Comments on: 1. Én és a szeku

By: Hegyeli Attila

Hegyeli Attila — Sat, 10 Feb 2007 22:51:34 +0000

Kedves Csilla!
Én csak 13 éves voltam 1989-ben, valószínűleg akkor még nem volt doszárom. Most már van. Az általad felvetett lehetőségek közül ami a dossziéd hiányosságaira vonatkozik: szerintem az aktív doszárodban van. A román hírszerzők az alkotmány értelmében gyakorlatilag kötelesek a magunkfajtákat megfigyelni.
Csángó ügyekben érzem, tudom és majdnem biztosra bizonyítani is tudom, hogy követnek, lehallgatnak ma is. Sőt, nem csak információszerzést, hanem beavatkozást is művelnek, néha elég ócskán, így már néhány éve tudjuk. Én amikor Csángóföldre kerültem (“a te és más tanáraink kezei közül”) mindenkin hangosan röhögtem aki megfigyelésről beszélt. Ez 2000-ben volt. Ma majdnem biztos vagyok benne. De sebaj, nekem úgy sincs időm naplót vezetni, a fiúk legalább leírják. És ha dolgozunk akkor scolile o sa dea randament. És Rudolf Petru elmehet valahová. A SRI-re van irányítva a link a nevén, no de miért pont a csángó úgy kapcsán szól ez is hozzá…
Iasi-tól eltérően Bákóban megvolt a fordítójuk, a mai napig ott dolgozik.
Üdv.
Hegyeli Attila

By: Kosztándi (Elek) Melinda

Kosztándi (Elek) Melinda — Sun, 28 Jan 2007 11:04:05 +0000

“Egy fizikai érzés volt az egész. 1989 óta nincs többé gyomorgörcsöm, amikor rendőrt látok.”

89 után nagyon örültünk Pistivel: nem kell elmennünk az országból. Egy év múlva rájöttünk: mennünk kell, mert minden maradt ugyanaz, csak másképp hívják… Nekem ma is gyomorgörcsöm van a határnál és minden hivatalos “közeg” láttán. Apám 72 éves, kb. 35 évvel ezelőtt, a kolozsvári Állami Magyar Opera tagjaként behívatták a szekura. Órákig várakoztatták – ismerjük a módszert -, anélkül, hogy megmondták volna, miért hívatták be… Egész napos várakoztatás után kiderült, az volt a “bűne”, hogy része volt egy társaságnak, akik végighallgattak egy viccet. Apám azóta is retteg. Soha, egyetlen pillanatra se tudta elfelejteni azt a napot, érzést, félelmet és kiszolgáltatottságot. Ha egyenruhát lát, mindegy milyent, betegesen rettegni kezd. Pistivel Nagyváradon házasságunk első évében (1988) egy garzonházban laktunk. Szomszédaink feljelentettek, hogy valakitől, aki a házban lakott, étolajat vásárolunk (!!!). Kiszállt hozzánk a gazdasági rendőrségtél két tag. Szétnéztek szoba-konyhás apró lakásunkban és csalódottan nyugtázták, hogy csak a “bonra” kiváltott olajunk van. Pistit megfenyegették, az egész zenekar szeme láttára fogják kirángatni a zenekari árokból és elvinni, ha nem vallja be, hogy olajat vettünk XY-tól. Mondtuk: ha tudtuk volna, hogy valaki feketén étolajat árul a házban, biztos vettünk volna tőle, mert nem lehet a fejadagot beosztani. De sajnos nem tudtuk. És tényleg nem és nem ismertük azt se, akit ezzel meggyanúsítottak. Új lakók voltunk a házban, fiatalok, és magyarok, ez elegendő ok, hogy gyanúsak legyünk és kézenfekvő ok az idős, soviniszta házfelügyelő számára, hogy feljelentsen… Mindez akkor történt, amikor apám is éppen nálunk vendégeskedett. S míg mi az incidenst könnyedén elintéztük magunkban – apám majdnem kórházba került az ijedtségtől. Míg Pisti csak annyit mondott a magabiztos kádernek, az ő nyugodt, megfontolt stílusában “nem tudnak kirángatni a zenekari árokból, mert én szimfonikus zenét játszom a színpadon, nem operát a zenekari árokban” – addig apám hetekig rágódott azon, mi lesz velünk, ha az ügy tovább bonyolódik. És a mai napig így van ez. S mi volt a vicc, amit végighallgatott? “Felkel a székely bácsi reggel és azt mondja: anyjuk, olyan szépet álmodtam az éjjel. Bukarestben jártunk. Oszt mi olyan szép ezen, apjuk? De útlevéllel …”

By: vera

vera — Thu, 25 Jan 2007 20:30:21 +0000

Csilla, ugyanaz a srác provokált engem is, ugyanazok az emlékeim a postáról és mennyei érzésem az első igazi farmernadrágomról.
Ugyanaz a válasz a kérésemre a CNSAS-tól…ugyanazon okok miatt.
Én még nem mentem el a főnökhöz, de ha el is megyek nem biztos, hogy megkapom, ugyanúgy, mint te.
Üdv.
Veronka

By: Rudolf Petru

Rudolf Petru — Thu, 16 Nov 2006 09:19:02 +0000

Ce p.. mea credeai? Ca vei avea puterea, ca floare in care vrea sa faca primvara? Doasare cu miile vorbesc de cei ce vor sa-i reungurizeze pe ceangai. E deja tarziu doamna. La Onesti ai fost in cartierul ceangai? La Tuta ai sa dai si acum de neamurile cunoscutului tau. Le tremura pantalonii pe ei cand stau de vorba cu primaru sau cu preotul. Ce sa astepti de la ei? Scolile nu or sa deie randament niciodata. Asa ca nici oamnei invatati no-r sa aibe NICIODATA. Linistestete-n banca ta, si ai sa ai liniste.

By: Csaba

Csaba — Mon, 13 Nov 2006 15:42:32 +0000

“Ha nem akarják ideadni a dossziémat, annak nem lehet más magyarázata, mint hogy 1) eltüntették, 2) most is aktív, 3) olyan emberek érdekeit sérti, akik ma is fontosak valahol.”

Az blogot vegiglovasva, erosodott bennem a gyanu (amit sokan allitottak, bar ketelkedve hallgattam), hogy a szeku tovabbra is aktivnak tekinti a hasonlo ugyeket.

By: Könczei Csilla

Könczei Csilla — Mon, 13 Nov 2006 08:02:52 +0000

Igen, először én is 85-re gondoltam. Nagyon nehéz a pontos dátumokat felidézni. Ebben is segíthet a közös emlékezés.

By: Józsa Márta

Józsa Márta — Sun, 12 Nov 2006 18:33:38 +0000

annyi pontosítást, hogy szerintem ez valamivel korábban lehetett, Géza ’85-ben ment el…

By: Máté Erzsébet

Máté Erzsébet — Sun, 12 Nov 2006 18:19:35 +0000

Kedves Csilla! Azt kellene írni, hogy gratulálok a blogodhoz, de figyelembe véve azt, amiről írsz, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb kifejezés. Nekem 11 évet jelentett ez a korszak, csak sejtéseim, képeim vannak, – a párnával letakart telefon, vagy a temető aljában parkoló magyarországi autó. Olvasva soraidat, inkább apám, gyermekfejjel számomra érthetetlen ellenállása, pincébe rejtett, féltve őrzött papirosai (ami, ma már tudom, az a bizonyos Malomkövek közt… egyik példánya volt) jutnak eszembe. Gondolom, sokkal többet is tudsz mondani erről a korszakról, számomra dokumentumértéke lenne.
Kérnélek, folytasd.

By: Könczei Csilla

Könczei Csilla — Fri, 10 Nov 2006 11:49:46 +0000

Kösz a pontosításokat. Tényleg, akkoriban a Fások klubjában tartottuk a gyerekeknek a táncházat. Az a furcsa, hogy a hazafelé útra, sehogy sem tudok visszaemlékezni olyan részletesen, ahogy te. Lehet, hogy ez az a bizonyos traumatikus emlékezet. Megtörténik, hogy bizonyos részletek egyszerűen törlődtek az agyamból, vagy esetleg ott lappanganak valahol. Nagyon kiváncsi lennék, Hajni hogy emlékszik erre a sztorira.

By: Könczei Csongor

Könczei Csongor — Thu, 09 Nov 2006 16:32:08 +0000

Néhány pontosítás a leírt történethez:
1. Nem a Brassaiból jöttünk ki. A Karolina téri Fások Klubjában (László Bakk Anikó által) megrendezett farsangi bálon bohóckodtunk a gyerekeknek, majd a bál után elmentünk meginni egy sört a főtéri Ursus kocsmába. Mármint a nagyok ittak, én akkor (még) nem. Miután kijöttünk, s Kopek elbúcsúzott tőlünk, betértünk a Mátyás szülőháza felé…
2. A pasast először előttünk kezdték el verni, én ott ijedtem meg igazán, mivel az akkori gyerekek nem voltak a média által véres jelenetekhez szoktatva (de ilyent azóta sem láttam!)…
3. A lányokon elcsattanó pofonokkal kapcsolatban emlékszem a technikára: egyik kézzel le a szemüvegeket (gondolom, hogy ne törjenek össze, ne legyen nyoma a pofonnak), a másik kézzel puf! S után vissza is nyújtotta nekik…
4. Hazafele végig követtek, emlékszem a Daciára, ahogy néha elhúzott mellettünk (a Szamos parton, majd a városvégi kerülőúton gyalogoltunk éjszaka a monostori végállomásig). Közben a lányok lelkemre kötötték, hogy erről senkinek, de főleg anyámnak egy szót se! (A kilencvenes évek közepéig nem is beszéltem erről az esetről senkinek…) S amikor felértünk a végállomásra, s át akartunk menni az úton, emlékszem, hogy egy parkoló, fénynélküli trolibusz ránk “tolatott” (éjjel 2-3 körül!), majd ugyanaz a Dacia fénnyel jelzett neki, hogy engedjen át…
Hogy miért emlékszem minderre ilyen pontosan? Mert 12 éves voltam. És nagyon megijedtem. És az ígért titoktartás valószínűleg elevenen megőrizte bennem az eseményeket.
S ha már Brassai és a szeku: 87 vagy 88 tavaszán, egy bogáncsos táncpróba (akkor még nem volt Bogáncs, hanem “Folklórkör”) után néhányan álldogáltunk a suli előtt, beszélgettünk, röhécseltünk, kölykök voltunk. Magyarul. Odajött egy pasi, ránkförmedt, hogy miért beszélünk hangosan magyarul, különbenis tűnjünk onnan. S nyomatékul kiosztott néhány “sapkát” is. Másnap mondta édesanyám, aki ott tanított, hogy az iskola “szolgálatos” káderével találkozhattunk…