Elég jó módszer ez ahhoz, hogy az embert megfosszák az önbizalmától. Édesapám dossziéját az egyenes leszármazott jogán egyszerre kértem ki az enyémmel. Várom, hogy kézbe vegyem.

A segélycsomag intézménye
Gyerekkoromban édesapám a református egyháztól hozott néha segélycsomagot, nagy táskákat, teli használt ruhával. Így jutottam életem első és lehet, hogy utolsó maxi-kabátjához. Nagyon büszke voltam rá, azóta sem éreztem magamat jobban öltözöttnek. Későbben Ilma, a húgom hordta, mint például itt ezen a fényképen, az unokaöcsém, Soma keresztelőjén.

A HÚGOM A SEGÉLYCSOMAGBAN ÉRKEZETT MAXI-KABÁTBAN

A nyolcvanas években, édesapám halála után, postán is érkezett a címünkre egy-egy csomag. Tiszta kálvária volt kiváltani őket, a vonatállomás melletti vámnál kellett jelentkezni, hosszú sorokat kiállni, és mogorva, sanda, veszekedő hivatalnokoktól kikönyörögni azt, ami a csomagból megmaradt. Alap-élelmiszereket, ruhaneműket küldtek általában. Emlékeim szerint a csomagok kivétel nélkül, jól láthatóan fel voltak bontva, egyiket-másikat még arra sem méltatták, hogy visszakössék-ragasszák. A sorban álló emberek elerőtlenedve méltatlankodtak néha, volt aki harsányabban kifakadt, de a legtöbben örültek, hogy valami nekik is jutott. Ha jól emlékszem, akkoriban mindezért a román postát szidtuk. Nem tudom, gondoltam-e arra, hogy

a postahivatal egy volt a szekuval.

A postahivatal – legalábbis egyes részlegei – egyet jelentett a szekuval, ami pontosan kiderül a dossziéban heverő „NOTĂ de RELAŢII” elnevezést viselő formanyomtatványból. Az átkutatott, gyakran „megvámolt”, máskor elkobozott csomagok érvén „nóta” készült (notă = feljegyzés), amelyben a megfigyelt személy („obiectiv”) kapcsolatait regisztrálták. (Más dossziéjából derül ki, hogy a levelezés kapcsán is „nóták” készültek, lásd például a Nicu Steinhardt megfigyelési dossziéjából interneten közölt adatokat.) A szóban forgó csomagot Svájcból, a bázeli Muttenz-ből küldte édesanyám címére Barbara és Paul Imbeck-Löffler, egy lelkészházaspár. Sohasem találkoztunk velük, valószínűleg a kolozsvári református egyházon keresztül jutott el hozzájuk a címünk, mindenesetre több levél és néhány csomag érkezett tőlük. Bekerült a dossziéba a csomagot kísérő levélke fénymásolata, és a rövid szöveg román nyelvű fordítása:

Kedves Könczei család,
ezen a héten ismét küldtünk Önöknek egy kis csomagot… nem tudjuk, hogyan kellene helyesen címezni, a Könczei családnak, vagy Tolna Gizellának…Áprilisban elköltöztünk, új címünk …., Muttenz, stb. stb.

A CÍMZÉS

A CSOMAGOT KÍSÉRŐ NÉMET LEVÉL

A LEVÉL ROMÁN FORDÍTÁSA

„Társadalmi hálózatkutatás” a szekun

A csomagokat, leveleket nemcsak tartalmilag vizsgálták meg. (A csomag tartalmát a lap hátán kellett ismertetni, románul „pe verso”, az én dossziémból azonban ez hiányzik.) A jó filológusokon kívül bizonyára jó társadalomkutatókat is foglalkoztattak a szekun, legalábbis a 0647-es számú, tudtommal Bukarestben működő katonai egységnél (Unitate Militară), amelyik a levelek és csomagok ellenőrzésén kívül a megfigyelt személyek kapcsolathálóját volt hivatott rögzíteni. Hogy hol és kik képezték az embereiket, amikor a civilek számára tilos volt a szociológia oktatása, kérdés. A típusnyomtatvány ugyanis amolyan primér kérdőív a “kutatott” személyek közötti kapcsolat rögzítésére, a kitöltött nyomtatványok tömkelegéből pedig valószínűleg jó kis társadalomhálókat rajzolhattak meg. Az 375136-os iktatószám nagyságrendjéből arra következtethetünk, hogy minden külföldről érkező levelet és csomagot “nótával” láttak el, ami lehetővé tette, hogy a Romániában élő személyek külföldi kapcsolathálóját nagy mennyiségű információ alapján térképezzék fel. El tudom képzelni, milyen nyűgös munka lehetett a számítógép-korszak előtt több százezer nyomtatvány adatait tenni-venni, összesíteni.

A nyomtatványon a feladó és a címzett adatain kívül (név, előző név, kivel lakik egy helyen, címe/i, személyes jellemzői) a közöttük fennálló viszonyt is elemzés tárgyává teszik.

„A fenntebb megnevezett személyek közötti viszonyra a következők érvényesek (Relaţia dintre sus-numiţii se caracterizează prin):
Terület (Domeniul) Lényeg (Esenţa)”

A „lényeg” a mi esetünkben „tárgyi segélyek küldése” volt (trimiteri de ajutoare materiale), más esetekben, pl. a Bányai Péter dossziéjában található azonos típusnyomtatványon feltüntetett „lényeg” az volt, hogy a küldemény feladója „illegálisan külföldön tartózkodó személy” (aflat ilegal în străinătate), a Nicu Steinhardt dossziéjában pedig, az hogy a szóban forgó személyek „politikailag büntetett előéletűek” (persoane cu antecedente politice, penale).

TÍPUSNYOMTATVÁNY A SAJÁT DOSSZIÉMBÓL

TÍPUSNYOMTATVÁNY A BÁNYAI PÉTER DOSSZIÉJÁBÓL

A „viszony” jellemzői közé számítottak még a „nyelvhasználat” (limba folosită), ami a mi esetünkben éppen a német volt, az esetleges „rokoni kapcsolat foka” (gradul de rudenie), valamint a „kapcsolat fajtája” (caracterul legăturii), amire a mi esetünkben nem találtak szavakat, de a Bányai Péter és testvére közötti kapcsolatot nem túl eredeti módon „családiasnak” (familiar), a Nicu Steinhardt és Vlad nevű barátja közötti kapcsolatot pedig „barátinak” (amical) címkézik. Több más, kitöltetlen rovátka között szerepel a „kapcsolat foka” (talán hőfoka, vagy mit jelenthetett a „nivelul legăturii” kifejezés)…

Az elkoptatott könyöklőjű botcsinálta szociológus-hivatalnokok (legalábbis így képzelem el a piramis alján elhelyezett „munkásokat”) kommunikációelméletből is alapképzést kaphattak. Nem csak arra gondolok, hogy az elavult kódolás-dekódolás sémát egy sokkal korszerűbb, „interpretatív” változattal helyettesítették be, azaz elvetették azt az elméletet/gyakorlatot, ami szerint a címzett által bekódolt üzenetet a vevő azonos formában kell, hogy kikódolja, és felcserélték azzal az elvvel, hogy a vevő a kommunikációelmélet szerint úgysem ugyanazt fogja kicsomagolni, amit az adó becsomagolt… Különböző kategóriákat dolgoztak ki arra nézve, hogy milyen „módszerrel”, illetve milyen „módon” történhet a csomag közvetítése. Jóhiszemű polgárokként bázeli segélyezőink a csomagot „tisztán” és „egyenesen” küldték, azaz egyenesen a postára tették, a valódi címzettet feltüntetve. (Metoda transmiterii CLAR, Mod de transmitere DIRECT) Az osztályozás logikájából arra lehet azonban következtetni, hogy a szemfüles szekusok olyan küldeményeket is elkaphattak, amelyek nem „tisztán” és nem „egyenesen” érkeztek a feladótól a címzettig. (Mint például az én Ratkó Lujza által küldött Erdélyben kalandozó és az szeku által elkobzott levelem.)

„Alkalmazott” lépések

A küldeményt elemző feljegyzés első példányát Kolozsvárra küldték, a Megyei Felügyelőség 102-es egységéhez, a személyi követéssel foglalkozó osztályra (a „SF”, azaz a „Serviciul Filaj” nevezetűre). 1989 június 23-át írtunk, amikor a kolozsváriak a „kezükbe vették” a megfigyelés „tárgyára” (obiectiv) vonatkozó ajánlásokat. Milyen „sajátos lépéseket” (măsuri specifice) kellett tenniük? XEROX (XX), JELZÉS (semnalare), F / V… – sorolják. A levél fénymásolata a dossziéban, a jelzést nem tudom kinek kellett leadni, az F és V kezdőbetűk a követéskor alkalmazott fotó-videózásra vonatkozhattak… Legalább is, úgy emlékszem, ebben az időszakban történt, hogy észrevettem, videófelvételt készítenek rólam és néhány barátomról Kolozsvár Főterén. De ez már egy másik történet.

2006. január 22.

A levelek figyelése (IC, interceptarea corespondenţei)

Egy idő után tudtuk, hogy a leveleinket elolvassák. Nem tudom, pontosan honnan. Lehet, hogy észrevettük, hogy bizonyos levelek nem érkeznek meg, vagy túl hosszasan elülnek a postán, vagy valakiknek a kezében… Nagyon örülök, hogy levelet küldöttél (még akkor is, ha későre érkezett hozzám)… (…) Különben, azon is csodálkozom, hogy a levelet nov. 14-én küldték el, Kolozsvárról és éppen nov. 23-án kaptam el az intrinál (21-én érkezett Iaşiban). – írta Cs. Gy. 1981. nov. 23-án. Vagy onnan tudtuk, hogy beszélték az emberek… Az is lehet, hogy megüzenték nekünk. Igazából nem tudom megmagyarázni, mi volt ennek a tudásnak a forrása, de egy idő után biztosak voltunk abban, hogy a levelek kerülőúton érkeznek hozzánk. Nézegettük a borítékokat, vajon milyen módszerrel bontották fel, figyeltük, van-e rajta postabélyegző? De azt is gondoltuk, biztosan „átvilágították”. Akkor meg hogy tudják az egymásra simuló lapok betűit kisillabizálni? Ilyeneken fantáziáltunk a barátaimmal, és azon képzelődtünk, milyen technikai eszközök kellenek mindehhez. (A mai napig sem tudom.)

A levelezésem ellenőrzését, a levél (= scrisoare) kezdőbetűjével, az S-el jelölt módszer bevetését (IC, interceptarea corespondenţei, măsura „S”) a Csavar Gyurival, a moldvai barátommal való levélváltásokra reagálva a Iasi-i szeku 1982 február 24-én kérelmezi a kolozsvári szekutól. („Rugăm să fie folosite mijloacele „S” asupra persoanei din Cluj…”, azaz „Kérjük, alkalmazzák az „S” eszközt a kolozsvári személyre…”) A kolozsvári szeku 1982 március 3-án, azaz egy hét múlva igazol vissza, számunkra a kérésetek parancs, gondolhatták a kollégák: „S-a luat măsura S – Az S eszköz alkalmazva van…” Egy 1989 július 17-én keltezett bejegyzésből az derül ki, hogy a levelezésemhez ragaszkodnak, azt írják ugyanis, hogy „Rămâne pe evidenţa S.” („Marad az S nyilvántartásában.”)

A levéltitok megsértése. Védekezési mechanizmusok

Az öncenzúra
Gyermekkoromban megtanítottak arra, hogy mások levelét nem szabad elolvasni. A levél tartalma csak a szerzőre és a címzett(ek)re tartozik. Személyes. Ha tudod, hogy biztosan más is olvassa, elveszíti eredeti értelmét. Olyankor beindul az öncenzúra. Virágnyelv, semleges témák, újévi üdvözletek nyelvezete… Versidézetek. Nézegetem a hozzám küldött leveleket, persze most azzal a tudattal, hogy Ők is olvashatták… Feltűnően sok a versrészlet. „…most Szőcs Kálmántól olvastam el a Piros levelek című versét, megosztom veled: „Ez az ősz szebb minden ősznél; / most látom csak, hogy vérzik. / Az öregek ifjúságukat ilyenkor / újra elmesélik // Hej, hogyha egyszer én is ősz lehetnék! / Megírnám minden megírhatatlan / Gyönyörű piros levelem. / Írnék Szentgyörgyre sírnék egy svéd lánynak / Címeket keresnék fakó térképeken, / Hej, ha egyszer én is ősz lehetnék! // Küldeném egyre, szakadatlan / Okos, mámoros, szerelmes szavaim, / Megírnám, hogy igazán még sohasem ölettem, / Hogy igazán még el sem mondtam, / S ha nem válaszoltok, megőszül a lelkem. // S akkor tán föllázadtok értem is, / Hisz vörös az ősz, s piros a vérem, / S a piros leveleket megálmodom csendben, / Mert tudom a címet pontosan; Embereknek, Föld utca, a Világegyetembe.”; kérlek Csilla, küldj címeket, (gyűjtöm őket) és fényképet Attiláéktól; most ment el a háromnegyed négyes mozdony, ők sem alusznak s valahol itt a közelben van a fészkük; puszikálok minden jó barátot, Emőke / Csíkszereda, 1983 október 11.”

A futárszolgálat
A szerelmes leveleket sohasem a posta kézbesítette. Ha tehettük, ismerősökkel, barátokkal küldözgettük a leveleinket. A nyolcvanas évekből megmaradt levelek nagyrésze „futárral” érkezett hozzám. Magyarországi barátaink állandó „futárszolgálatot” teljesítettek, arról ők tudnának regélni, hogy hogyan csempészték át a határon a küldeményeket. Mindenesetre a legfontosabb leveleket sohasem a posta hozta. Sokáig abban a tévhitben éltünk, hogy a szeku csak a külföldről érkező leveleket ellenőrzi. Ratkó Lujza barátnőm is valószínűleg ezért küldte át ismerőseivel a levelet a Székelyföldre, hogy majd onnan postázzák a címemre. A levél egyenesen a szekuhoz jutott, én csak nemrég olvastam, amikor elém tették a dossziémat.

A levelek eltérítése (EC, exploatarea corespondenţei = a levelezés “kiaknázása”)

Lujza 1983 karácsony első napján írta meg a levelet. A kézdivásárhelyi (?) szeku 1984 január 19-ára készült el a meglehetősen rossz minőségű – székely-román-szekus tájszólásban megírt –, a levél rövidített fordítását tartalmazó feljegyzéssel. „S/Parancsnok elvtárs, egy beazonosítatlan személy ______-ból egy kézdivásárhelyi közvetítőn keresztül a következőket küldte nevezett KONCZEI CSILLA-nak… és következik a levél román fordításban. (NOTĂ S/Tov. Comandant, O persoană neidentificată din (2) – ________ – a transmis printr-un intermediar din Tg. Secuiesc – numitei KONCZEI CSILLA din Cluj-Napoca, ……….. următoarele…)

A beazonosítatlan személy, Ratkó Lujza, fiatal néprajzkutató volt, és történetesen tánckutatással foglalkozott, tehát mint olyan kolléga volt, mivel abban az időben nekem is ez volt a fő foglalatosságom. A levél is szakmai jellegű volt. Lujza arról érdeklődik benne, hogy milyen szakirodalomra van szükségem, és hogy milyen témával foglalkozom. A „tolmács” két figyelemreméltó részletet talál, ezeket gondosan alá is húzza:

Ezt a levelet nálatok adják fel, barátaim mennek ki Szudvarhelyre, velük küldöm ki. A térképnek, nem tudom, hasznát tudod-e venni, a tánc szempontjából fontos kutatópontokat tartalmazza. . („…Această relatare este expediată de prietenii mei care merg la Odorheiu-Secuiesc, prin ei o transmit. În legătură cu _______ nu ştiu dacă o vei putea folosi – ea reprezintă punctele cele mai importante pt. culegere de dansuri populare.”)

Január végén megyek a csehszlovákiai magyarokhoz táncot gyűjteni. Egy barátom intézi ott a dolgokat, onnan települt át. Persze ott is csak titokban lehet csinálni az egészet, de annyira mégsem rossz a helyzet, mint nálatok. („La sfîrşitul lunii ianuarie merg la ungurii din Cehoslovacia pt. culegere de dansuri. Un prieten îmi pregăteşte problemele de acolo, de acolo s-a repatriat. Normal şi acolo numai în secret se pot face toate, dar cu toate acestea situaţia nu este atît de rea ca la voi!”)

A mellékelt térképet elkobozták, a dossziémban sem volt fellelhető. A feljegyzésen magvasan csak annyit említ: „Az anyagot visszavontuk.” („Materialul s-a retras.”) Tényleg, vajon hol raktározzák az elkobzott tárgyakat? A feljegyzésből kiderül, hogy a térképet két másik, 1974-ben és 1982-ben Magyarországon kiadott térképből kompilálták belső használatra, példányszáma 500. („N.S. – Alăturat trimite o hartă cuprinzând zonele de răspândire a dansurilor maghiare – combinată dintr-o hartă pe acestă temă apărută la Bp. în 1974 şi din alta din volumul al cincielea de etnografie din 1982 – este numai pt. uz intern – în scopul de predare a dansului – în număr de 500 exemplare.”) Kiváncsi lennék, hogy tényleg komolyan gondolta-e valaki a szekun, hogy ez valamiért veszélyes lehet, vagy csak jó pontokat lehetett szerezni a térképek hajkurászásával. A levelet a feljegyzéssel együtt a kolozsvári megyei felügyelőségre küldték, „kiértékelésre”. („S Împreună cu originalul să fie trimisă la I.J. Cluj pt. apreciere”) Ha jól értem, január 25-én iktatták a „kiaknázó” („Si/B – Exploatare”) osztályon.

A levélcenzúra és az emberi kapcsolatok

Lassan én is leszoktam a levelezésről. Még általam megírt és megcímzett, de feladatlan újévi üdvözleteket is találok a kupacban. A levelezőkapcsolataim nagyrészt megszűntek. Azért, mert rossz levélíró lettem? Vagy mert nem jutottak el a leveleim a címzettekhez?

Ezt mostmár nehéz kikurkászni. Ki tudja, hol vannak az én leveleim? Édesapámat mindig bogarasnak találtuk, amikor leveleit másolgatta, mielőtt elküldte volna. Mostmár értem: ha nem egyéb, legalább a kimenő leveleit szerette volna nyilván tartani.

Olvasgatom régi levelezőpartnereim neveit, egyik-másikra egyáltalán nem emlékszem, mások neve ismerősen cseng, de arcot nem tudok felidézni mögé. A futárszolgálat pótolta ugyan valamennyire a postai levelezés szerepét, de csak olyan helyekről-helyekre, ahonnan-ahová gyakrabban jártak ismerősök. A Németországból, Svédországból érkező levelek lassan elmaradoztak, mint ahogy a belföldi levelek is meggyérültek. Furcsa módon a legintenzívebb futárkapcsolat Magyarország felől működött. A magyarországiak mozgékonyabbak voltak, mint az ország különböző helyeire került-helyezett régi haverok. Ezekről a helyekről nem igen jöttek futárok…

AZ ELKOBZOTT LEVÉL

FELJEGYZÉS A LEVÉL FORDÍTÁSÁVAL

Született Csilla, „keresztneve” Kati, „bérmaneve” Simina… A szeku, mint névadó

Egyik nevet sem én választottam, de a Csillát megszerettem. Ezt a nevet adták nekem a szüleim. Mostanáig azt hittem, mindenki így ismer. Kiderült, a szeku két ízben is átkeresztelt. Először 1982-ben, amikor, miután beindította a levelezésem „szemlézését”, elrendelte az ún. információszerző megfigyelésemet (?), románul SI (Supraveghere Informativă), másodszor valószínűleg 1987-ben, amikor megnyitották az információszerző dossziémat (Dosar de Urmarire Informativă), amit a kezemben tartok. Úgyhogy két fedőnevet is rámparentáltak, egyiket, a Katit kisebb, „ártatlanabb” koromban, a másikat, a Siminát később, amikor bizonyára úgy gondolták, „megértem rá”, „kiérdemeltem” azt.

1982 május 12-én a Román Belügyminisztérium 0916-os Katonai Egysége egy kitöltött típusnyomtatvánnyal fordult egyik alegységéhez, aminek jelzése 0916/S:
„Kérjük, közöljenek adatokat a következő személyről:
Családneve: Könczei Személyneve: Csilla Fedőneve: Kati, ország, lakhely stb… Munkahelye: Zeneművészeti Középiskola, Lakcíme: … Mestersége: tanuló…
Milyen problémában dolgozunk rajta: nacionalizmus-irredentizmus

Különös érdekkel bír:
- A belső és külső kapcsolatainak megállapítása.
- Vannak-e nacionalista-irredentista megnyilvánulásai.
- Foglalatoskodik-e olyan irányban, hogy olyan szövegeket írjon, amelyeknek nem megfelelő a tartalmuk.
- Más adatok, amelyek az operatív érdeklődés terében állnak.”

A szinte változatlan formájú, elhasznált indigóval gépelt többedpéldányban 1989 július 15-i dátummal újra ugyanoda folyamodnak, de ezúttal már a “DUI nevemen” hívnak, amit egyébként már 1987 óta használnak egyéb aktáikon:

„Kérjük, közöljenek adatokat a következő személyről:
Családneve: Könczei Személyneve: Csilla Fedőneve: “SIMINA”, ország, lakhely stb… Munkahelye: munkanélküli Lakcíme: … Mestersége: tanár…
Milyen problémában dolgozunk rajta: magyar nacionalisták-irredenták

Különös érdekkel bír:
- Az országban és külföldön élő személyekkel való viszonyai és ezek természete.
- Magyar nacionalista megnyilvánulások.
- Foglalatoskodik-e azzal, az országból kijuttasson, vagy oda bejuttasson olyan anyagokat, amelyek tartalma ellenséges.”

A Katit még értem, mert hát a családnevem kezdőbetűjével indít, de a Simina? A titkos társaságok furcsa archaikus logikája működött volna a szekusok agyában, hogy a megfigyelés újabb fázisánál újabb nevet is adtak? Talán ezzel akarták jelezni, hogy életem egy általam nem ismert perspektívájából egy újabb (megfigyelési) ciklushoz értem?

dokumentum 1982-ből

dokumentum 1989-ből

Az első “beavatással” járó technikák
A fedőnevek, titkosított elnevezések, rövidítések rengetegében egy civil könnyen elbizonytalanodik. A szeku alegységei egyben militarizált intézmények voltak, de a 0916-al ellátott jelzésű pontosan melyik volt? Az „F” jelzés eddigi ismereteim alapján a „Filaj”, azaz a követés rövidítése, de mi az a „T.P.”, aminek a kategóriáit figyelembe kellett vennie a szekunak a megfigyeléskor, talán a számítógépes nyelvezetből ismert Transaction Processing rokona? És mi az, hogy „O.F.P./13.5.82./I.P.”? (Hátha egy jobban iniciált személy elmagyarázza nekünk.) Ilyen érthetetlen dolgokat műveltek el velem egészen a rendelet visszavonásáig (pînă la revocare), aminek az időpontját nem tudom. A legnyugatalanítóbb azonban a következő mondat marad:

„Specifikus intézkedések, amelyeket meg kell hozni:
„F” (ez a filaj, azaz a követés) + LILANA”

Mi az a „Liliana”? Vagy ki?

2006 november 22.

Amikor az egyik legkorábbi időpontra helyezett inkrimináló vádakat megtaláltam a dossziéban, talán első ízben jött rám a nevethetnék. Az 1981-es dokumentumban ez áll (nyers magyar fordításban):

„Az 1979-es év folyamán kapcsolatban állt nevezett M. Ferenccel „Helgából” (azaz Magyarországról), aki – többször érkezvén az országba – felvette a kapcsolatot a szóban forgó személlyel (mármint velem) és olyan megnyilvánulásokra bujtogatta, amelyek az országunkban fennálló társadalmi és állami rendszert veszélyeztetik.”

(În cursul anului 1979 a întreţinut legături cu numitul M. Ferenc din „Helga” care – venind de mai multe ori în ţară – a contactat-o pe cea în cauză şi a instigat-o la manifestări potrivnice la adresa orînduirii sociale şi de stat din ţara noastră.)

Sok magyarországi barátom volt ugyanis akkoriban is, később is, sokan jártak hozzánk, hosszas, bensőséges kapcsolatok alakultak ki. M. Ferenccel kevésbé. Hogy miért pont őt bigézte ki a megfigyelő rendszer, annak okát csak abban lehet keresni, hogy Feri megjelenése rendkívül látványos volt. Azt kell, hogy mondjam, hogy azóta sem volt ilyenben részünk. Feri ugyanis motorral érkezett, piros-fehér-zöld jelvényekkel a járművén és a ruházatán, egyenesen a tömbház harmadik lépcsőházának a bejáratáig, ahol a szüleimmel laktam. Minden valamirevaló magyarországi vendég tudta, hogy törvény tiltja a külföldiek elszállásolását, a velük való találkozást 24 órán belül jelenteni kell. Azaz kellett volna, mert ennek a szabálynak mi sosem vetettük alá magunkat. Ehhez képest ez a fiatalember, miután becsengetett, és előkapta a többméteres nemzeti színű szalagját, hogy azonnyomban levágjon kinek-kinek egy darabot belőle, megkérdezte, aludhat-e nálunk. Lehet, hogy ő volt az egyedüli külföldi vendég, akit visszautasítottunk, egy ilyen intráda után lehetetlen volt ott tartani éjszakára.

Mondtunk, köszönjük, de mi nem élünk a szalagokkal, az ilyesmit tényleg nevetségesnek tartottuk. Gyerekkoromban egy évben egyszer 1 órakor, a „magyar” szilveszterkor elénekeltük a magyar himnuszt a recsegő Kossuth rádió kíséretével, meghallgattuk a szózatot, és annyi volt. Emlékeszem, sokszor meghatódtunk, könnybe lábadt a szemünk. 1990 után sosem tudtam többet elénekelni a himnuszt. Mint ahogyan a kokárda láttán sem bírok semmit érezni, esetleg elcsodálkozom a jelenségen. A régi rendszerben azt hiszem elég ellenszert oltottak belém a nemzeti színekből ahhoz, hogy egy életre immunis maradjak.

Feri tehát kiment az erdőbe aludni, bár úgy tűnik, hideg évszak volt, de azt mondta, sebaj, fagyálló hálózsákja van. Egy idő múlva levelek kezdtek tőle érkezni, azok sem akármilyenek, gondosan megrajzolt piros-zöld szegéllyel, mintákkal. Az első levél a Korunkhoz érkezett, ahol édesapám dolgozott. (El lehet képzelni a hatást.) Édesapám néhány hiányzó számot kért tőle a folyóiratgyűjteményébe (mániákusan gyűjtötte a folyóirtokat), engem többször kapacitált levélben, hogy menjek vele a Tordai hasadékba, másra nem nagyon emlékszem, csak a levelei maradtak nálam emlékeztetőnek. Akárhogy kutatok a memóriámban, nem emlékszem, a kiránduláson kívül mire bujtogatott volna, mint ahogyan az első levelén sem találom sehogy a magyar postabélyegzőt.

a levél (és a piros-fehér-zöld csíkozásos boríték)

Mai fejjel azért elgondolkozom azon, hogy hogy jutott el ez a fiú hozzánk. Amikor átjött a határon, vajon rajta voltak már a jelvények? És ha a határtól Kolozsvárig senki nem figyelt fel rá, vajon mit gondoltak az utcai spiclik a lakónegyedünkben, mint ahogyan a későbbiekben kiderül, hogy voltak ilyenek. És vajon mit gondoltak a „levélbontó” spiclik, akik kezén valamilyen módon átmentek ezek a levelek, merthogy édesapámnak akkoriban már régen működő személyi megfigyelési dossziéja volt, mint ahogyan ez is kiderül a későbbiekben. Egyáltalán azon gondolkozom, hogy miről lehet megítélni, hogy mi a különbség a naív lelkesedés és a provokáció között.