A „Rusz Péter” fedőnévvel és az ugyanazzal a kézírással korábbi fedőnevekkel aláírt jelentéseket még évekkel ezelőtt összeválogattam a nálunk lévő dossziékból, és elvittem Szőcs Istvánnak. Nem akart beléjük nézni. A jelentéseken szereplő fedőnevek az időben visszafele haladva így váltják egymást: a nyolvanas évektől visszaszámítva 1975-ig „Rusz Péter”, 1974-1975-ben „Aberni Carol”, 1973 előtt „Tatár Péter”, még korábban, 1969 előtt pedig „Both Pál”. Édesapámnak a „Givan Dănilă” név alatt futó 3182-es, valamint a „Katona” elnevezésű 2873-as számú megfigyelési dossziéjából előkerült 45 jelentésen ilyen módon váltakoznak a fedőnevek:

„Both Pál” története a „Givan Dănilă” dossziéban 1961-ig nyúlik vissza, egy olyan időszakig,

amikor még Romániában bűnnek számított a szovjeteket szidni.

A jelentés egy különleges napnak az eseményeit rögzíti, egy olyan napét, amikor az első ember felrepült a világűrbe, és amikor egy magyarországi író öngyilkos lett. Könczei Ádám a beszámoló szerint nemcsak azért hozta összefüggésbe Gagarin és Sarkadi Imre esetét, mert mindketten ugyanazon a napon, 1961. április 12-én szálltak az égbe, hanem azért is, mert szerinte mindkét történet mögött a szovjet hatalom igazságtalanságai rejlenek.

Sarkadi Imre tragédiája

Sarkadi Imrét (1921-1961), regény- és drámaírót, aki többek között Fábry Zoltán Körhinta című filmjének volt a megihletője, az 1956-os események következtében állították félre. 1960 után az Állami Vakcinatermelő Intézet fermentorkezelő segédmunkásaként dolgozott, mígnem 1961. április 12-én, Gagarin űrrepülésének éjjelén Budapesten kizuhant egy ház ötödik emeleti ablakából. „Valami elpusztult Sarkadival, mikor 1961 kora tavaszának egyik éjszakáján lezuhant Kondor Béla Váci utcai lakásának ablakából. (És persze az is jelképes, hogy nem tudni, csak megcsúszott vagy öngyilkos lett, balesetet szenvedett vagy tudatosan választotta a halált? Sőt, akkoriban, mint nemrég megtudtam, még gyilkosságról is pletykáztak… Mindent egybevetve a szuicidium elég valószínűtlennek tűnik, de legalább olyan fontos, hogy felmerülhetett a gondolat: éppenséggel öngyilkos is lehetett volna.) Volt tehát valami sűrítetten jelképes ebben az ’56 utáni zuhanásban, egy egész nemzedék érezhette bukott angyalként magát. És Sarkadi volt a legnagyobb csatát vesztett vezérük.” Bán Zoltán András, 1997 http://beszelo.c3.hu/cikkek/sarkadirol

„…Sarkadi Imre, a fiatal magyar írók egyik legjobbja, legkiválóbbja, negyvenesztendős korában, véletlenül – s vajon bizonyosan véletlenül-e – éppen azon az éjszakán, amikor Jurij Gagarin az űrbe repült, egy festőbarátja lakásának ablakából kiugrott az utcára és halálra zúzta magát. Hiszen akarva vagy akaratlanul ugyanazon a napon, a történelmi április tizenkettedikén egyetlen szimbólummá sűrűsödött össze az egész nagy magyar tragédia: azon a napon, amikor egy szovjet őrnagy legyőzte a Föld vonzóerejét és a csillagok magasságából épségben visszatért a földre, egy magyar író néhány emeletnyi magasságból odadobta magát a földi vonzásnak, a halálnak.” Méray Tibor, 1961. május 15. http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/MERAY/meray00047/meray00078/meray00078.html

„Én ott várakoztam, majd jött Lil, Sarkadi felesége és elmondta, hogy valóban meghalt, még tán azt is mondta, hogy vizsgálat folyik az ügyben. Ezután én elkezdtem futkározni, hogy megtudjam, hogy igazából mi történt, az egyik változat volt természetesen az, hogy ő vicces szokása szerint kimászott az erkélyre és lezuhant ott, a másik változat volt az, hogy öngyilkos lett, a harmadik már egy keményebb, a bűnügyis változat, hogy kilökték. Én el is mentem oda, hogy ott megnézzem, hogy mi történt, és ott volt a párkányon a körmének a nyoma.” Kuczka Péter, 1996 http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/96-08/legenda.pdf

Sarkadi halálának híre hamar elérte Kolozsvárt is, mint ahogyan az édesapám naplójából is kiderül. Már a másnapi naplójegyzetében megemlíti a halálesetet, de máskor is visszatér rá. „Both Pálon” kívül másokkal is tárgyalhattak róla, mint például Antal Árpáddal, aki Sarkadi tragédiáját a korszak reménytelenségével magyarázza.

Részletek Könczei Ádám naplóbejegyzéseiből:

„(1961. ápr. 13. csüt.)

3 – nyelvészet (jegyzetelés) / 4 – hírek, megrázó hír: meghalt Sarkadi Imre 40 éves korában. Vajon hogy? / […] / nyelvészet – 6 15 […]“

„1961. május 10. szerda

[…] Át Antal Árpiékhoz, de még aludt, Engelékhez, de csak Iluka volt otthon. […]

Vissza Á.hoz – le volt dőlve, olvasott sportot. […]

Sarkadi Imre tragédiája – öngyilkos lett. Miért nem zökkentette ki a depresszióból, hisz még interjút is adott.

Árpi szerint – […], de utána még jobban […], mert rádöbbent, h. körülötte minden maradt a régiben.”

A szovjetek korszakalkotó megvalósítása: ember a kozmoszban!

A Gagarin hőstörténete és a Sarkadi elbukása közötti óriási ellentét szimbolikusan a hétköznapokat is leképezte. Míg Gagarinról legendákat zengedeztek, édesapám például fáradtan, ingerülten járkált a városban. Igaz, neki akkor éppen nem volt állása, sem kolozsvári  igazolványa, a nővérénél lakott, édesanyám pedig – miközben egyetemi tanulmányait végezte -, vidéken tanított, és két éves bátyámat nevelgette. Édesapámnak így telt ez a nevezetes nap:

Részletek Könczei Ádám naplóbejegyzéseiből:

„1961. ápr. 12. szerda

[…] 1 00 hírek (ember az űrben!) – 1 25 /

1 30 – 2 30 ebéd a [?], eszmecsere az űrhajózásról … -nel / népk – 4 /

heverek, rádiózok, nem lelem helyem, fáradt, ingerült, nyugtalan vagyok

Megyek egyet járni, kódorgok céltalanul – nincs egy jó híradófilm, […] – 5 30 […]“

Mi jöhetett le az akkori romániai lakosoknak az űrrepülésből? Megrendültek-e vajon? Fellelkesültek? Tudtak-e azonosulni a szovjetek „korszakalkotó megvalósításával”? Lehet, hogy az a különújság, amit Bukarestben az első űrrepülésnek szenteltek, és ami a családi archívumunkban fennmaradt, közvetít valamit a korszak életérzéseiből.  A „Bukaresti Információ” különkiadása furcsa  módon a kötelező harsány fanyelv és a karikaturisztikus ábrázolásmód vegyüléke, ami a szovjet tudomány és technika dicsőítése és a részletes adatok felsorakoztatása mellett Nell Cobar pionírfolyóiratok illusztrációira emlékeztető humoros és allegórikus rajzait közli. Ezekben a rajzokban semmit nem találok abból a heroizmusból, amit például azok a Gagarint ábrázoló bélyegek árasztottak magukból, amik mindannyiunk gyűjteményeiben megvoltak.

A csillagok: – Egy aláírást, legyen szíves!

Az emberiség történelme: Itt egy új fejezetet nyitok. “Az ember űrrepülése.”

Űrhajó egy emberrel a fedélzetén

A Bukaresti Információ így számol be az első űrrepülésről:

PRIMUL OM  ÎN COSMOS! EPOCALA REALIZARE A ȘTIINȚEI ȘI TEHNICII SOVIETICE

AVIATORUL SOVIETIC GAGARIN

PRIMUL COSMONAUT S-A ÎNAPOIAT PE PĂMÂNT

MOSCOVA, 12 (Agerpres). – TASS transmite:

PRIMA NAVĂ COSMICĂ SATELIT DIN LUME ”VOSTOK”, AVÎND UN OM LA BORDUL EI, A FOST LANSATĂ LA 12 APRILIE ÎN UNIUNEA SOVIETICĂ PE O ORBITĂ ÎN JURUL PĂMÂNTULUI.

Primul cosmonaut din istorie este cetățeanul sovietic, aviatorul-maior IURI ALEXEEVICI GAGARIN.

AZ ELSŐ EMBER A KOZMOSZBAN!

A SZOVJET TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA KORSZAKALKOTÓ MEGVALÓSÍTÁSA

GAGARIN, A SZOVJET REPÜLŐS

AZ ELSŐ KOZMONAUTA VISSZATÉRT A FÖLDRE

MOSZKVA, 12 (Agerpres). – Tass közvetítés:

A SZOVJETÚNIÓBAN ÁPRILIS 12-ÉN FELLŐTTÉK A „VOSTOK”-OT, A VILÁG ELSŐ SZATELIT ŰRREPÜLŐJÉT FÖLDKÖRÜLI PÁLYÁJÁRA, EGY EMBERREL A FEDÉLZETÉN.

A történelemben az első kozmonauta JURIJ ALEXEEVICS GAGARIN repülő-őrnagy, szovjet állampolgár

A Bukaresti Információ különkiadása:

Fellőttek tehát egy űrrepülőt, a fedélzetén első ízben egy emberrel. Mert azelőtt kutyákkal és bábukkal lőtték fel.

„A szovjet-orosz űrhajózás egyik fő alapelve az volt, hogy ha egymás után két űrhajó automatikus üzemmódban teljesen végrehajtja a programot, akkor a harmadikat már indíthatják űrhajóssal. Mivel a negyedik szputnyik-űrhajó 1961. március 9-én, az ötödik pedig március 25-én kutyákkal és egy-egy szkafanderbe bújtatott bábuval sikeresen végrehajtotta feladatát, indulhatott Gagarin. Az űrhajó indítása, repülése és leszállása teljesen automatizált volt, az űrhajósnak mint megfigyelőnek, csak a látható, hallható jelenségek leírása, közvetítése maradt. (Talán nem véletlen, hogy Gagarin egy fogadáson viccesen megjegyezte: »Még ma sem tudom, hogy ki vagyok én. Az utoljára repülő kutya, vagy az először repülő ember«.)“ Almár Iván – Horváth András http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20110410-jurij-gagarin-50-eve-indult-az-elso-ember-a.html

Gagarin nem egyéb, csak egy szerencsés alak…

Mire gondolhatott édesapám, amikor Both Pál jelentése szerint nem tartotta méltányosnak, hogy Gagarint ünneplik? Talán arra, hogy Gagarint egy húsz fős csapattal együtt választották ki a kiképzésre, és hogy csak a kiképzés végén került rá a választás másodmagával együtt a tényleges repülés végrehajtására? Hogy a szelekció kritériuma nem csak a szakmai felkészültség lehetett, hanem egyéb tényezők, mint például alacsony termete, mutatós ábrázata, és ki tudja még mi más? (http://www.legifoto.com/magyar/oldalak/gagarin/) Hogy igazságtalanságot követtek el a csapattársaival szemben, amikor őt egyedül vonultatták be a történelembe, míg a többiek eltűntek a süllyesztőben? Hogy mit tudhatott ő minderről annak idején, nem tudom. Azt a keserűséget azonban ő maga is megtapasztalhatta, hogy a kollektivizmus és a szolidaritás demagóg hirdetése mögött valójában a csapatszellem kiirtása és a kisebb-nagyobb hatalmi befolyást nyújtó szakmai és társadalmi pozíciók monopolhelyzetének megerősítése folyt.

Both Pál jelentése Gagarin és Sarkadi Imre repüléséről:

135

-           ”BOTH PAL” forrás

-          A találkozáson részt vett Domnița N. főhadnagy                                                        Szigorúan titkos

-          A találkozás időpontja 1961.IV. 26.                                                                                Példányszám ____

JELENTÉS

A forrás közli, hogy 1961. IV. 23-án meglátogatta őt KONCSEI ADAM (sic!), foglalkozás nélküli (sic!). KONCZEI a szovjetek kozmikus repülés terén elért megvalósításait kezdte el minimalizálni és az volt a véleménye, hogy nem igazságos, hogy Gagarint ünneplik, mivel ő csak egy szerencsés alak, és ez a technikai eredmény nem bizonyítja a Szovjetúnió felsőbbrendűségét. Az ő véleménye szerint Sarkadi, a magyarországi magyar író ugyanennek az igazságtalanságnak a hatása alatt lett öngyilkos. Sarkadi öngyilkossága szintén az igazságtalanságok sorozatának az eredménye. A forrásnak nem volt több ideje arra, hogy tovább hallgassa, mivel be kellett mennie a színházba.

BOTH PAL

N.B. KONCZEI ADAM (sic!) Krisána Régióban lakik. A jelentésről  másolatot küldeni ebbe a régióba.

Domnița N. főhadnagy

Ami a jelentésből kimaradt: az „űrköltészet” és a nácik

Nem mintha különösebb jelentősége volna, de a naplófeljegyzések szerint édesapám április 20-án folytatott eszmecserét Szőcs Istvánnal az űrkutatásról. Amiről még szót ejtettek, az az űrkutatás kapcsán termelt költészet témája volt és az, hogy édesapám miért nem fogadta el azt a tételt, hogy a fejlett technológia egyben egy társadalom felsőbbrendűségét jelenti. Ebben a témában nem csak a szovjeteket simfolta, hanem a nácikat is. A színházba nem jutott be, mert már nem kapott jegyet.

„1961. ápr. 20. szer.

[…] Falok / Sz. P.ékhoz – kis eszmecsere az űrkutatásról és a költészetéről – Előzőleg népk. (Revista de Folclor) Egy űrhajó nem jelentheti egy társ. rendszer magasabbrendűségét, hisz akkor a nácik voltak a legmagasabbrendűek!!!  ½ 8 a színházhoz P.ékkal, de én nem kaptam jegyet […]“

„Aki bátor s iparkodik, eljuthat a csillagokig.” Az „űrköltészet”

Egyéb naplójegyzetekből tudhatjuk meg, hogy 1961 nem csak a már említett események miatt vált rendkívüli évjárattá, hanem azért is, mert egy új irodalmi műfaj született: az „űrköltészet”. Hogy ez mit jelenthetett, arról már fogalmat alkothattunk a Bukaresti Információ által publikált Nina Cassian vers olvasásakor:

Nina Cassian verse magyar fordításban:

Az első kozmonautának

Mindig is tudtam: ha létezem,

a cselekedeteim csillogó megtestesülésében,

neked köszönhetem, kommunista ember,

és a csillagok felé tartó utadnak.

*

Mindig is tudtam: a jövőt,

minden rabszolgaságot legyőzve,

csak te vagy hivatott belevésni

versbe és történelembe.

*

Mindig is tudtam: a magasból

ugrásra készteted az emberiséget!

Az új műfaj a magyar nyelvű költészetben is meggyökerezett. A Korunk 1961 áprilisi száma három űrverset is közöl: a Szász Jánosét (549. o.), a Kiss Jenőét (573. o.) és a Kányádi Sándorét (577.) Majtényi Erik egy külön kötetet szentelt az űrutazás témájának: Aki bátor s iparkodik, eljuthat a csillagokig. Stelian Ottone rajzaival. Bukarest: Ifjúsági Könyvkiadó, 1961, (Combinatul Poligrafic, Casa Scânteii Stalin)

Az Korunk 1961 áprilisában megjelent űrversek:

Szász János: Gagarin szobrának talapzatára

Ez itt a férfi. Testvérünk. Az ember.

Kitárta ő a kozmikus kaput

és látta mint fut fel a végtelenbe

kanyarogva a kommunista út.

Kiss Jenő: 1961 április 12.

E  napra emlékezni fognak mindörökre.

Először járt az ember csillagok között.

Először nézett onnan földi délkörökre –

A délkörök szűk rácsa szét ekkor törött.

Kányádi Sándor: 1961 április 12

Érdemes volt, érdemes:

kínhalált halni máglyán,

megőrülni, mint Bolyai

s bujdokolni, mint Einstein.

Érdemes volt, érdemes:

Leninnel harcba menni,

erre a kéklő csillagra

vörös csillagot tenni.

Érdemes volt, érdemes:

csupán e délelőttért

végigharcolni, küzdeni

mindazt, mi eddig történt.

Tavasz van, zengő szép tavasz,

ragyog a Föld és táncol

a súlytalanság szédítő

kozmikus mámorától.

Az űrköltészet, mint szakkifejezés az Antal Árpáddal folytatott beszélgetés kapcsán bukkan fel édesapám naplójában. Hogy apám hogyan értékelte az űrverseket, amik abban az évben bizonyára nagyobb számban is megjelentek, a következő bejegyzésből valamennyire kiderül:

„(1961. ápr. 13. csüt.)

[…] Olvasom a […] verseket: Majtényi műveltebb, tájékozottabb, mint Szász J.

M. tudja, h. kint az űr borzalmas, (sötét, fagyasztó, stb.), verséből mégis az jön ki, h. épp az űrkalandozás tudná igazán megkedveltetni velünk, emberekkel ezt az “unalmas” de gyönyörűséges sártekénket –

Szász egyszerűen ömlendezik – “kék” ég – a valóság meg az, h. Gagarin sötétben repült –

A technika istenítése! És mi lesz a művészettel?”

PS.

Ki hitte volna. Űrköltészet ma is létezik. Csak most így hangzik:

Helló Gagarin!
www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/6715/pannonia-allstars-ska-orchestra/hello-gagarin-zeneszoveg.html

]]> http://konczeicsilla.egologo.transindex.adatbank.ro/?feed=rss2&p=194 0 http://konczeicsilla.egologo.transindex.adatbank.ro/?p=175 http://konczeicsilla.egologo.transindex.adatbank.ro/?p=175#comments Tue, 01 Jan 2013 16:35:03 +0000 Könczei Csilla http://konczeicsilla.egologo.transindex.ro/?p=175

Könczei Ádám utolsó családi képe 1981-ből, két évvel halála előtt, a 25-ik házassági évfordulóján

Édesapám, Könczei Ádám, 85 évvel ezelőtt, 1928 január 1-én született Küküllőváron. 1983-ban halt meg, balesetben, harminc éve. Élt 55 évet. Tanulmányait a küküllővári elemi iskolában, a marosvásárhelyi és a nagyváradi gimnáziumban, egy éven keresztül a Kolozsvári Református Teológián, majd a Bolyai Tudományegyetem magyar szakán folytatta.

Életében összesen 6 évet dolgozhatott képesítésének megfelelő szakmában: 1952-1957 között magyar tanárként Érszalacson, Margittán és Gyergyószentmiklóson, 1958-ban pedig egy évet a Román Tudományos Akadémia kolozsvári fiókjában, a Folklórintézetben tudományos kutatóként.

Miután a Szekuritáté 1957-től kezdődően elindította állandó jellegű megfigyelését és zaklatását, 1957-ben, tanév közben elbocsájtották tanári állásából, majd 1959 januát 1-én a Folklórintézetből. 1959 és 1968 között 6 éven keresztül munkanélküli, 3 éven keresztül, 1962 és 1965 között nyomdai korrektor, fizikai munkás, majd 15 évig, 1968-tól 1983-ban bekövetkezett haláláig lapterjesztő a Korunk folyóiratnál.

Gyűjtései közt több, mint 40 000 közmondás, szólásmondás és találós kérdés, több tízezer kiszámoló, több ezer népdal és népballada dallamostul, több tucatnyi füzet népi kéziratos népköltészet, hangszeres népzene, egy érmelléki falu népzenei életének írott-kottás dokumentációja, és egyéb szöveges lejegyzések találhatóak. Életkörülményei és korai halála miatt gyűjtéseinek nagy része feldolgozatlanul, munkáinak többsége kéziratban, vagy félkész állapotban maradt.

1981 januárjában a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon kérdőívébe saját életpályájáról a következőket írta:  „Egy eddig jórészt elfecsérelődött olyan erdélyi életpálya, amelyre legalább annyira jellemző, ha nem jobban, a félbemaradt-félbeszakadt gyűjtések-kutatások, a félbemaradt tanulmányok, illetve a kéziratban vagy levonatban rekedt írások tömege.

Egy olyan erdélyi magyar folkloristáé, aki – noha egész életében erre készült és erre törekedett – eddig életében hivatásszerűen mindössze 1 (azaz egy) évig foglalkozhatott népköltészeti kutatásokkal (bár ebből az évből is nem kevés idő folyt el a letelepedési engedélyért és a lakásért folyó elhúzódó küzdelemmel). A nyílt és teljes akadályoztatottság időszaka mellett és után a megoldottság hamis, sőt a rendezettség tetszetős látszatában, valójában szétforgácsolódás, az elvárások, de az elmélyült, alapos munka, a kiteljesedés és a >>bizonyítás<< lehetetlenné tevésével vagy lefékezésének önemésztő kényszerében.” Ezt  a passzust sem jelentették meg.

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon kérdőívének kéziratosan kitöltött teljes szövege

Édesapám szekuritátés ellenőrzéséről lásd korábbi bejegyzéseimet:

Édesapám és a szeku. 2007. február 1.

http://konczeicsilla.egologo.transindex.ro/?p=11,

Édesapám, Könczei Ádám előkerült megfigyelési dossziéi. 2007. május 25.

http://konczeicsilla.egologo.transindex.ro/?p=14.,

Dekonspirált ügynökök: Kósa és Szabó Károly/Lăzărescu. Kettő a negyvennégyezerből. 2009. május 21. http://konczeicsilla.egologo.transindex.ro/?p=30,

Hol is maradtunk… 2010. augusztus 30.

http://konczeicsilla.egologo.transindex.ro/?p=35,

Na jó, felveszem. 2012. november 26.

http://konczeicsilla.egologo.transindex.ro/?p=146

Szóba került a szekusblogom. Nem akárhol, hanem egy színházismertetőben. Demény Péter engem és Gyimesi Évát evokál a Szabadságban, a kolozsvári napilapban, a 2012. október 13-án megjelent  A pungás forradalom című írásában. Mivel a szóban forgó színdarabot még nem láttam, innen tudhattam meg, hogy a Ion Luca Caragiale szövegei alapján készült előadás egyik szereplője „Rusz Péter”, aki a Demény Péter értelmezésében egyértelműen azt a valós személyt testesíti meg, akivel én még 2010-ben közöltem, hogy „készülök nyilvánosságra hozni a dekonspirálását és az édesapám dossziéiban fellelhető jelentéseit”, valamint aki Gyimesi Éva Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című kötetében is előfordul, mint az ügynökök egyike.

„A jelentések különböző emberektől származnak, akiket a színlapon megtalálhatunk: Dulceaţã, Şerbet és társaik. Rusz Péter közülük is kiemelkedik, ő aljasul úgy elemzi Szilágyi Domokos verseit, hogy veszélytelennek nyilvánítja őket, de rögvest hozzáteszi, minden a közönségtől függ, amelyik úgy értelmez, ahogy akar, éppen ezért a látszatra veszélytelen versek nagyon is veszélyesek lehetnek. >>Rusz Péter-t már értesítettem arról, hogy készülök nyilvánosságra hozni a dekonspirálását és az édesapám dossziéiban fellelhető jelentéseit.<< – írta Könczei Csilla 2010 augusztusában a blogján. Ugyanez a morális inszanitéc a Cs. Gyimesi Éva Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című kötetében is ott kísért (Komp-Press, Kvár 2009.) Hát most nyilvánosságra kerül, bár nem úgy.” (Demény Péter: A pungás forradalom. Szabadság, 2012. október 13.)

Segített nekem Demény Péter. Arra figyelmeztet, hogy már megint visszacsúszhatunk a kettős beszéd és a kettős nyilvánosság csapdájába. Mint ahogyan azelőtt volt. Nem szeretnék hozzájárulni, hogy újra a sorok között olvassunk és hogy a nyers valóságról csak a magánbeszélgetéseinkben merjünk beszélni. Az, hogy rajtam kívül sokan tudják, hogy ki is az a „Rusz Péter”, már 2010-ben kiderült. Miután megkaptam a CNSAS-tól a hivatalos értesítést, többen kérdezték tőlem személyesen is, telefonon is, hogy igaz-e, hogy a Szőcs Géza édesapja besúgó volt. És, hogy mikor fogom ezt nyilvánosságra hozni. Kérdezték „határon innen” is, „határon túlról” is. Volt ennek akkor jelentősége, mert tudni lehetett, hogy Géza Magyarország kulturális államtitkári posztjának a várományosa. Arról, hogy még kiről másról derült ki, hogy annak idején bedolgozott, senki sem kérdezett. Mindenkit csakis „Rusz Péter” érdekelt.  Pedig hosszabb szünet után néhány hónap leforgása alatt további négy informátor identitását fedték fel a hozzám küldött levelekben – azóta sem kaptam több levelet a CNSAS-tól. Igaz, nem is hoztam nyilvánosságra egy dekonspirálást sem. Nem politikai oka volt ennek, habár lehet, hogy annak a nyomásnak, ami rám nehezedett, nem volt igazán ösztönző hatása. Más dolgok kezdtek lefoglalni abban az időszakban.

Akkor hát itt következik azoknak a dekonspirált ügynököknek a névsora, úgy, ahogyan azt a CNSAS a tudomásomra hozta.

Három év leforgása alatt 5 dekonspiráció:

„Szabó Tibi”                                      =          Marosi Péter               2007.10.05

„Tóth Rudi”                                       =          id. Márkos Albert            2007.10.08

“Bíró Ferenc”                                    =          Xantus Gábor             2008.09.15

„Kosa”                              =          Vasarhely Ion Boldizsar         2009.03.24

„Szabó Károly”/”Lăzărescu”          =          Bustya Endre              2009.03.24

Négy hónap leforgása alatt 5 felfedés (illetve 4, mivel Marosi Pétert a második fedőneve alatt dekonspirálták újra):

„Szentpéteri Károly”                 =          Marosi Péter                            2010.01.18

„Ovidiu”                                       =          Veress Zoltán                          2010.01.18

„Vincze János”/”Vasilescu”     =          Varró János                             2010.01.18

„Rusz Péter”                                =          Szőcs István                            2010.02.09

„Balogh Iosif”                              =          Balázs Péter                            2010.05.12

2010-ben is sokan tudták kicsoda „Rusz Péter”, most is sokan tudják, amikor egy színjáték szereplőjévé avanzsálták. Gyimesi Éva eleve azt az álláspontot képviselte, hogy nem kell felfedni a volt informátorok kilétét, úgyhogy tőle nem lehetett elvárni, hogy a nyilvánosságra hozza ezt tényt. Most, amiután a testét a Szamosból kellett kihalászni, sohasem fogjuk megtudni, megváltozott-e volna a véleménye erről a kérdésről. Reméltem, hogy mostmár lesznek mások is, akik a nyilvánosságra hozzák, úgy is. Valaki azok közül, akik szintén tudják, amit én, hiszen bizonyára mások is kaptak hasonló értesítéseket. Vagy azok közül, akik a CNSAS irattárában kutatják a megfelelő időszakot. De elsősorban azok közül, akik saját magukról tudják, hogy annak idején együttműködtek, mint például Szőcs István, vagy Veress Zoltán. De Veress Zoltánnak hiába üzengettem Svédországba, Szőcs István pedig határozottan elzárkózott azelől, hogy maga tárja a nyilvánosság elé ügynöki előéletét.

2010. július 27-én valóban ott jártam „Rusz Péter”-nél. Több órán keresztül beszélgetett velem,  de nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy a beszélgetést rögzítsük, mint ahogy abba sem, hogy saját maga fedje fel ügynöki múltját. Egyedül arra sikerült rávennem, hogy édesapám halálának a körülményeiről készítsünk egy rövid, mintegy húsz perces hangfelvételt. „Rusz Péter” valódi identitására már sokkal korábban rájöttem, mivel a kézzel írott jelentéseinek betűformáit felismertem egy édesapámnak dedikált könyvben. Az összegyűjtött jelentéseinek fénymásolataival már akkor felkerestem. Szívélyesen elbeszélgetett velem, egy percig sem tagadta, hogy ő a jelentések szerzője, de a tudomásomra hozta, hogy a nyilvánosság előtt nem fogja felvállalni ügynöki múltját.

Akkor hát nekem kell elmondani, mostmár így, a nyilvánosság előtt, hogy a börtönviselt Varró János is bedolgozott a szekunak, hogy Balázs Péter is, akihez már kisgyerekkoromban elvitt édesapám, hogy lássam a festményeit, és Szőcs István is, akinek nem kellett édesapám után kémkednie, mert őmaga kereste fel gyakran, mint gyermekkori barátját, egykori osztálytársát, akiben mindvégig megbízott. És azt is nekem kell elmondani a nyilvánosság előtt, hogy Veress Zoltán is bedolgozott a szekunak, aki édesapám temetési búcsúztatóját írta és olvasta fel, és akinek ügynöki működésére éppen azért jöttem rá, mert a temetési beszédet nézegetve ráismertem az „Ovidiu” fedőnevű ügynök kézírására. És úgy látszik, azt is nekem kell elmondani, hogy az a lelkész is bedolgozott a szekunak, aki az édesapám temetését levezette.

Na jó, felveszem a zoknikat

Amikor Gyimesi Évától a Tranzit Házban egy konferencia végén azt kérdezte valaki, hogy nőként mi nehezítette meg a legjobban a munkáját, valami ilyesmit mondott: az, hogy miközben  valamelyik előadására készül, vagy éppen valamilyen kéziratán dolgozik, és elgondolkozva végigsétál a lakásban, mindig megakasztja a gondolatmenetét az, hogy a földön ott hevernek a zoknik. És akkor fel kell vennie a földről a zoknikat, mert egyébként ott maradnak. Ez az egyik utolsó képem Éváról: ahogy éppen mutatja, hogy kell folyton felvenni a szanaszét heverő zoknikat.

Na jó, felveszem a zoknikat. Mostmár Éva helyett is.

Szereplők:

Utcai jelenetek: Gyimesi Éva, Kása Zoltán, Kása Magdolna, Könczei Csilla (videó), Könczei Árpád, Makai András (Dögó) és néhány száz járókelő

Erkélyjelenetek: eddig még ismeretlen történelmi személyek az egykori Megyei Pártbizottság székházának erkélyén, az egykori Néptanács erkélyén, köztük Emil Boc (Kolozsvár volt polgármestere, Románia jelenlegi miniszterelnöke, akit sosem hallottam nyilatkozni arról, hogy mit csinált a forradalom idején), három személy a főtéri katolikus parókia ablakában, köztük Czirják Árpád, egykori kanonok

Az eredeti történet

Az egyetemen a diákjaimmal szoktuk próbálgatni azt, hogy egy-egy fénykép mögé milyen történetet lehet kikerekíteni különböző nézőpontokból. Vajon milyen emlékeket gerjeszt egy kép abban, aki a fényképet elkészítette, azaz lőtte, azokban, akik a lövést elszenvedték, vagy állták, illetve mit mond egy kép annak, aki csak hideg fejjel szemlélgeti azt, utólag. Roland Barthes terminológiáját adaptáljuk ilyenkor, aki szerint a fényképész, azaz az operator egy kis lyukon keresztül vadássza a lencsvégre kapható látványt, a spectaculummá változott személyek saját magukat igyekeznek átlényegíteni szellemekké, azaz eidolonokká, amennyiben kameratudatos viselkedésükkel előrevetítik a képbe merevített örökkévalóságot, a spectator pedig minderről mit sem tudva fürkészi, mit is rejt ez az egész magában, mindaddig, amíg valami meg nem kapja, el nem kezdi szúrni a szemét, és ez az az úgynevezett punctum, ami felkelti az érdeklődését, ami nem hagyja többet békén.

Az én videófelvételemre persze csak részben alkalmazható ez a játék. Egy HI8-as kamerával filmeztem 1989 december 22-én, amit azelőtt egy évvel kaptam Michael Stewarttól, mert közreműködtem egy BBC-dokumentumfilm elkészítésében Romániáról, de lehet, hogy helyesebb, ha azt mondom, hogy egy HI8-as kamera keresőlencséjén keresztül néztem, hogy mi történik körülöttem azokban az órákban, amikor Demény Attiláéknál, Asztalos Ildikó barátnőmnél ragadva megtudtam, hogy Ceaușescu elmenekült, majd valahogyan, nem emlékszem, hogyan, hazajutottam édesanyámhoz, a Monostor végébe, hogy azután a Kása Zoli autójával és a videókamerával elinduljunk a városba, talán azért is, hogy én filmezzek, és bizonyára azért, hogy a város tulsó végéből lehozzuk a központba Gyimesi Évát. Tartottam a videókamerát, soha azelőtt eszembe nem jutot volna, hogy egy videókamerával ki lehet menni fényes nappal az utcára, és meg lehet nyomni a felvevőgombot mindenki szeme láttára, csak arra emlékszem, hogy nagyon izgultam, és szinte minden egyéb kitörlődött. Csak a felvétel maradt meg, nincsenek párhuzamos emlékeim egyáltalán, csak egy-egy töredék arról, hogy mi történt előtte, utána. Arról, hogy végül Gyimesi Évával eljutottunk a Szabadság, az akkori Igazság szerkesztőségébe, hogy Kántor Lajos már akkor ott volt, hogy én nagyon kényelmetlenül éreztem magamat, mert bár szerettem volna hasznossá tenni magamat, fölöslegesnek tűntem. És hogy aztán későbben lövöldözéseket hallottunk a Monostoron és az Attila negyedben, hogy felváltva őrt álltunk molotov koktélokkal, és még egy csomó minden. A felvétel idejéből gyakorlatilag semmire sem emlékszem, csak az érzéseimre. Arra sem, hogy mit gondoltam, amikor a balkonokat filmeztem, hogy mit gondoltam arról, hogy kik lehetnek azok az emberek, arra sem, hogy rájöttem-e, hogy az egyikük Czirják Árpád, akit ismertem.

Mostmár én is spectatorrá váltam, dokumentumként, lenyomatként nézegetem a felvételt. Nem lehet letagadni, hogy valóban ott voltunk, mindannyian, a felvételből lehet tudni, hogy nem csak Kása Zoli és Kása Magdi voltak velem, hanem a bátyám, Könczei Árpi, és hogya Mező utcán futottunk össze Makai Andrással, azaz Dögóval, és hogy utána kanyarodtunk ki a Györgyfalvi negyed felé, Gyimesi Évához, aki szintén megjelenik a képeken. Nem gondoltam, hogy le fogom késni, hogy őt is megkérdezzem, mire emlékszik az egészből.

Gyimesi Éva

Már csak Kása Zoltánt, Könczei Árpádot és Makai Andrást sikerült felkérni, próbálják felidézni, mi is törént azon a napon. Összerakva az ő emlékeiket, úgy tűnik, nemcsak a keresőlencse törli az emlékezetet. Lehet, hogy ez az a bizonyos traumatikus emlékezés? Vagy lehet, hogy nem tudtuk, mit is látunk? Lehet, hogy a szemlélő higgadságára van szükség ahhoz, hogy összerakjuk ezt a történetet? Lehet, hogy sok más szemlélő és visszaemlékező közreműködésére is, ahhoz, hogy felismerhessük, kik is néztek ránk akkor az erkélyekről, hogy kerültek oda, mi volt a szerepük azokban az első órákban, amiután elfogták Ceaușescu-t?

A visszaemlékezők:

Kása Zoltán

1989. december 22., péntek

Délben, amikor megtudtuk a tévéből, hogy C[eaușescu] elszökött, kimentünk a tömbház elé egy üveg pezsgővel. Az üzletekből kijövő elárusítók nem mertek inni, csak miután valaki kitett az erkélyre egy rádiót, és abból hallották az eseményeket.

Délután elmentem autóval Demény Attilához. Átmentünk Csép Sándorékhoz, akkor ismertem meg személyesen. Telefonálgatások után elmentünk Gyimesi Éváért (ekkor talán már [Tabacu] Marius is velünk volt, de legalábbis találkoztunk valahol). Mintha Simon Gabi is megjelent volna. [Akkor valószínűleg engem Demény Attilánál szedett össze Kása Zoli az autójával, és így jutottam haza a Monostor végére, édesanyámhoz, hogy magamhoz vegyem a videókamrát Ezt abból gondolom, hogy én a 21-ről 22-re virradó éjszakát Deményéknél töltöttem, és nem tudok visszaemlékezni arra, hogy hogy jutottam ki a Monostorra. A Csépékhez tett látogatásra én is emlékszem, csak nem tudtam beidőzíteni. A filmfelvételből egyértelműen kiderül, hogy valamikor 13 és 17 óra között készült, ez azt jelenti, hogy Kása Zoli már korábban elindulhatott Deményékhez. Arra, hogy Mariussal és Simon Gabival mikor találkoztunk, nem emlékszem pontosan. K. Cs.]

Nem tudom pontosan, ki volt még az autóban, de bementünk az Igazsághoz. Ott Évát leültették cikket írni, közben mi talán elmentünk. Csak arra emlékszem, hogy a végén én vittem haza Évát, vagy legalábbis ott voltam a szerkesztőségben, amikor eljött onnan, mert arra határozottan emlékszem, hogy azt mondta Pillich Lacinak, hogy ha baj van, tüntesse el a kéziratot (amely másnap megjelent Az Igazság karácsonya címmel, akkor már a Szabadságban). Amikor még ott voltunk, nem tudták, hogy milyen címen jelenik meg másnap az újság, az volt a baj, hogy nem volt aki megtervezze a címet, tehát nem lehetett nagyon sokat változtatni.

Hogy kivel mentem el autóval Könczei Csilláékhoz a Monostorra, arra nem emlékszem, csak arra, hogy visszafele jövet Csilla videózott, az utcán autók tetején fiatalok ültek zászlókkal és énekeltek, kiabáltak, hogy mit, már nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy én nem fogtam fel, hogy amit beszélek, azt is felveszi. Valahol a Kakasos templom környékén szólt Csilla, hogy amit mondok, azt is mind felveszi. Ezen jót derültünk. Ki tudja, mit mondhattam előtte.

Csilla mellettem ült, hogy hátul kik ültek, arra már nem emlékszem. És arra sem, hogy hova mentünk. Lehet, hogy ezután mentünk vissza az Igazság szerkesztőségébe? [A filmfelvétel tanúsága szerint a Kása Zoli autójába a Monostor végétől először én és a bátyám, Könczei Árpit ültünk, a Mező utcán véletlenül összefutottunk Makai Andrással, ott ő is beült, majd a Megyei Pártbizottság épülete előtt talán mindketten kiszálltak, és a Györgyfalvi negyedbe már csak Kása Zolival mentünk Gyimesi Éváért. Én is úgy emlékszem, hogy a célunk az volt, hogy elvigyük az akkori Igazság, a mostani Szabadság szerkesztőségébe, amit meg is tettünk. Kása Magdi, a Zoli felesége is velünk volt, de arra nem tudok visszaemlékezni, hogy mindvégig, vagy valamikor később csatlakozott hozzánk. K. Cs.]

Még arra is emlékszem, hogy amikor Évát vittem a szerkesztőségbe, a plébánia előtt állt Czirják Árpád, és egy néhány fiatalnak magyarázta, hogy nincs mit keresniük az épületben, mert az az egyházé. A fiatalok azt állították, hogy azelőtt este egy fenti ablakból is lőttek a tüntetőkre. Éva is odament, és váltott néhány szót Czirjákkal, amikor a fiatalok már elmentek. Én nem szálltam ki az autóból, és más sem, csak Éva. Látszott a fiatalokon, hogy nem hitték el, hogy nem onnan lőttek, de tisztelték a papi ruhát.

Hogy ezután mi volt, mit csináltunk még, nem emlékszem. Csak arra, hogy otthon késő éjjelig néztük a tévét, odavoltunk Petre Románért és Iliescuért (ez az érzés aztán nagyon hamar elmúlt, de szilveszterig biztos tartott, mert akkor Nagy Pistáéknál voltunk, és emlékszem egy-két dicsérő szövegre, de január végére már biztos lecsillapodtunk).

Érdekes, hogy hiába néztük a tévét, az a hír elkerülte a figyelmünket, hogy C[eaușescu]-ékat már aznap elfogták, csak másnap tudtuk meg. Reggel nagyon féltem bekapcsolni a tévét, hogy vajon mit fogok látni. Féltem, hogy az előtte való nap csak álom volt. De szerencsére, nem.

Szombaton reggel sorban álltunk a Béke téren újságokért, majd bementem az egyetemre. Vagy 25 tanár gyűlt össze egy földszinti terembe, valahol a geológián, Negucioiu rektor is ott volt és leült az asztalhoz valakivel (nem emlékszem, ki volt), és az emberek elkezdtek beszélni szép sorjában felállva. Olyan szövegeket mondtak, hogy egy idő után a rektor és a mellette ülő alak jobbnak látták beülni a padokba a többiek közé. Nem volt ott személyes bírálat, csak általános.

Nem volt lincselés, senki se bántotta őket, de mire egy ad-hoc bizottság alakult, már nem voltak ott. Nem emlékszem, hogy mikor mentek el. Ennek a bizottságnak Haiduc lett az elnöke.

Kolozsvár, 2011. december 19.

Könczei Árpád

Emlékeim. 1989. december

22 év elteltével már nem emlékszem napra, percre pontosan 1989 decemberének eseményeire, történéseire. Az 1989-es év elég érdekes volt számomra, nem merem azt mondani, hogy megéreztem a változás szelét, lehetőségét, de mégis. Mivel 1988-ban a hatóságoktól kértük a Magyarországra való áttelepedést, Jutkát, a feleségemet is és engem is kiraktak a munkahelyünkről. Én papíron „szakképzetlen” munkás lettem, egy szerszámgépgyár magyar igazgatója segített, de Jutka ténylegesen dolgozó munkásnő lett. 1989-ben olyan volt Sepsiszentgyörgy, de Románia is, mint egy vasúti váróterem. Mint például a székelykocsárdi váróterem, ahol nagyon gyakran várakoztunk Kolozsvár és Marosvásárhely között. És ez az érzésem ma is eleven. A vendéglőkről, amelyeket este 10 órakor szigorúan bezártak, lekerültek a függönyök. Így az utcáról is be lehetett látni, és az elkeseredett emberek az ital hatására sem mertek „konspirálni”. És Sepsiszentgyörgyön összesen csak két taxi volt, de általában csak egy várakozott a Főtér egyik sarkán.

1988-ban a Stúdió Táncegyüttessel nagy nehezen bemutattuk a többször „vizionált”, azaz cenzúrázott előadásunkat, amelyiket 1989-ben egy sikeres marosvásárhelyi előadás után betiltottak. És így közeledett az év vége. Mint elbocsátott kultúrmunkás, a 80-as évek végére „szabadúszó” művész lettem, ha egyáltalán lehet ezt az összetételt használni a kommunista diktatúra utolsó éveiben. Szóval rendszeresen jártam Kézdivásárhelyre és Csíkszeredába amatőr táncegyüttesekhez, tanítani, néptánc-koreográfiákat alkotni.

1989. december 18-án is, épp egy hétfői napon Csíkszeredában jártam a Ballada Táncegyüttesnél, és épp haidău-t próbáltunk. Mikor az esti vonattal Sepsiszentgyörgyre érkeztem, már a vasút állomáson hallottam, hogy Temesváron belelőttek az emberekbe. Akkor már a Szabad Európa Rádióból tudtam egy-két dolgot, és mivel ifjú korom óta ismertem Tőkés Lászlót, aki sokszor találkozott édesapámmal, hallottam Tőkés hatalommal szembeni kiállásáról, és a temesvári emberek bátorságáról is. Azokban az években baráti kapcsolatba kerültünk Márton Árpáddal, aki akkor még színész volt, Csongor öcsém szerint a Teatru nevű Színházban, és orvos feleségével. (A Tamási Áron nevet csak a fordulat után használhatta a társulat.) És még akkor este, december 18-án fel is kerestem Árpádot, és a különböző híreket próbáltuk értékelni.

Apám halála után minden évben Kolozsváron töltöttük a karácsonyt, így 1989-ben is ez történt. Emlékeim szerint december 20-án utaztunk Kolozsvárra, ahol a vasútállomáson is érezni lehetett a feszültséget, nagyon sok rendőr, egyenruhás, és ha jól emlékszem katona is volt. Megérkezésünk után Ilma húgom kérésére elmentem az apahidai kaszárnyába, ahol Zoli sógorom töltötte katonai szolgálatát. Aránylag rövid várakozás után sikerült pár percre találkoznom Zolival, de épp Ceuașescu beszédét közvetítette a TV, így a kaszárnyában mindenkinek a TV előtt kellett gyülekeznie.

Valamelyik este, december 20 vagy 21-e lehetett, Csilla húgommal én is Tabacu Mariusék lakásán voltam, ahol az esti órákban a román televízióban Ceaușescu az öreg kommunista vezetők társaságában beszédet mondott, a temesvári lázadókat, ellenállókat mindenféle titulussal illette (huligánok, revizionisták, fasiszták stb.) és mindannyiunk megdöbbenésére súlyos büntetéseket helyezett kilátásba. Szóval érezhető volt a feszültség és a megtorlástól való félelem. Marius mondta, hogy ha ez megtörténik, sürgősen el fogja hagyni Romániát. Nincs más megoldás, el kell menni az országból. Természetesen akkor még nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy a hatalom átmentése, KGB, SZEKU, a hálózat, a reform kommunisták milyen puccsot hajtanak végre. A temesvári népfelkelést, a forradalmat, hogyan idomítják Bukarestben a saját hasznukra, a hatalom átmentésére, további megtartására.

December 22-én Csillával bemerészkedtem Kolozsvár belvárosába – így utólag egyáltalán nem érzem magam bátornak. Nagy tömegre nem emlékszem, de az emberek arca feszült volt. A Párt székházhoz mentünk, ahol már nagyobb volt a tömeg, sokan kiabáltak, és az emeletről, az erkélyről könyveket, tablókat, köztük Ceaușescu fényképeket dobáltak az úttestre. Az úttesten égett a tűz, és ebbe dobálták a pártagkönyvüket is. Milyen szépnek is ígérkezett: a tisztító tűzben mindenki megtisztul. Közben ismerősökkel is találkoztunk, de ismeretlenekkel is ismerkedtünk. Érezhető volt a szolidaritás, ami akkor és ott nagy dolognak számított. Az évek elmosták a konkrét emlékeket.

Budapest, 2011. december 19.

Makai András

Mit is kerestem én Kolozsváron?

Mit is kerestem én Kolozsváron? Bujkáltam . Most tényleg mosolygok a naivitásomon, de akkor komolyan gondoltam. Temesvári diákként részt vettem az ottani tüntetéseken, de én 17-én délelőtt azt hittem, hogy a megmozdulásokat leverték. A főtéren civil ruhás, géppisztolyos alakok szóltak ránk ha meg akartunk állni: CIRCULAȚI! [Tessék közlekedni!] Az a hír jutott el hozzám, hogy nemsokára lezárják a várost. Én megijedtem és fel akartam szállni az “utolsó” vonatra. Hazajöttem Váradra, de nem éreztem itthon sem biztonságban magamat. Úgy gondoltam, nagymamámnál elbújhatok Kolozsváron. Ez talán 20-án lehetett. 22-ig nem is találkoztam senkivel. Hallottam, hogy mi történik, de vártam.

22-én arra kértek, hogy vigyek át egy fenyőfát a Törökvágásról az Állomás utcába nagynénémékhez. Nem mertem a központon keresztül menni, ezért a hegyen keresztül (Gruia) vittem a fát. Sose felejtem el, hogy a repülőhíd lejárójánál várt az unokabátyám üvöltve: HALLOTTAD? CEAUSESCUÉK ELMENEKÜLTEK! Eldobtam a fát és ugrálva sírtam.

Onnan kezdve már nem tudtam ülni a seggemen. Rokonaim aggódása ellenére elmentem Könczei Csilláékhoz, át a Monostorra. Már az uszoda utáni blokkok között jártam, mikor óriási lövéseket hallottam. Azt hittem már ágyúval is lőnek. Kiderült, hogy egy fickó szőnyeget porolt. Biztos szekus, gondoltam magamban.

Az elkövetkező három napot Csilláékkal töltöttem, csak Szenteste mentem haza. Nincsenek összefüggő emlékeim. Sokat voltunk [Tolna] Éva néniéknél, ott hallgattuk a sötétben a rádiót, hallgattuk a légvédelmi ágyúkat, feküdtünk ruhástól az ágyon, nem mertünk lámpát gyújtani. Emlékszem, hogy vártuk a kivégzésről a felvételeket, de akkor nem bírtam a képernyőre nézni amikor a holttesteket mutatták, kimentem a konyhába. Ma sem megy könnyen. Csillának volt egy filmfelvevője, de már nem tudom, hogy jött az ötlet, menjünk örökítsük meg mi történik. Az úton filmeztük egymást, mondtuk ami bennünk volt, de a konkrét eseményeket mintha nem vettünk volna fel, mintha csak a helyszíneket kerestük fel. Az események nyomában jártunk. Azt hiszem ez 23-án volt. Szerintem négyen lehettünk: Csilla, Juli, Pali és én.

Most ennyit tudtam magamból előbányászni.

ui: én egy szürke gyapjúpulóvet viseltem

Nagyvárad, 2011. december 19.

A videófelvétel útvonala és hanganyaga:

1. A monostori ”BIG” áruház előtt (Calea Izlazului)

[Dudálás. Magánbeszélgetés az autóban.]

Tömeg: „Ura!!!” [Hurrá!!!]

Fiatalember 1. a barátjához (magyarul): Gyere le!

Könczei Csilla: Szerusztok, fiúk!

Fiatalember 2.: Kezitcsókolom. Bocsánat.

Fiatalember 1.: Minket is vegyenek le két percre. Két percre vegyenek le minket is! Gyere ide, Pityu! Mi is csak azt akarjuk, hogy Ceaușescu lemenjen a trónról!

Fiatalember 2.: Már le van menve.

[Az autó továbbindul és a Mező utcára kanyarodva kiér a Monostori útra. Ismét dudálás, kiabálások, magánbeszélgetés az autóban. Az autórádió hangja hallatszik.]

1. În fața magazinului ”BIG” din Mănăștur (Calea Izlazului)

[Claxonări. Conversații private în mașină în ungurește.]

Mulțime: Ura!!!

Persoană tânără 1. (către prietenul lui, conversația se ține în ungurește): Gyere le! Hai jos!

Könczei Csilla (filmând): Szerusztok, fiúk! [Bună, băieți!]

Persoană tânără 2.: Kezitcsókolom. Bocsánat. [Sărutmâna. Scuze.]

Persoană tânără 1. Minket is vegyenek le két percre. Két percre vegyenek le minket is! Gyere ide, Pityu! Mi is csak azt akarjuk, hogy Ceaușescu lemenjen a trónról! [Să ne luați și pe noi pentru două minute. Pentru două minute să ne filmați și pe noi! Hai aici, Pityu! Și noi vrem numai ca Ceaușescu să pice de pe tron!]

Persoană tânără 2.: Már le van menve. [Deja a picat.]

[Se pornește cu mașina din nou, și prin strada Câmpului se ajunge pe Calea Mănăștur. Iarăși claxonări, strigăte. Se aud conversații private și vocea radioului în mașină.]

2. A sörgyár közelében (Calea Mănășturului/Monostori út)

Egy hang a tömegből (a beszélgetés románul folyik): Hagyjátok, hagyjátok! Engedjétek ide egy kicsit! Vegye le [a videóval]!

Makai András: Csilla!

Egy hang a tömegből: Fiam! Tedd oda a cipőt! A cipőt! Vegye le a videóval!

M. A.: Kérem, beszéljen errefelé! Beszéljen errefelé!

Fiatalember (3.): Hogy hány órakor, azt már nem tudjuk.

Egy hang a tömegből: Hétkor.

Fiatalember (3.): Járkáltunk, kiabáltuk, hogy “Gyertek velünk, gyertek velünk!”… És egy órát, másfél órát kerengtünk a Monostoron, de lehet, hogy kettőt. Elég sokan üsszegyűltek. Körülbelül kétezer ember. És megállítottunk három autót, három teherautót. Egy emelőset és két utánfutósat. És magunk elé akartuk állítani ezeket, hogy megvédjenek, ha ránk lőnek. És a Fenesi útról jöttünk lefelé, igen…

Egy hang a tömegből: Hangosabban, mondd hangosabban!

Fiatalember 3.: A Sörgyárnál…

[Egy felnőttekkel és gyerekekkel teli teherautó közeledik. Nő a zaj, a beszélgetést egyre nehezebben lehet érteni.]

Fiatalember 3. (folytatja a tanúvallomását): puskákkal, katonaruhában… És figyelmeztetés nélkül lőttek, automatára állítva, sorozatlövést adtak le. Az első sorozat egy percnél tovább tartott.

M. A.: Hányan haltak meg? Nem tudja, hányan haltak meg?

Hangok a tömegből: Ötön haltak meg itt. Ötön haltak meg.

M. A.: Fiatalok? Gyerekek? Öregek?

Idősebb ember: Harminc év körüli fiatalok.

M. A. (Magyarul szól hozzám): Odanézz! Azt filmezd! Csilla, Csilla!

A sokaság a teherautóról: “Ceaușescu condamnat pentru sângele vărsat!” [Ceaușescu-t ítéletjék el a kiontott vérért!]

2. În apropierea Fabricii de bere (Calea Mănășturului)

O voce din mulţime: Lăsați, lăsați! Dați-i voie un pic! Să-l ieie!

Makai András: Csilla!

O voce din mulţime: Băiatu! Pune papucu’! Pune pantofu’! Să-l ieie cu video!

M. A.: Să spună aici! Vă rog să spuneți aici!

Persoană tânără: Orele nu mai știm…

O voce din mulţime: Orele șapte.

Persoană tânără 3.: Ne-am plimbat, am strigat “Haideți cu noi, haideți cu noi!”… Și ne-am învârtit o oră, o oră jumate, poate două, prin Mănăștur. S-au adunat destul de mulți. În jur de două mii de oameni. Și am oprit trei mașini, trei camioane. Era un camion cu bascule și două erau cu remorci. Și am vrut să le punem în față, dacă trag în noi, ca să ne apere. Și am coborât de pe Calea Florești, da…

O voce din mulţime: Mai tare, zi mai tare!

Persoană tânără 3.: La Fabrica de bere…

[Se apropie un camion cu o mulțime de adulți și copii cățărându-se pe camion. Crește gălăgia, conversațiile se aud din ce în ce mai greu.]

Persoană tânără: …cu niște puști, îmbrăcați în militar… Și au tras fără somație, au tras foc automat, în rafală. Mai mult de un minut a ținut prima rafală.

M. A.: Câți au murit? Nu știți câți au murit?

Mai multe voci din mulțime: Cinci au murit aici. Cinci au murit aici.

M. A.: Tineri? Copii? Bătrâni?

Persoană în vârstă: Tineri de treizeci de ani.

M. A. (în ungurește către mine, care filmează): Odanézz! Azt filmezd! [Uită-te acolo! Filmează asta!] Csilla, Csilla!

Mulțimea de pe camion: Ceaușescu condamnat pentru sângele vărsat!

3. A Távközlési Szakiskola előtt (Calea Moților/Mócok útja)

[Az iskola épületéből Ceaușescu portrékat hordanak az utcára, és egy égő papírkupacra dobálják. Az úton tovább haladva a megyei KISZ székháza előtt is ég egy kupac.]

3. În fața Liceului Industrial de Poștă și Telecomunicații (Calea Moților)

[Se aduc portretele lui Ceaușescu din incinta școlii, se aruncă în stradă și se ard. Mai departe pe Calea Moților se vede un foc în fața sediului UTC.]

4. A Megyei Pártbizottság Székháza előtt (egykori Lenin út, mostani 21. decembrie 1989 út)

[Tapsok, dudálás.]

Kása Zoltán: Mi? Hohó! Megfogták!

Tömeg: [Üdvrivalgás.]

K. Z.: Ez érdekes! Nincs lezárva [az út]! Hohó! [Mert korábban lezárták a civil forgalom előtt.]

Tömeg: Cornea! Cornea!

Egy hang az erkélyről: Figyelem! Ha sürgőségi esetek vannak, vagy más problémák, a katonai kórházban van hely.

Hang a tömegből: A tüzet! Oltsák el a tüzet!
Egy hang az erkélyről: Reméljük, hogy nem lesznek!
Hang a tömegből: Oltsák el a tüzet!
Egy hang az erkélyről: Megpróbáljuk beindítani a rádiót, hogy hallják a legfrisebb közleményeket!
Hang a tömegből: (érthetetlen) le a vámpírokkal (?)! És a banditákkal! Le a párttal! Bassza meg az isten a pártot, le, te! (érthetetlen) dobd le a piros könyvedet! Te! Dobd le a [párt]könyvedet! (érthetetlen)
Hang a tömegből: Hagyjuk! Hagyjuk! Hagyjuk az ilyeneket!
Hang a tömegből: Hova? Mutassam én a könyvemet?

4. În fața sediului Comitetului Județean al Partidului Comunist Român (fosta Bulevardul Lenin, actuala Bul. 21. decembrie 1989)

[Aplauze, claxoane.]

Kása Zoltán (în ungurește): Mi? Hohó! Megfogták! [Ce? Vau! L-au prins! ] (Probabil tocmai s-a anunțat, că Ceaușescu a fost arestat.)

Mulțimea: [Urale.]

O voce de pe balcon: …Trăiască libertatea! Trăiască solidaritatea tuturor românilor!

K. Z.: Ez érdekes! Nincs lezárva [az út]! Hohó! [Asta-i interesant! Drumul nu e închis! Vau!] (Mai înainte această intersecție era închis traficului public.)

Mulțimea: Scandează.

O voce de pe balcon: Fiţi atenţi. Dacă sînt ceva urgenţe sau alte probleme, la spitalul militar este loc.
O voce din mulțime: Focul! Să stingă focul!
O voce de pe balcon: Să sperăm că nu vor fi!
O voce din mulțime: Să stingă focul!
O voce de pe balcon: Vom încerca să punem acuma radio ca să auziţi ultimile comunicate.
O voce din mulțime: (neînţelegibil) jos cu vampirii (?)! Şi cu bandiţii! Partidul jos! Fută-vă Dumnezeu de partid, jos, mă! (neînţelegibil) aruncă-ţi carnetul roşu jos! Mă! Aruncă-ţi carnetul jos! (neînţelegibil)
O voce din mulțime: Fără! Fără! Fără! Fără aşa ceva!
O voce din mulțime: Unde? Să-ţi arăt carnetul io?

5. A görögkeleti Katedrális mellett (Avram Iancu tér)

[Az ortodox katedrális templomkertjében gyertyákat gyújtanak. Innen az autó továbbindul a Györgyfalvi negyedbe, Gyimesi Éva után. A Györgyfalvi úton a filmezés abba marad, és csak akkor folytatódik, amikor Gyimesi Évával együtt visszaérünk a központba.]

5. Lângă Catedrala Ortodoxă (Piața Avram Iancu)

[Se pun lumânări în grădina catedralei. De aici mașina pornește spre Cartierul Gheorgheni, pentru a o aduce pe Gyimesi Éva în oraș. Filmarea se oprește și continuă doar după ce am revenit cu ea în centru.]

6. A Néptanács előtt (Bul. Eroilor / Hősök sugárút)

Papi ruhába öltözött személy az erkélyről: … és [érthetetlen]. Nála [érthetetlen] és próbált [érthetetlen] élni. [érthetetlen] megsózza. És újból sót tesz rá. A román tudja, hogyan kell a báránnyal (?). De ez nem bárány [érthetetlen] … amiből a gyermekeink felnőnek, a testvéreink, azok, akiket mi szerettünk, és akiket örökké az emlékezetünkben tartunk. Letérdelünk. [Ő maga is letérdel.] A halottainkért.

Miatyánk, ki vagy a mennyekben. Jöjjön el a te országod, jöjjön el a te akaratod, mint ahogyan az égben, úgy a földön is. A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsájtsd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket a kísértésbe, és ments meg bennünket a gonosztól. Mert Tiéd az Ország, a Hatalom és a Dicsőség, mindörökké, Ámen.

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Az isten bocsájtson meg nekik! Cornea asszony jól van. Cornea asszony biztonságban van! Jön, ide fog jönni Cornea asszony, a megfelelő pillanatban! Akarok mondani valamit…

…Cornea asszony …. egy párt, … Vișan-nal [?]. Most is ott van a Bizottságnál. És ott szervez. Nekünk itt kell maradni!

6. În fața Consilui Popular (Bul. Eroilor)

Vocea unei persoane îmbrăcată ca popă de pe balcon: … la ea (neînţelegibil) şi încerca cu (neînţelegibil) să trăiască. (neînţelegibil) pune sare. Şi iară pune sare. Românul ştie să trăiască mielul (?). Da’ ăsta nu-i miel, ăsta-i diavol…

…din care cresc copiii noştri, fraţii noştri, cei pe care noi i-am iubit şi-i avem mereu în memoria noastră. Îngenunchiem! (îngenunchează şi el) Pentru morţii noştri!

[Tatăl nostru:] Tatăl nostru care eşti în ceruri sfiinţească-se numele Tău. Vie împărăţia Ta, facă-se voia Ta precum în cer aşa şi pe pămînt. Pîinea noastră cea de toate zilele dă-ne-o nouă astăzi. Şi ne iartă nouă păcatele noastre precum şi noi iertăm greşiţilor noştri. Şi nu ne duce pe noi în ispită şi ne izbăveşte de cel rău. C-a Ta este împărăţia şi puterea şi slava, a Tatălui şi a Fiului şi a Sfîntului Duh. Acum şi pururea şi-n vecii vecilor, amin!

[Bucură-te, Marie:] Născătoare de Dumnezeu fecioară. Bucură-te (neînţelegibil) Marie! Domnul este cu tine! Binecuvîntată eşti între femei şi binecuvîntat este rodul pîntecelui tău, c-ai născut pe mîntuitorul sufletelor noastre! Prea sfînta Maria, maica lui Dumnezeu, roagă-te pentru noi păcătoşii, acum şi-n ora morţii noastre. Amin! Dumnezeu să-i ierte!

…Este bine doamna Cornea. Doamna Cornea este în siguranţă! Vine, va veni doamna Cornea, la momentul potrivit! Vreau să vă spun ceva…

…Doamna Cornea e la o …. de partid, … cu Vișan [?]. Și acuma este acolo în Comitet. Și organizează acolo. Noi trebuie să rămânem aici.

7. A római katolikus parókia előtt (Főtér – volt Szabadság tér, jelenlegi Egyesülés tér)

[Az ablakban Czirják Árpád, a római katolikus kanonok, két másik személlyel együtt. Ha jól emlékszem, az emberek arról beszéltek egymás között, hogy korábban onnan lőttek kifele.]

Járókelők beszédfoszlányai, füttyök, zörejek, érthetetlen hangok:

Női hang: Mi van ott? Gyere le, te bunkó! Gyere le, a francba!
Férfi az előtérben: Kérem! Erőszak nélkül! A rendszer embereit el fogják ítélni. De nem lincseléssel! A nép igazságos ítéletével! Nem lincseléssel!
Egy hang a tömegből: De ez nem szekus? Informálták őket (?)!
Férfi az előtérben: Azok elmentek!
Egy hang a tömegből: Ez szekus, uram!
Egy hang a tömegből: Nem szekus?

Egy hang a tömegből: Hazudtok!
Egy hang a tömegből: Azt mondta az egyik, hogy… Azok elmentek, elszaladtak.
Egy hang a tömegből: Nem ismerte.
Egy hang a tömegből: Itt maradt, miért maradt itt? Lehet, hogy semmi értelme nincs.
Egy hang a tömegből: Csend legyen!

Férfi az erkélyről: Tehát, ismétlem. Ez a parókia épülete. A kanonokságé! Nincsenek túszok bent! Nincs itt a szekuritáté! Legyenek nyugodtak. Nem lő senki! Kérem, nyugodjanak meg. Nem lőnek, nincsenek túszok! A Bizottságtól vagyunk, és nem hazudunk!

7. În fața Protopopiatului Romano-Catolic (fosta Piața Libertății, actuala Unirii)

[În fereastră se află protopopul romano-catolic, Czirják Árpád, cu două alte persoane. Dacă îmi amintesc bine, oamenii vorbeau între ei, că înainte s-ar fi tras de acolo.]

Vorbe ale diferiţilor trecători, fluierături şi diferite zgomote, fără coerenţă.

Femeie: Ce-i acolo? Dă-te jos, tu tâmpitule! Dă-te dracului jos!
Bărbat: Vă rog! Fără violenţă! Oamenii regimului vor fi judecaţi. Dar nu prin linşaj! Judecaţi la dreapta judecată a poporului! Nu prin linşaj!
O voce din mulțime: Da’ nu-i securist ăsta? Au fost informaţi!
Bărbat: Ăia o plecat!
O voce din mulțime: Securist, dom’le!
Bărbat: Nu-i securist?

O voce din mulțime: Ne minţiţi!
Bărbat: O zis unul că… Ăia au plecat, o fugit.
Bărbat: N-o cunoscut.
Bărbat: O rămas, de ce o rămas? O rămas astăzi, probabil, fără sens.
O voce din mulțime: Linişte!

Bărbat vorbind de la o fereastră: Deci, vă repet. Este clădirea parohiei. Protopopiatului! Nu sînt ostateci înăuntru! Nu este securitate! Puteţi să fiţi liniştiţi. Nu se trage! Vă rugăm să fiţi liniştiţi. Nu se trage, nu sînt ostateci! Sîntem de la comitet şi nu vă minţim.

8. Az egyetemi könyvesbolt előtt (Főtér – volt Szabadság tér, jelenlegi Egyesülés tér)

[Virágok, gyertyák, kiürített vitrinek. Feliratok: ”Azoknak az emlékére, akiket itt és mindenhol megöltek”, „A művek elégtek, a vitrint megtartjuk”, ”Ceausescu összes műve elégett, éljen a nép”.]

8. În fața Librăriei Universitare (fosta Piața Libertății, actuala Unirii)

[Se văd flori, lumânări, vitrine aproape golite. Pe vitrină inscripții: ”În memoria celor uciși aici și pretudindeni”, „Operele au ars, păstrăm vitrina”, ”Toate cărțile dictatorului Ceaușescu au ars, trăiască poporul”.]

9. A Néptanács előtt (Bul. Eroilor / Hősök sugárút)

[Az erkélyen egy csoport, a szónok mellett felismerhetően Emil Boc, a jelenlegi miniszterelnök. Előttük a címer nélküli trikolór mellett háromnyelvű banner: ”Trăiască România Liberă”, „Éljen a szabad Románia”, „Es liebe das Freie Rumanien”.]

Hangok a tömegből: Cornea, Cornea, Cornea, Cornea…

Szónok az erkélyről: Igen. Tudjuk, hogy erős az óhaj, hogy láthassák. Annyi időn keresztül hallották, hogy róla beszélnek, és sokan lehet, nem is ismerik. Lesz alkalmuk látni! Pillanatnyilag nagyon, nagyon elfoglalt. Annyi dolga van, hogy azt se tudja, hol a feje. Tehát, ha valahogyan megérkezik, igyekszünk felvenni a kapcsolatot a Megyei Tanáccsal, a Tanács épületével, hogy jöjjön ide. Bármilyen hírt kapunk Bukarestből, mi itt leszünk, hogy közvetítsük önöknek.
Hang a tömegből: Egy hadseregparancsnok, te! Egy hadseregparancsnok! Jöjjön ide beszélni! Tartsák be a szavukat!
Szónok az erkélyről: … hogy megbocsájtsák, mert a közvetítés egy órán keresztül megszakadt, mert tudják önök is, még egy fotbalista is elfárad, ha nem edz…

Hang a tömegből: A parancsnok, a parancsnok! Egy hadseregparancsnok!

Szónok az erkélyről: … A bukaresti közvetítő csatornák, mivel annyi ideig nem működtek, túlmelegedtek. Ma tudatták velünk, hogy most, ott Kolozs megye képviselői…

Hang a tömegből: Lelőtték őket!

Szónok az erkélyről: Legyen egy kis türelmük. Kérem szépen. Nagy tisztelettel kérem, maradjanak nyugodtak, hogy én tudjam megtenni…, hogy adjam át az utolsó híreket, amelyek terjednek, és amelyeket én is megkapok. A repülő már elment Kolozsvárról Bukarestbe. Cornea asszonyt a televízióban fogják látni ezen az estén. (Hurrázás, tapsok). Figyelem, nyugalom. Mi történik? Felhívom a figyelmet, hogy a szemben levő oldalon van egy milicista autó. Ne bántsák, semmi dolguk nincs a milícia autójával! Nincs semmi dolguk vele! Hagyják nyugodtan közlekedni.

Egy hang a tömegből: Kisasszony, kérem, ne filmezzen többet.

9. În fața Consilui Popular (Bul. Eroilor)

[Pe balcon sunt prezenți un grup de oameni, printre care, lângă persoana care vorbește la megafon, se poate recunoaște Emil Boc, actualul prim-ministru. În fața lor lângă tricolorul fără stemă este afișat un banner trilingv cu textul: ”Trăiască România Liberă”, „Éljen a szabad Románia”, „Es liebe das Freie Rumanien”.]

Voci din mulţime scandând: Cornea, Cornea, Cornea, Cornea…

Vorbitor de pe balcon: Da. Ştiu, că dorinţa este mare să o vedeţi… Aţi auzit atâta timp vorbindu-se despre dânsa, şi mulţi poate dintre dumneavoastră nu o cunoaşteţi. O să aveţi ocazia să o vedeţi. Actualmente este foarte, foarte ocupată, are atâtea treburi, de nu-şi vede de cap. Deci dacă va sosi cumva, noi încercăm să luăm legătura cu comitetul judeţean, cu clădirea comitetului, să vină aici… Orice veste care se va mai primi de la Bucureşti, noi o să venim să v-o transmitem dumneavoastră.

O voce din mulţime: Un comandant al armatei, măi!! Comandant al armatei! Să vină să vorbească! Să [vă ţineţi] de cuvânt!

Vorbitor de pe balcon: să să … să o ierte, pentru că întrerupt timp de o oră transmisiunea. Pentru că ştiţi şi dumneavoastră, şi un fotbalist dacă nu se-ntrenează, obosește…

O voce din mulţime: Comandantul, comandantul! Comandantul armatei!

Vorbitor de pe balcon: Staţiile din Bucureşti, nefuncţionînd atîta timp, s-au supraîncălzit. Azi sîntem informaţi că acuma, că acolo cu reprezentanţii judeţului Cluj…

O voce din mulţime: I-a împuşcat!

Vorbitor de pe balcon: …aveţi puţină răbdare. Vă rugăm. Vă rugăm foarte respectuos ca să păstraţi liniştea, să vă pot face, să vă relatez ultimele informaţii care circulă şi care le primesc şi eu. A plecat deja avionul de la Cluj, spre Bucureşti. O s-o vedeţi pe doamna Cornea la televizor în cursul acestei seri.

Mulţimea: [urale, aplauze].

Vorbitor de pe balcon: Atenţiune, păstraţi liniştea. Ce se întîmplă? Vă atrag atenţia că în partea opusă există o maşină a miliţiei. Nu-i bruscaţi, nu aveţi treabă cu maşina miliţiei! Nu aveţi treabă! Lăsaţi-o să circule liniştită. Nu aveţi treabă cu maşina miliţiei. Lăsa-ţi o, să treacă, nu o bruscaţi!

O persoană din mulţime: Domnişoara, nu mai filma, te rog.

A videótúra / videotura:

Romanian Revolution – 22 December 1989, Cluj (Full Version)

Amennyiben valaki bárkit felismer az erkélyjelenetekből, illetve a beszélő személyekből, és ezt tudatni szeretné, illetve, ha valaki visszemlékezését szeretné közölni, ezt a felülelet szívesen felajánlom neki.

Dacă cineva recunoaște pe oricine dintre vorbitori sau cei de pe scenele de pa balcon, și ar dori să facă public acest lucru, îi ofer acest spațiu cu plăcere.

Hogy édesapám korunkos pályája annyira göröngyösen indult, annak első látszatra Mihai Viteazul volt az oka, pontosabban az, hogy „Kovács” fedőnevű kollegája és utastársa sietett Balogh Edgár főszerkesztőhelyettesnek a tudomására hozni, hogy ez a Könczei autózás közben kultikus történelmi hősök által elkövetett atrocitásokról mesél, ezért veszélyesnek számít. Ha még több dokumentumot elolvasunk azonban, a történet tovább bonyolódik. Mihai Viteazul mellett egyszercsak felbukkan még egy történelmi hős „Kinizsi Pál” fedőnevű nagyváradi ügynök személyében, aki jelentésében a nagyváradi kiszállás egyéb részleteit tárja fel Maklari Iuliu alezredesnek.

„Kinizsi Pál” történelmi jelentősége a mi esetünkben elhomályosítja a Mihai Viteazul-ét, mivel egy mélyebb értelmezés szerint ezutóbbinak a korunkos történetben csak annyi szerep jutott, hogy elfedjék vele azt a témát, amitől a szeku valóban tartott. Édesapám a lehallgatási jegyzőkönyv szerint maga is értetenkedett azért, hogy Balogh Edgár mekkora jelentőséget tulajdonít annak, hogy ő Mihai Viteazul-t sinfolta.

„Én csak utalásokat tettem. Miközben Nagyvárad fele mentünk […] Végül az az ügy nem is vált a beszélgetés tárgyává. Csak futtában említődött meg. Egy kényesebb beszédtéma merült fel a KISANTANTRÓL.” (Részlet a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából. 1968. 09. 26. A teljes szöveget lásd a 33-as bejegyzésben.)

Romániában a két millió magyarnak nincs egyetlen egy olyan saját nemzeti szervezete sem, amelyik a magyar lakosság érdekeit képviselné…

Hogy miért is ítélte veszélyesnek a szeku a nagyváradi kiszállást? Édesapám egy szerkesztői találkozó megszervezését kapta feladatául: „azért jött Nagyváradra, hogy egy találkozót szervezzen a kolozsvári Korunk szerkesztősége és ennek nagyváradi magyar nyelvű olvasói között.” „Kinizsi Pál” jelentéséből az derül ki, hogy a beszélgetések egy akkoriban igazán forró kérdés körül forogtak, pontosabban egy olyan szervezet létrehozásának a szükségessége körül, amelyik a romániai magyar lakosság érdekeit lett volna hivatott képviselni. 1968 szeptember 26-át írtak aznap, alig több, mint egy hónappal arra rá, hogy Ceaușescu nyilvánosan elítélte Csehszlovákia lerohanását. Érthető, hogy sokak számára úgy értelmeződött: itt a történelmi pillanat egy valódi érdekvédelmi szervezetet létrehozására.

KONCZEI később elmondta, hogy Kolozsváron a magyar értelmiségiek, különösen azok, akik ezek élén állnak, mint ___________ és mások, a párt és államvezetés tudomására hozták, hogy a romániai magyar lakosságnak vannak meg nem oldott problémái és bizonyos óhajai. Különösképpen merült fel az a probléma, hogy Romániában a két millió magyarnak nincs egyetlen egy olyan saját nemzeti szervezete, vagy szerve sem, amelyik a magyar lakosság érdekeit képviselné. Amikor erre a kérdésre került a sor, KONCZEI elmondta, hogy úgy tudja, __________-nak/nek van egy személyes memóriuma, amely a romániai magyar nemzetiség problémáit és óhajait tárgyalja és fejti ki.
________ erre elmondta, hogy valóban szükség volna egy olyan szervezetre, amelyik a romániai magyar lakosság érdekeit képviseli.
(Részlet “Kinizsi Pál” 1968 október 16-i jelentéséből, 439. old. A teljes szöveget lásd lennebb.)

Hihető volt-e, hogy tényleg fel lehet építeni egy képviseleti szervezetet, ezúttal nem mondvacsináltan, felső utasításokra, hanem „alulról”? Voltak-e akik komolyan gondolták, hogy ez egy lehetséges és megvalósítható projekt? Úgy tűnik, ha nem más, de legalább a szeku elhitte és komolyan gondolta. Meg is tett minden tőle telhetőt, hogy véghezvitelét megakadályozza, és az ezirányú kísérleteket csírájában megfojtsa. Miután édesapám beszélgetőtársaival „összehajolt” majd elbúcsúzott tőlük, hogy egy további ismerősét is meglátogassa, a „Kinizsi Pál” társaságában maradt házigazda bevallotta: őt még augusztus folyamán behívatták a nagyváradi szekura, hogy figyelmeztessék arra, „hogy abban az esetben, ha valaki megkeresné, tartózkodjon bármiféle tettek elkövetésétől.____________ ebből azt a következtetést vonta le, hogy az, hogy behívták a szekuritátéra, annak a kolozsvári értelmiségiektől származó ötletnek köszönhető, hogy létre kell hozni egy magyar nemzeti szervezetet, amit a szekuritáté meg akart hiúsítani.”
(Részlet “Kinizsi Pál” 1968 október 16-i jelentéséből, 440. old. A teljes szöveget lásd lennebb.)

Édesapámat a nagyváradi szeku amolyan követnek képzelhette, akinek a tulajdonképpeni megbízatása nem is a Korunk-találkozó megszervezése volt, hanem annak a kolozsvári értelmiségi kezdeményezésének a népszerűsítése, ami egy új szervezet megalapítását célozta. Erre utalnak azok a körültekintő intézkedések, amelyeket Maklari Iuliu alezredes, Mihuța Nicolae százados és Bîrsan Pascu őrnagy hoztak a „Kinizs Pál” jelentésének végére biggyesztett feljegyzéseik, valamint a kolozsvári szekuhoz intézett levél szerint, amely kíséretében „Kinizsi Pál” jelentését oda is átküldték:

1. Minden olyan személyt be kellett azonosítani, akiket édesapám a kiszállás során meglátogatott.

„Ki volt adva, hogy állapítsák meg, kiknél volt KONCZEI, mint amilyen például _______, és azt, hogy beszélt-e nekik a magyar lakosság számára létrehozandó szervezetről, de úgy, hogy csak arra kérdezzenek rá, hogy beszélt-e nekik KONCZEI ________ jelenlegi tevékenységéről, anélkül, hogy népszerűstenék a KONCZEI és ________ által felhozott gondolatokat.
________ -t dolgozzák fel informatív szempontból, hogy megismerjék az álláspontját. Be kell azonosítani a többi személyt is, akiket KONCZEI ebből az alkalomból meglátogatott.

2. A „legveszélyesebbnek” ítélt személyt állandó megfigyelés alá kellett helyezni.

______-t állandó megfigyelés alatt kell tartani.

3. „Kinizsi” jelentését ezenkívül el kell juttatni a Kolozs Megyei Szekuritáté Felügyelőségére is, valamint az Állambiztonsági Tanácshoz (Consiliul Securității Statului: Direcția I.-a) Bukarestbe, ami az újonnan létrehozott struktúra szerint a szekuritáté legfelsőbb vezető szerve volt, élén miniszteri rangú főnökkel.

Két humbug: Mihai Viteazul és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa

Amikor Balogh Edgár 1968 szeptember 26-án szőnyegre hívta a Nagyváradról hazatérő édesapámat, még azért fedte, mert állítólag meggondolatlanul beszélt Mihai Viteazul-ról. Ezt üzenhették neki „Kovács” szájával, úgy, hogy a történelmi hős személyében jó érzékkel tematizáltak egy áltabut egy valódi tabu helyett, ami a magyar kisebbségi szervezet megalakításának az ötletét jelentette. Ezzel a húzással (majd, mint később látni fogjuk, egyéb módszerekkel is) éppen attól az embertől igyekeztek eltávolítani édesapámat, akiről a szeku azt feltételezte, hogy az fel akarja használni „nacionalista” eszméinek terjesztésére, sőt, ki tudja, még azt is, hogy egy hiteles kisebbségi érdekvédelmi szervezet létrehozásán munkálkodik, és ennek érdekében küldözgeti édesapámat „vidékre”.

Feladatok: [“Aczél”] miért kerülgeti az ő [Könczei] pozícióját a szerkesztőségen belül? Megtudni, hogy [Balogh Edgárnak] milyen hatása van rá, és hogy be akarja-e vonni nacionalista akciókba. [...] Felhasználni Kovacs informátort.
(Oprea százados feljegyzése „Aczél” 1968. október 29-i jelentésén. 442. old. A teljes szöveget lásd a 33-as blogbejegyzésben.)

Hogy volt-e ennek a feltételezésnek valamilyen valós tartalma, vagy a szeku túlértékelte Balogh Edgár és más erdélyi értelmiségiek társadalomépítési szándékát és képességét, azt nem tudom. Egy 1968 őszén végbement fordulat mindenesetre hosszabb távon más irányba terelte a történéseket: 1968. október 24-25-én a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága fogta magát és létrehozta a Románia Szocialista Köztársaság Magyar Nemzetiségű Dolgozói Tanácsát, valamint Románia Szocialista Köztársaság Német Nemzetiségű Dolgozói Tanácsát. Balogh Edgár, aki részt vett és felszólalt a Tanács november 15-i alakuló ülésén, a 22-i szőnyegre híváskor a Korunknál már arra inti édesapámat, hogy ha igazságtalanságokat észlel, azokat ne a barátaival és a Korunk olvasóival vitassa meg, hanem jelentse a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának.

Közbelép [Balogh Edgár], aki arra mutat rá, hogy CÖNCEI kell, hogy tudja, hogy az igazságtalanságok észrevételezésének létezik egy hivatalos módja, éspedig az, hogy azokat a pártnak kell jelenteni. Ő kell, hogy tudja, hogy az agitációnak nincs semmi haszna és az ilyesmi pontosan a „Korunk” kárára válna. CÖNCEI-nek nem szabad beleártania magát olyan problémákba, amelyek nem tartoznak rá és a tevékenységi területéhez.
Hogyha valamilyen mondanivalója van az igazságtalanságokkal kapcsolatban, menjen a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsához és jelentse az általa észrevett problémáit, anélkül, hogy azelőtt azt a barátokkal és az olvasókkal megvitatná.
(Részlet a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából. 1968. 11. 26. A teljes szöveget lásd a 32-es bejegyzésben.)

A hierarchikus rend újból győzedelmeskedett. Balogh Edgár – akit a jó isten tudja, hogy miért jelöltek be a Tanács tagjai közé, miközben „nacionalistának” tartottak, hacsak épp azért nem, mert egy párhuzamos szervezet potenciális kezdeményezői közé sorolták, és így akarták kifogni a szelet a vitorlájából -, miután a körön belül tudta magát, beállt a játszmába.

Az, akiről pedig fel se merült, hogy egy ilyen szervezetbe bekerülhessen, csak a fogát szívhatta. Aczél hangulatjelentése szerint édesapám október 29-én azért háborgott, mert Takács Lajos, akit a párt megbízott, hogy megszervezze a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát, „a megbeszélések alatt nem tett említést a romániai magyar kultúra felemelésének azokról a tágkörű lehetőségeiről, amelyeket ez a tervezet lehetővé tesz, hanem, mint egy ócska gramafonlemez, a középpontba a kötelező román nyelvoktatást helyezi. Ezáltal teljesen elveszíti a maradék tekintélyét is a romániai magyarok és az európaiak előtt…” (Részlet „Aczél” jelentésének kivonatából. 1968. október 29., 437. old. Lásd lennebb.)

Ebben a környezetben egyetlen egy valaki lehetett megelégedve a helyzetével, és az „Kinizsi Pál” volt. „Mégcsak azt se kérik tőlem, hogy én legyek a Paul Chinezu” – gondolhatta magában.

(Egy-két link a Romániai Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsáról:

Romániai Magyar Irodalmi Lexikon http://mek.niif.hu/03600/03628/html/m.htm

Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája http://vincze.adatbank.transindex.ro/

Egy-két tipp további vonatkozó olvasmányokról:

Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája I. (1965-1974). – Csíkszereda: MTA Kisebbségkutató Intézet, Pro-Print Kvk, 2011

Olti Ágoston, Gidó Attila (szerk.): Minoritatea maghiara in perioada comunista. – Cluj-Napoca: Editura Institutului pentru Studierea Problemelor Minoritatilor nationale – Kriterion, 2009

Egyéb:
A fénymásolt dokumentumokban kihúzott nevek a CNSAS irattárában elhelyezett eredeti dossziékban megjelennek. A könyvtározások alkalmával ezeket ki tudom írogatni, és a lehetőségeim szerint a jövőben fel fogom tüntetni.)

MELLÉKLETEK:

A nagyváradi szeku átirata a kolozsvári szekunak magyar nyersfordításban:

438
ÁLLAMBIZTONSÁGI TANÁCS SZIGORÚAN TITKOS
BIHAR MEGYE S.C. [?] 145. sz.
ÁLLAMBIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGE 1. sz. példány
I. Sz. /II/ 10.016, 1968. XI. 22.

BEÉRKEZETT
200615 sz.
Év 1968 hónap XI nap 25
5 hivatal
KOLOZS MEGYE
ÁLLAMBIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGÉNEK
FIGYELMÉBE

Mellékelten küldjük KONCZEI ADAM _______ és más kolozsváriakat érintő ügynöki jelentést, az önök által megfelelőnek tartott lépések megtételének érdekében. Ugyanakkor tudomásukra hozzuk, hogy egy példányt eljuttattunk az Állambiztonsági Tanács I. Igazgatóságához (C.S.S: Direcția I.-a) București számára.

3 Ügyosztály HELYETTES FŐFELÜGYELŐ
BIRSAN PASCU AZ ÜGYOSZTÁLY VEZETŐHELYETTESE
0[?] őrnagy MIHUTA NICOLAE,
Oprea hadnagy százados
Koncept: Bogdan I. őrnagy
Gépelte: Bara A. 2. pl.

A nagyváradi szeku átirata a kolozsvári szekunak románul:

438
CONSILIUL SECURITĂȚII STATULUI STRICT SECRET
INSPECTORATUL DE SECURITATE AL S.C. Nr. 145.
JUDEȚULUI BIHOR. Exemplar Nr. 1.
Nr. I./II/ 10.016 din 22.XI.1968.

INTRARE
Nr. 200615
Ziua 25 luna XI anul 1968

Serviciul 5
C A T R E:
INSPECTORATUL DE SECURITATE AL
- JUDETULUI CLUJ –

Alăturat vă trimitem copia unei note informative privind pe KONCZEI ADAM _________ și alții din Cluj, pentru a intreprinde măsurile ce le considerați necesare. Totodată vă comunicăm că un exemplar a fost înaintat la C[onsiliul] S[ecurității] S[tatului]: Direcția I.-a București.

B3 INSPECTOR ȘEF ADJUNCT
Maior LOCȚIITOR ȘEF SERVICIU
0[?] BIRSAN PASCU Căpitan
Lt. Oprea MIHUTA NICOLAE,
Concept: Mr. Bogdan I.
Dactilo: Bara A. Ex. 2.

A nagyváradi szeku átirata a kolozsvári szekunak eredetiben:

„Kinizsi Pál” jelentése magyar nyersfordításban:

Kézhez vette: Maklari Iuliu alezredes
Forrás: ”Kinizsi Pal”
Keltezés: 1968.X.16.
Hely: „Erdő” Ház
439

JELENTÉS

Folyóév szeptember 26-án a forrás _____ lakásán találkozott nevezett KONCZEI ADAM-mal, aki 40 éves, mesterségére nézve tanár, jelenleg állástalan, kolozsvári lakos. Miután kölcsönösen köszöntötték egymást, a forrás helyet foglalt az asztalnál, ahol javában folyt egy beszélgetés _______ és KONCZEI ADAM között.
KONCZEI elmondta, hogy azért jött Nagyváradra, hogy egy találkozót szervezzen a kolozsvári „Korunk” szerkesztősége és ennek nagyváradi magyar nyelvű olvasói között. Ezért kereste meg _____-t is, akit arra kért, hogy népszerűsítse a „Korunk” folyóiratot nagyváradi ismerősei között. Ebben az értelemben felvette a kapcsolatot ________ tanárral és több nagyváradival, beleértve a „Fáklya” újsághoz tartozókat is. Ennek a találkozónak az időpontját plakátokon fogják meghirdetni.
- KONCZEI később elmondta, hogy Kolozsváron a magyar értelmiségiek, különösen azok, akik ezek élén állnak, mint ___________ és mások, a párt és államvezetés tudomására hozták, hogy a romániai magyar lakosságnak vannak meg nem oldott problémái és bizonyos óhajai. Különösképpen merült fel az a probléma, hogy Romániában a két millió magyarnak nincs egyetlen egy olyan saját nemzeti szervezete, vagy szerve sem, amelyik a magyar lakosság érdekeit képviselné. Amikor erre a kérdésre került a sor, KONCZEI elmondta, hogy úgy tudja, __________-nak/nek van egy személyes memóriuma, amely a romániai magyar nemzetiség problémáit és óhajait tárgyalja és fejti ki.
- ________ erre elmondta, hogy valóban szükség volna egy olyan szervezetre, amelyik a romániai magyar lakosság érdekeit képviseli. A forrás megemlíti azonban, hogy KONCZEI és _______ már korábban, hosszasabban tárgyaltak egymás között, mivel a forrás már úgy találta őket, hogy ezekről a problémákról beszéltek.
- KONCZEI végül elbúcsúzott, mondván, hogy meg kell még látogatnia egy nagyváradi ismerősét, anélkül, hogy megmondta volna, hogy ki az, akinél majd aludni is fog, miután másnap vissza fog térni Kolozsvárra.

Kinizsi Pal,
.//.

- 2 -

Miután KONCZEI elment, ___________ elmondta a forrásnak, hogy 1968 augusztusában behívták a nagyváradi szekuritátéra és ott figyelmeztették, hogy abban az esetben, ha valaki megkeresné, tartózkodjon bármiféle tettek elkövetésétől.____________ ebből azt a következtetést vonta le, hogy az, hogy behívták a szekuritátéra, annak a kolozsvári értelmiségiektől származó ötletnek köszönhető, hogy létre kell hozni egy magyar nemzeti szervezetet, amit a szekuritáté meg akart hiúsítani.

Kinizsi Pal,

MEGJEGYZÉS:
- KONCZEI ADAM tanárt magyar nacionalista magatartásáért zárták ki a tanügyből.
- __________ -ről adatgyűjtést folytattunk magyar nacionalista magatartása és tevékenysége miatt. A városi szervek figyelmeztetésben részesítették.

INTÉZKEDÉSEK:
- A jelentést be kell mutatni a vezetőségnek és az I. Igazgatóság elé kell terjeszteni.
- A jelentés másolata el lesz küldve a Kolozs Megyei Szekuritáté Felügyelőségére.

FELADATOK:
- Ki volt adva, hogy állapítsák meg, kiknél volt KONCZEI, mint amilyen például _______, és azt, hogy beszélt-e nekik a magyar lakosság számára létrehozandó szervezetről, de úgy, hogy csak arra kérdezzenek rá, hogy beszélt-e nekik KONCZEI ________ jelenlegi tevékenységéről, anélkül, hogy népszerűstenék a KONCZEI és ________ által felhozott gondolatokat.

Maklari Iuliu
alezredes,

AZ I. ÜGYOSZTÁLY VEZETŐHELYETTESÉNEK DÖNTÉSE

- ________ -t dolgozzák fel informatív szempontból, hogy megismerjék az álláspontját. Be kell azonosítani a többi személyt is, akiket KONCZEI ebből az alkalomból meglátogatott.

MIHUȚA NICOLAE,
százados

A HELYETTES FŐFELÜGYELŐ DÖNTÉSE:
Egyetértek a megtett lépésekkel és javaslatokkal. ______-t állandó megfigyelés alatt kell tartani.

BIRSAN PASCU,
őrnagy

„Kinizsi Pál” jelentése románul:

Primit: Lt. Col. Maklari Iuliu
Sursa: ”Kinizsi Pal”
Dara: 16.X.1968
Locul: Casa ”Padurea” 439

NOTA INFORMATIVA

La data de 26 septembrie a.c. sursa l-a întîlnit la locuința _______ în ______, pe numitul KONCZEI ADAM, de 40 ani, de profesie profesor, în prezent fără post, cu domiciliul în Cluj. După ce s-au salutat reciproc, sursa a luat loc la masă, unde era în toi o conversație între _________ și KONCZEI ADAM.
KONCZEI, a relatat că a venit la Oradea pentru a organiza o întîlnire între membrii redacției ”Korunk” din Cluj și cititorii acestei reviste în limba maghiară din Oradea. Pentru acest scop l-a căutat și pe _______, pe care l-a rugat să popularizeze revista ”Korunk” între cunoștințele lui _____, din Oradea. În acest sens a luat legătura cu profesorul _____________ și cu alții din Oradea, inclusiv cei de la ziarul ”Faklya”. Data acestei întîlniri va fi anunțată prin afișe în oraș.
- KONCZEI, a relatat apoi în continuare că la Cluj intelectualii maghiari, în mod deosebit cei care se află în fruntea acestora ca _________________, și alții, au adus la cunoștința conducerii de partid și de stat că populația maghiară din România, are unele probleme nerezolvate și unele doleanțe. Astfel în mod deosebit s-a ridicat problema că cele două milioane de maghiari din România, nu are nici o organizație sau organ național propriu care să le reprezinte interesele populației maghiare. Ridicîndu-se această problemă, KONCZEI, a relatat că așa știe că __________ are un memoriu personal în care sînt tratate și dezvoltate problemele și doleanțele naționalitații maghiare din România.
________ la aceasta a relatat, că într-adevăr ar fi nevoie de o asemenea organizație care să reprezinte interesele populației maghiare din România. Sursa menționează însă că KONCZEI și cu _______ au discutat între ei mai înainte, mai îndelungat, deoarece sursa i-a găsit pe ei discutînd aceste probleme.
KONCZEI, apoi și-a luat rămas bun, spunînd că va trebui să facă încă o vizită la un cunoscut de al său din Oradea, fără să precizeze cine este acesta, la care va dormi, urmînd apoi ca a doua zi să se înapoieze la Cluj.
Kinizsi Pal,
.//.

- 2 -

După plecarea lui KONCZEI, ________________ a relatat sursei că în cursul lunei august 1968, a fost chemat la securitatea din Oradea și a fost prevenit să se abțină de la orice activitate – în caz că îl va căuta cineva. _______ trage concluzia că, chemarea lui la securitate, s-a datorat ideilor intelectualilor din Cluj privind crearea unei organizații naționale maghiare și securitatea a vrut să zădărnicească acest lucru.
Kinizsi Pal,

N O T A :
- KONCZEI ADAM, profesor, a fost scos din învățămînt pentru atitudinea naționalistă maghiară.
- __________ a fost urmărit în acțiune informativă pentru atitudine și activitate naționalist maghiară. A fost avertizat de către organele municipale.

M Ă S U R I :
- Nota va fi prezentată conducerii și înaintată la Direcția I.-a
- Copia notei va fi trimisă Insp. de Securitate al Județului Cluj.

S A R C I N I :
- S-a dat să stabilească persoanele la care a fost KONCZEI, cum este de exemplu _______ și dacă a abordat față de acesta problema creerii organizației pentru populația maghiarăm în care sens să înrebe doar pe aceștia dacă i-a vorbit lor KONCZEI despre activitățile lui __________ – din prezent, fără să popularizeze ideile abordate de KONCZEI și ________

Lt. Colonel
Maklari Iuliu,

REZOLUȚIA LOCȚIITOR ȘEF SERVICIU I.
- _________________ să fie lucrat informativ, spre a cunoaște pozițua lui. Să fie identificate prin informatori și celelalte persoane, pe care KONCZEI le-a vizitat cu această ocazie.

Căpitan,
MIHUȚA NICOLAE,

REZOLUȚIA INSPECTOR ȘEF ADJUNCT:
De acord cu măsurile și propunerile făcute. _____, trebuie avut în atenție permanent.

Maior,
BIRSAN PASCU,

„Kinizsi Pál” jelentése eredetiben:

„Aczél” jelentésének a kivonata magyar nyersfordításban:

437
Jelentés –kivonat

Aczel inf. 1968. okt. 29-i jelentéséből
A magyar és német nemzetiségű Dolgozók Tanácsának tervezetével kapcsolatban a következő beszélgetéseket közöljük:
…….
Könczei Adam kijelentette, hogy jellemző az a tény, hogy [TAKÁCS Lajos] a megbeszélések alatt nem tett említést a romániai magyar kultúra felemelésének azokról a tágkörű lehetőségeiről, amelyeket ez a tervezet lehetővé tesz, hanem, mint egy ócska gramafonlemez, a középpontba a kötelező román nyelvoktatást helyezi. Ezáltal teljesen elveszíti a maradék tekintélyét is a romániai magyarok és az európaiak előtt…”

A forrás aláírása: Aczel
A hitelesítésért:
Oprea százados

„Aczél” jelentésének a kivonata románul:

37
Notă – extras

Din n[ota] I[nfomativă] furnizată de inf[ormatorul] Aczel, la 29 oct. 1968.

În legătură cu proiectul de organizare al Consiilor Oamenilor muncii de naționalitate maghiară și germană, redăm următoarele discuții:
…….
Könczei Adam a afirmat că e caracteristic faptul că [TAKÁCS LAJOS] în cursul discuțiilor nu a vorbit nimic despre perspectivele largi deschise de acest proiect pentru ridicarea culturii maghiare din România, ci pe baza unei plăci de gramafon învechite pune în miezul problemelor obligația învățămîntului în limba română. Astfel, el pierde pe deplin autoritatea ce i-a mai rămas atît în fața maghiarilor din România, cît și a celor din Europa…”

S.S. Aczel
Pentru conformitate
Cpt. Oprea

„Aczél” jelentésének a kivonata eredetiben:

A szerkesztőség külső és belső munkatársai, gondolom, vegyes érzelmekkel fogadták édesapámat. Voltak, akik puhább vagy keményebb módszerekkel arra próbálták rávenni, hogy hallgasson el már végre. „Aczél” tolmácsolásában az egyik vezetőségi tag például így: „Ha van valami a lelkeden, mondd el nekünk, de ne indíts elhamarkodott és méltánytalan beszélgetéseket a nyilvánosság előtt. […] Röviden és velősen: fogd be a szádat!” („Aczél” jelentése, 1968. nov. 28., 433. old., a teljes szöveget lásd az előző bejegyzésben) „Kovács” meg például így: „Mivel az autóban ült a sofőr és _____ elvtársnő fia, én jelekkel intettem, hogy hallgasson, ne beszéljen ilyesmit. Ő nehezen értette meg, hogy miért kellene hallgatnia.” („Kovács” jelentése, 1968. nov. 2., 441. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

Mások véleménye az volt, hogy a Korunk szerkesztőségében meg fog változni, minden esély meg van arra, hogy a jó útra térjen:

„_____ amikor meglátta Könczeit egy íróasztalnál /: „Faszikám,” te itt dolgozol?…/ aztán Könczei válaszára, hogy: „Közelről úgy néz ki… Nem tudom, távolról hogy néz ki”/… Végre becsületes emberek közé kellene kerülnöd. / ___ felé, ______, a szerkeszőségi tagoknak/: Ha vigyáztok rá, jó fiú lesz belőle… […]
Tudjátok meg, hogy nagyon használható ember, főleg az önök folyóiratánál, ahol egy egészséges szellemben fogják tudni nevelni, hogy megszabaduljon az üldözési mániájától és az egyoldalú nacionalista nézeteitől.” („Aczél” jelentése, 1968. okt. 29., 442. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

Ezek a részletek „Aczél” hangulatjelentéséből származnak, amit abból az alkalomból írt, hogy a szekuval ismertesse, milyen közvélemény alakult ki édesapám alkalmazása körül. Ebből derül ki az is, hogy „A szerkesztőségen belül senki sem ellenzi az alkalmazását.” Ami azért szintén nagyon fontos.

„Kovács” és Mihály, a vitéz

Hogy lett édesapámból technikai szerkesztő? Nem valószínű, hogy miközben deklaráltan néprajzkutatóként szeretett volna dolgozni, titkon arra vágyott, hogy lapterjesztő legyen. Az sem, hogy a Korunkban eleve ezt a beosztást szánták neki. Magából a dossziéból is azt olvashatjuk ki, hogy pozitívan értékelték szakmai tevékenységét. (Hozzátehetjük: ekkor még. A szakmai diszkreditálás a későbbiekben politikai lejáratásának és társadalmi marginalizációjának egyik főeszközévé vált.) 1968-ban Balogh Edgár dícséri az írásait, és megerősíti: egy ilyen embernek a Korunknál a helye. Egy Korunk-látogató ugyanakkor egyenesen azt állítja, hogy annakidején ő volt a legtehetségesebb diák az egyetemen.

„BARTHA azt mondja ennek az embernek, hogy nagyon sikerülten (sic!) értékeli az írásait, és úgy gondolja, hogy a helye már rég a „KORUNK”-nál kellene, hogy legyen […]” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 26., 447. old. A kivonat teljes szövegét lásd lennebb.)

„______/a szerkesztőségi titkár felé/: Nem fogja elhinni, de így van – ő volt az egyetem legtehetségesebb diákja az én időmben […].” („Aczél” jelentése, 1968. okt. 29., 442. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

Az én értelmezésemben a következő történhetett: a dolgok menete már kezdett a rendes kerékvágásba kerülni, amikor édesapám többedmagával a Korunk megbízásából egy nagyváradi kiszálláson vett részt. Visszatértükkor, szeptember 24-én, egyik utazótársa sietett a főszerkesztőhelyettes tudomására hozni, hogy Könczei meggondolatlanul beszél bizonyos történelmi eseményekről. A figyelmeztetés célba ért, Balogh Edgár két nap múlva, szeptember 26-án nagyon kemény hangú beszélgetést folytat édesapámmal, amely alapján arra lehet következtetni, hogy alkalmazása akár teljesen meg is hiúsulhatott volna.

„ [...] úgy gondolja, hogy a helye már rég a „KORUNK”-nál kellene, hogy legyen, de mivel ideges és a nemzeti kérdésekben veszélyezteti a magyar kisebbség nemzeti érdekeit, nem veheti fel. […]
Én benne volnék, hogy ____-vel együtt garanciát vállaljunk érted! Egyszer garanciát vállaltam érted. Én szeretném ezt, azzal a feltétellel, hogy tegyél egy ígéretet. Ha megígéred nekem és ____-nek, hogy soha, sehol és senkivel nem fogsz provokáló dolgokat beszélni, akkor mi szívesen befogadnánk ide a Korunkba.
Az úr – Tanár úr, tökéletesen igaza van, de azt szeretném mondani…
Mindezek után BARTHA és a személy beszélgetve kimennek, így csak szófoszlányok hallatszanak, amiből az derül ki, hogy az illető nem vállalja, hogy ígéreteket tegyen, nem fogadja el azt a feltételt, amivel fel tudnák venni a KORUNK-hoz.” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 26., 446. old. A kivonat teljes szövegét lásd lennebb.)

Édesapám útitársa és jövendőbeli kollégája nemcsak Balogh Edgárnak számolt be a kiszállásról, hanem a szekunak is. Amennyiben a feljegyzésben letakart név az övé, szóban még aznap („tehát BARTHA beszélgetőtársa KONCEI ADAM, akiről _______ 1968. IX. 24-én egy beszámolót tartott”), majd november 2-én „Kovács” néven írásban is, amikor jelentésében visszatért rá. (Lásd a szept. 26-i kivonatot.) Hogy a két, dossziéban közölt beszámoló forrása ugyanaz a személy, arra a szeptember 24-i lehallgatási jegyzőkönyv és a jelentés tartalmának egybehangzásából lehet következtetni.

„Például egyszer KONCEI-vel utazott Nagyvárad-Kolozsvár útvonalán, és ő utazás közben csak a szóbanforgó útvonalhoz köthető történelmi eseményekről beszélt, a MIHAI VITEAZUL-tól induló mészárlásról, AVRAM IANCU gazságáról.” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 24., 447. old. A kivonat teljes szövegét lásd lennebb.)

„A múlt hónapban, mikor Nagyváradról jöttünk autóval hazafelé, amikor elhaladtunk [Bánnfy]Hunyad mellett, Könczei Ádám azt mesélte, hogy ebben a helységben Mihai Viteazul elkövetett egy mészárlást. Az ő emberei erőszakkal akartak élelmiszert beszedni a helyiektől, és egyes nőket megerőszakoltak. A lakosság ellenállt, és egy csata következtében megölt néhány embert a Mihai katonái közül. A többiek, akik életben maradtak, visszaszaladtak Mihai-hoz, aki visszatért Hunyadra egy nagyobb csapattal, ahol bosszút állt, nagy zsákmányt ejtett és sok mindenkit megölt a lakosságból (akik magyarok voltak).” („Kovács” jelentése, 1968. nov. 2., 441. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

„Kovács” igyekezete tovább terjedt egy egyszerű beszámolónál. Konkrét javaslatot tett arra nézve, hogy ha édesapámat alkalmazzák, csakis terjesztői munkakörben foglalkoztassák, mivel más pozícióban politikailag veszélyessé válhat. Nem is tudom, mire volna jobb gondolni: hogy ez a saját ötlete volt és egy síma kollegiális fúrásnak minősíthető, vagy hogy az értelmi szerző tulajdonképpen a szeku volt, és „Kovács” csak egy szócső volt a szerkesztőség felé. Mindenesetre, amikor október 9-én a Korunk a megyei párbizottság elé terjesztette az alkalmazási kérést, abban már az szerepel, hogy technikai szerkesztői állásba kívánják helyezni. Kinevezésének novemberben megérkezett jóváhagyásakor a főszerkesztőség „avató” beszélgetésre hívja édesapámat, amikoris többek között közlik vele, hogy bár új megbízatása nem felel meg felkészültségének, azért kell elvállalnia, mert az részleges rehabilitálásához vezethet.

„_____ gratulált Könczeinek, majd jelezte, hogy ez az alkalmazás az előző évekhez képest nagy ugrást jelent nevezett életében és egyben valamelyes rehabilitálást biztosít az intellektuális munka terén. Természetesen – mondta _____ ez az állás más feladatokkal is jár, pontosabban az előfizetések megszervezésével, olyan feladatokkal, amelyek eredményességében bíznak az előzetesen kifejtett munka alapján.
_____ még kifejtette, hogy bár ezek a feladatok nem felelnek meg teljes egészében Könczei felkészültségének és tanulmányainak, mégis teljesítenie kell azokat ahhoz, hogy teljesen rehabilitálják. Mindeközben meg lesz engedve az, hogy a szaktanulmányait publikálják, mind a Korunk hasábjain, mind más magyar nyelvű kiadványokban.” („Aczél” jelentése, 1968. nov. 28., 433. old., a teljes szöveget lásd az előző bejegyzésben)

Azonkívül azt is megtudhatta ebből a beszélgetésből, hogy ezentúl meg lesz neki engedve, hogy publikáljon. (Amiből arra következtethetünk, hogy azelőtt meg nem volt neki megengedve.) Amúgy kiváncsi volnék arra, hogy ez hogy is működött valójában. Vajon letelefonáltak a különböző lapokhoz, hogy mostmár publikálhatják XY-ont? Vagy ami kevésbé valószínű, körlevelet küldtek szét? Az „Igaz Szó” folyóirattól a Korunkba látogató kolléga mindenesetre tudhatta, hogy közölhetnek tőle, mert azt kérdezte édesapámtól, hogy „Mit fogsz írni nekünk? […] Várjuk a kéziratot…” („Aczél” jelentése, 1968. okt. 29., 442. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

„ACZÉL” jelentése:

Inf[ormátor]: Aczel
Oprea Fl[orian] kapitány
A Panaitescu házban
1968. okt. 29.

Jelentés

442

Könczei Ádámnak a Korunkhoz való alkalmazása körül már valamelyes közhangulat kialakult. Íme az ezzel kapcsolatos megnyilatkozások:

_____ / Könczeihez egy a szerkesztőségbe tett látogatás alkalmával /:
Örvendek, hogy itt látlak. Mit fogsz írni nekünk? /azaz az ”Igaz Szó” folyóiratnak – A forrás megjegyzése./ Várjuk a kéziratot…
_____ /a _______ – tól, Kolozsvár /: Hallottam, hogy alkalmazni fogjátok Könczeit. Tudjátok meg, hogy nagyon használható ember, főleg az önök folyóiratánál, ahol egy egészséges szellemben fogják tudni nevelni, hogy megszabaduljon az üldözési mániájától és az egyoldalú nacionalista nézeteitől. _____ amikor meglátta Könczeit egy íróasztlanál /: ”Faszikám,” te itt dolgozol?…/ aztán a Könczei válaszára: ”Közelről úgy néz ki… Nem tudom, távolról hogy néz ki”/… Végre becsületes emberek közé kellene kerülnöd. / ___ felé, ______, a szerkeszőségi tagoknak/: Ha vigyáztok rá, jó fiú lesz belőle… _____ azután áttért a látogatás céljára: azt szeretné, ha november 17-én, 16-i indulással, és is jelen lenne a Székelykeresztúri líceum évfordulóján, és ha a szerkesztőség autójával utazhatna, mivel a CFR-el utazni nagyon bonyolult egy művészeti anyaggal /az iskolakiállítás számára/.
______/a szerkesztőségi titkár felé/: Nem fogja elhinni, de így van – ő volt az egyetem legtehetségesebb diákja az én időmben _____ ma _________ a _________ – től.
Úgyszintén egyetértenek Könczei alkalmazásával: ___________________________ /akinek a nyikatkozata majdnem azonos volt a _____ -vel, a ”Korunk” külső munkatársai közül. A szerkesztőségen belül senki sem ellenzi az alkalmazását. –
Kolozsvár, 1968. október 29.
Aczél

A büró megjegyzése: Könczei Adam a nyomozott személyek adatbázisában szerepel, mint akinek nagyon súlyos nacionalista megnyilvánulásai vannak.
Feladatok: Miért kerülgeti az ő pozícióját a szerkesztőségen belül. Megtudni a _____ hatását rá, és hogy be akarja-e vonni nacionalista akciókba.
Feladatok: Jelentés a mappába.
- Kovacs informátor felhasználása –
Oprea kapitány

Inf. Aczel
Cpt. Oprea Fl
Casa: Panaitescu
29. oct. 1968

Notă informativă
442
În jurul angajării lui Könczei Ádám la revista ”Korunk” s-a format deja o opinie publică oarecare. Iată declarațiile făcute în legătură cu aceasta:
_____ /cu ocazia vizitei făcute la revista, catre Könczei/:
Ma bucura faptul ca te vad aici. Ce vei scrie pentru noi? /adica pentru revista ”Igaz Szó” – Nota S./ Asteptam manuscrisul…
_____ /de la _______, Cluj/: Am auzit ca veti angaja pe Könczei. Sa stiti ca este un om folosibil, mai ales la revista dvs. unde il puteti educa intr-un spirit sanatos, debarasindu-l de mania sa de prigonire, de vederile sale nationaliste unilaterale.
_____ vazindu-l pe Könczei la o masa de scris /: Tu lucrezi aici, mai ”fasi”?…/ apoi la raspunsul lui Könczei: ”De aproape asa se vede… Nu stiu cum se vede de departe”/… Ar trebui, insfirsit sa te ajungi intre oameni cumsecade. / Catre ___, ______, membrii ai redactiei/: Daca veti avea grija de el, va deveni un baiat cuminte… _____ apoi a trecut la scopul vizitei: el doreste ca in ziua de 17 noiembrie – cu plecarea in ziua de 16 – sa fie si el prezent la aniversarea liceului din Cristuriu Secuiesc, si sa plece si el cu autoturismul redactiei, fiindca drumul prin CFR este foarte complicat cu un material artistic /pentru expozitia liceului/.
______/catre secretarul de redactie al revistei/: Nu veti crede, dar asa este – el a fost cel mai talentat student al facultatii din anii mei _____ azi este _________ de la _________
La fel sint de acord cu angajarea lui Könczei: ___________________________ /declaratia caruia a fost aproape identice cu cea a lui _____, printre colaboratorii externi ai revistei ”Korunk”. Diin cadrul redactiei nu este nimeni impotriva angajarii. –
Cluj, la 29 octombrie 1968.
Aczél
N.B. Könczei Adam este luat in baza de lucru fiind semnalat cu grave manifestari nationaliste.
Sarcini: De ce ocoliti poziția lui în cadrul redacției. Inluența lui _____ asupra acestuia, dacă îl antrenează în acțiuni naționaliste.
Măsuri: Nota la dosar.
- Folosirea inf. Kovacs –
Cpt. Oprea

A lehallgatási jegyzőkönyv teljes szövege:

ÁLLAMBIZTONSÁGI TANÁCS SZIGORÚAN TITKOS
KOLOZS MEGYE BIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGE _______ sz. példány
446

K I V O N A T
—————
————–

a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából amit 1968. 09. 24.-án vettek fel

. . . . . . . . . . .
Miután az ember elmegy, “BARTHA” visszatér a nagy irodába és ____-vel együtt egy új terjesztő és _____ alkalmazásáról tárgyal, majd ______ jelenlétében újra felhozza a lap középiskolai terjesztésének és annak a gyűlésnek a kérdését, amelyiken jelen lesz ____, KONCZEI ADAM és más tanárok.
____ közbeszól és azt állítja KONCEI-vel kapcsolatban, hogy nem kedveli őt, fél tőle, mert rendkívül ideges az őt ért igazságtalan meghurcoltatások miatt és meggondolatlanul beszél. Például egyszer KONCEI-vel utazott Nagyvárad-Kolozsvár útvonalán, és ő utazás közben csak a szóbanforgó útvonalhoz köthető történelmi eseményekről beszélt, a MIHAI VITEAZUL-tól induló mészárlásról, AVRAM IANCU gazságáról. Ezért vigyázni kell ezzel a KONCEI-vel, csakis olyan problémákkal lehet megbízni, amelyek a terjesztéssel kapcsolatosak, mert képes arra, hogy beszélgetéseket kezdeményezzen, és “ki tudja, miről beszéljen”.

. . . . . . . . . . . . . .
- ooo -

CONSILIUL SECURITATII STATULUI STRICT-SECRET
INSPECTORATUL DE SECURITATE AL Exempl. nr. ____
JUDEŢULUI CLUJ 446

E X T R A S
—————
————–
din materialul T.O. de la postul
„BARTHA” înregistrat în 24.09. 1968.
. . . . . . . . . . .
După ce omul pleacă “BARTHA” reintră în biroul cel mare şi împreună cu ___ discută despre angajarea unui nou difuzor şi a lui ________ apoi în prezenţa lui ______, ridică din nou problema difuzării revistei în şcolile medii şi a şedinţei la care vor fi prezenţi ____ KONCZEI ADAM şi alţi profesori.
______ intervine şi despre KONCEI afirmă, că nu-i place, se teme de el, pentru că e extreme de nervos din cauza hărţuielilor nedrepte prin care a trecut şi vorbeşte fără să se gîndească. De ex. el odată a călătorit cu KONCEI pe ruta Oradea-Cluj, şi acesta ţi timpul călătoriei a vorbit numai depre fapte istorice petrecute tot pe această rută, despre măcelul pornit de MIHAI VITEAZUL, ticăloşenia lui AVRAM IANCU. Deci trebuie avut grijă ce acest KONCEI, el poate fi însărcinat numai cu probleme privind difuzarea, pentru că este în stare să ia cuvîntul şi “să vorbească despre cine ştie ce”.
. . . . . . . . . . . . . .
- ooo -

„KOVÁCS” jelentése:

Inf[ormátor]: Kovacs
Oprea Fl[orian] kapitány
A Panaitescu házban
1968. nov. 2.

Jelentés
441

A múlt hónapban, mikor Nagyváradról jöttünk autóval hazafelé, amikor elhaladtunk [Bánnfy]Hunyad mellett, Könczei Ádám azt mesélte, hogy ebben a helységben Mihai Viteazul elkövetett egy mészárlást. Az ő emberei erőszakkal akartak élelmiszert beszedni a helyiektől, és egyes nőket megerőszakoltak. A lakosság ellenállt, és egy csata következtében megölt néhány embert a Mihai katonái közül. A többeik akik életben maradtak, visszaszaladtak Mihai-hoz, aki visszatért Hunyadra egy nagyobb csapattal, ahol bosszút állt, nagy zsákmányt ejtett és sok mindenkit megölt a lakosságból (akik magyarok voltak). Mivel az autóban ült a sofőr és _____ elvtársnő fia, én jelekkel intettem, hogy hallgasson, ne beszéljen ilyesmit. Ő nehezen értette meg, hogy miért kellene hallgatnia.
Nem tudom, hogy ez a tény megfelel-e a történelmi valóságnak, vagy sem, mindenesetre, amikor megtudtam, hogy Könczei nálunk lesz alkalmazva, a szerkesztőségben felhívtam a figyelmét _____-nek, hogy beszélni kellene Könczei-vel, hogy ne beszéljen ilyesmikről, és általában a jövőben vigyázzon arra, hogy mit beszél és mikor, mivel egy folyóirat képviselője lesz. Ugyanakkor szeretném felhívni a Szekuritáté megfelelő fórumait arra, hogy emiatt nem szükséges Könczei alkalmazását leállítani. Ez az ember majdnem szenved az éhségtől, nemegyszer megkínozták, kidobták a munkahelyéről, őt is és a feleségét is, aki ártatlan, és azt gondolom, hogy itt az ideje, hogy ő is alkalmazásba kerüljön, hogy neki is biztosítva legyen az exisztenciája, jelen helyzetben, mint a folyóirat terjesztője, egy olyan munkakörben, ami nem politikai jellegű, hanem kereskedelmi.

Kovács

Kolozsvár, 1968. nov. 2

A büró megjegyzése: Könczei Adam a nyomozott személyek adatbázisában szerepel.
Feladatok: A K. A.-al való beszélgetései során igyekezzen lecsillapítani, fokozatosan bebizonyítani neki, hogy bizonyos állításai alaptalanok. Óvatosan azonban, hogy nehogy eltávolítsa magától.
Intézkedések: Jelentés a mappába –
Oprea kapitány

Informator: Kovacs
Cpt. Oprea Floreian
Casa: Panaitescu
2 nov. 1968.
Notă informativă
441

Luna trecută, cînd am venit inapoi de la Oradea cu mașina, trecind pe la Huedin, Könczei Ádám ne-a povestit, că în această localitate Mihai Viteazul a făcut un măcel. Oamenii lui au incercat să colecteze cu forță alimente de la oameni, și au făcut și acte de viol contra unor femei. Populația din orășel insă a rezistat și după o bătaie a omorît pe ciți-va dintre ostașii lui Mihai. Ceilalți, rămași in viață au fugit inapoi la Mihai, care venind inapoi cu o Ceată mai mare la Huedin unde s-au răsbunat, luind pradă mare și omorind mulți dintre locuitori (care erau maghiari). Dat fiind că era în mașină șoferul și fiul tovarășei ____ eu am atras cu semne atenția lui, să tacă, să nu vorbească astfel de lucruri. El a ințeles cu greu că de ce să tacă.
Nu știu, dacă acest fapt corespunde realității istorice sau nu, insă in redacție am atras atenția lui ______, cind am aflat, că Könczei va fi angajat la noi, că trebuie vorbit cu Könczei, să-i atragem atenția, să nu vorbească asemenea lucruri, și in general să aibă grije in viitor, că ce vorbește și unde, căci va fi reprezentantul unei reviste. Totodată țin să atrag atenția forurilor respective ale Securității, că pentru acest fapt nu este cazul, ca Könczei să fie oprit in angajarea lui. Acest om aproape că sufără de foame, a fost maltratat nu odată, afost aruncat de la servici și el și soția sa, care este nevinovată și cred ca ar fi cazul să fie angajat și el, să aibă asigurată și el existența, in caz actual ca un acvizitor al revistei, o muncă, care nu este politica, ci comercială.

Kovács

Cluj, la 2 nov. 1968

N.B. Könczei Adam este în baza de lucru.
Sarcini: În discuțiile pe care le va purta cu K. A. să încerce să-l tempereze, să-i dovedească argumentat netemeinicia unor susțineri pe care le face. Va avea însă grijă pentru a nu-l îndepărta.
Măsuri: Nota la mapă –
Cpt. Oprea

A lehallgatási jegyzőkönyv teljes szövege:

ÁLLAMBIZTONSÁGI TANÁCS SZIGORÚAN TITKOS
KOLOZS MEGYE BIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGE _______ sz. példány
- I Szekció – - Municípium
447

K I V O N A T
—————
————–

a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. 09. 26.-ról

______________
. . . . . . . . . . .
14,45-kor BARTHA visszatér a kicsi irodába, ahol egy úr várja.
BARTHA azt mondja ennek az embernek, hogy nagyon sikerülten (sic!) értékeli az írásait, és úgy gondolja, hogy a helye már rég a „KORUNK”-nál kellene, hogy legyen, de mivel ideges és a nemzeti kérdésekben veszélyezteti a magyar kisebbség nemzeti érdekeit, nem veheti fel.
BARTHA rámutat arra, hogy nemrég a tudomására hozták, hogy az úr, amikor egyszer az autóval utazott, egy olyan idegen előtt, aki ideológiai szmpontból idegennek tekinthető, olyan problémákról kezdett el beszélni, amelyeket nacionalistának lehet tekinteni, mert a románokra és MIHAI VITEAZUL-ra vonatkoztak. (tehát BARTHA beszélgetőtársa KONCEI ADAM, akiről _______ 1968. IX. 24-én egy beszámolót tartott) BARTHA kifejezést adott annak a meggyőződésének, hogy az az idegen, amelyik hallotta, mint mondott az úr, biztosan jelentette a problémákat, amelyek azonnal belekerültek a dossziéjába.
Számonkéri tőle, hogy nem fegyelmezett és nem gondolkozik, így könnyedén kellemetlenségeket okozhat. Ha így viselkedik, újra a Szekuritátéra kerülhet, ahol ismerik a gyenge pontjait, és így arra fogják használni, amire akarják.
BARTHA felhívja a személt figyelmét arra, hogy vigyázzon, hogy kivel és miről beszél. Itt lenne az ideje annak, hogy az úr megígérje, hogy ezentúl olyan magatartása lesz, amelyik nem veszélyezteti a magyar kisebbséget, hogy ezentúl fegyelmezett lesz és nem okoz konfliktusokat.

Ennek a témának a kapcsán még a következő beszélgetés folytatódik:
../..

- 2. -

B. – Neked érdeked, hogy konfliktusokat okozzál?
Az úr: – Nem. De az az illető besúgó?
B. – Nem, nem. A környezetedben több százezer olyan ember van, aki nem besúgó, de ugyanakkor informálják a pártot, vagy más személyeket arról, hogy „kérem, ez egy veszélyes alak”.

Az úr – De nem ismeri a történelmet, úgyhogy lehet, hogy nem is értette, mi a probléma.
B. – Az lehetséges.
Az úr – Én csak utalásokat tettem. Miközben Nagyvárad fele mentünk (megszakítja)
B. – De az az érdeked, hogy mindig feszült hangulatot teremtsél?
Az úr – Végül az az ügy nem is vált a beszélgetés tárgyává. Csak futtában említődött meg. Egy kényesebb beszédtéma merült fel a KISANTANTRÓL.
B. – De az jó, hogy mind ilyen problémákról beszéljenek? Kérdezlek: te nem érzed, hogy ez veszélyes? Az a te dolgod, hogy mit csinálsz a családoddal! De mit kezdesz azzal az intézménnyel, amelyiket veszélybe sodrod? Nem biztos, hogy a „MUVELODES” fel fog venni, mert ki fogják kérni a véleményt, és azt fogják mondani „Vigyázat, ez az ember gyanús, mert könnyen befolyásolható, és provokálható. Egy olyan ember vagy, aki bajt okoz”. Nem vagy képes arra, hogy megváltozzál? Te nem tudod, hogy a kisebbségi harchoz fegyelemre van szükség? A kollégák is és a tanárok is óvakodnak tőled, hogy ne okozz nekik kellemetlenségeket. Meg kell értened, hogy akárhová mész, az emberek úgy félnek tőled, mint a tűztől! Nem változhatna meg ez a helyzet? Én benne volnék, hogy ____-vel együtt garanciát vállaljunk érted! Egyszer garanciát vállaltam érted. Én szeretném ezt, azzal a feltétellel, hogy tegyél egy ígéretet. Ha megígéred nekem és ____-nek, hogy soha, sehol és senkivel nem fogsz provokáló dolgokat beszélni, akkor mi szívesen befogadnánk ide a Korunkba.
Az úr – Tanár úr, tökéletesen igaza van, de azt szeretném mondani…
Mindezek után BARTHA és a személy beszélgetve kimennek, így csak szófoszlányok hallatszanak, amiből az derül ki, hogy az illető nem vállalja, hogy ígéreteket tegyen, nem fogadja el azt a feltételt, amivel fel tudnák venni a KORUNK-hoz. Még hallatszik néhány szófoszlány _____-el kapcsolatban, akivel az illető levelezik, majd 15,00-kor mindketten elmennek, mivel valaki, aki be akarja zárni az irodákat, kidobja őket.

- ooo -

CONSILIUL SECURITATII STATULUI STRICT-SECRET
INSPECTORATUL DE SECURITATE AL Exempl. nr. ____
JUDEŢULUI CLUJ 447
- Secţia I- Municipiu –

E X T R A S
—————
————–
din materialul T.O. de la postul
„BARTHA” din 26.09. 1968
______________
. . . . . . . . . . .
La orele 14,45 BARTHA intră în biroul cel mic unde este aşteptat de un domn.
BARTHA îi spune acestui domn, că îi apreciază scrierile foarte reuşit şi consideră că locul lui de mult ar trebui să fie la „KORUNK”, dar pentru că este un om nervos şi în probleme naţionale periclitează interesele naţionale ale minorităţii maghiare, nu poate să fie angajat.
BARTHA arată că nu de mult i s-a adus la cunoştinţă că domnul, călătorind odată cu maşina, în prezenţa unui străin care din punct de vedere ideologic poate fi considerat străin, a început să vorbească despre unele probleme care pot fi considerate naţionaliste, pentru că se referea la români şi MIHAI VITEAZUL. (deci interlocutorul lui BARTHA este KONCEI ADAM despre care _______ ziua de 24. IX. 1968 a făcut o relatare). BARTHA îşi manifesta convingerea, că acel străin care a auzit cele spuse de domnul, cu siguranţă a reportat problemele, care au fost trecute imediat în dosarul dînsului.
Îi reproşează faptul că nu e disciplinat şi nu se gîndeşte deci poate cauza neplăceri cu uşurinţă. Dacă se comportă aşa, poate ajunge din nou la Securitate, unde îi sunt cunoscute punctele vulnerabile şi astfel îl vor folosi la ce vor.
BARTHA îi atrage atenţia individului asupra faptului, să aibă grijă cu cine şi ce anume discută. Ar fi cazul ca domnul să promită, că de acum înainte va avea o atitudine care să nu pericliteze minoritatea maghiară, că de acum înainte va fi disciplinat şi nu va cauza conflicte.
Pe marginea acestui subiect mai are loc următoarea discuţie:
../..

- 2. -

B. – Ai tu interesul ca să cauzezi conflicte?
Dl. – Nu. Dar individul acela este turnător?
B. – Nu, nu. In jurul tău sînt sute de mii de oameni care nu-s turnători, dar cu toate acestea ei informează partidul sau alte persoane despre faptul că „mă rog acesta este un individ periculos”.
Dl. – Dar nu cunoaşte istoria, astfel e posibil, că nici nu a înţeles problemele.
B. – E posibil.
Dl. – Eu doar am făcut aluzii. Aşa cum mergeam la Oradea (într.)
B. – Dar e în interesul tău, ca întotdeauna să creezi o atmosferă încordată?
Dl. – Apoi treaba aceea nu a constituit un subiect de discuţie. Era amintită doar în treacăt. Un subiect mai gingaş de discuţie s-a ridicat în legătură cu ANTANTA MICĂ.
B. – Dar e bine, ca să se tot discute despre asemenea probleme? Te întreb: nu simţi că aşa ceva e periculos? Treaba ta ce faci cu familia ta! Dar ce faci tu cu acea instituţie pe care o pui în pericol? Nu este sigur că „MUVELODES” te va angaja, pentru că se va cere părerea şi se va spune „Atenţie, omul acesta este suspect, pentru că e uşor influenţabil, şi provocabil. Est un om care face pagube”. Nu eşti în stare să te schimbi? Tu nu şti, că lupta minoritară cere o disciplină? Atît colegii, cît şi profesorii se feresc de tine, ca să nu le cauzezi neplăceri. Trebuie să înţelegi, că ori unde mergi oamenii se tem de tine aşa cum se tem de foc! Nu s-ar putea schimba această situaţie? Eu aş fi de acord ca împreună cu ______ să garantăm pentru tine! Odată am garantat pentru tine. Eu aş dori şi aş pune condiţia, ca să faci o promisiune. Dacă ne promiţi mie şi lui _______, cp niciodată, nicăieri şi cu nimeni nu vei discuta probleme provocative, atunci noi cu plăcere te-am primi aici la Korunk.
Dl. – Aveţi perfectă dreptate domnule profesor, dar vă spun…
După toate acestea BARTHA şi individul ies discutînd, din cele spuse de ei se aud doar frînduti de cuvinte, din care rezultă că individul nu se angajează să facă promisiuni, nu acceptă condiţia cu care ar putea fi angajat la KORUNK. Şi se mai aud drînturi de cuvinte referitoare la __________ cu care individul corespondează apoi la orele 15,00 cei doi pleacă, fiind daţi afară de cineva care vrea să încidă (sic!) birourile.
- ooo -

Rövid visszatekintés

Ismétlésképpen: erre a lépésre 11 évvel azután került sor, hogy édesapámat végleg kitették a tanügyből az ötvenhatos eseményekkel kapcsolatos vádak alapján. Ekkor, 1957-ben indították el első ellenőrző dossziéját (Dosar de verificare nr. 457./1957 III. 13 – 1957 XI. 12). Ezután édesapám 1958 folyamán egy éven keresztül a kolozsvári Folklórintézetben dolgozott, ahonnan a korábbi vádak miatt végül szintén menesztették, majd ezt követte egy intermezzó 1962 és 1964 között a kolozsvári nyomdavállalatnál, ahova előbb korrektorként alkalmazták, majd lefokozása után vágómunkásként foglalkoztatták. 1964-ben ez a munkaviszonya is megszűnt, és egyben „Givan Dănilă” fedőnévvel ellátva megnyitották első személyi követési dossziéját is (DUI 1930./1964. II. 29 – 1967. II. 14.). 1964-től 1968-ig, a Korunkhoz való felvételéig állásnélküli volt, miközben 1965 novembere és 1966 március között bűnügyi nyomozást indítottak ellene államellenességért és tiltott nyomtatványok birtoklásáért (Dosar de anchetă nr. 1115./8242) Végül a szekuritáté úgy döntött, nem indít ellene bűnügyi eljárást, így megúszta a börtönt, és szabadlábon tengette életét édesanyám, mint családfenntartó és két gyermeke mellett egészen addig, míg a Korunk nem alkalmazta.

A párt, a szeku és a Korunk. Függőségi viszonyok

Hogyan válhatott valaki a szerkesztőség tagjává? Ezt formálisan a megyei pártbizottság döntötte el, de a dossziét olvasva arra következtethetünk, hogy a szekunak minimum vétójoga lehetett. Ezt a “Kovács” fedőnevű informátor is jól tudhatta, amikor jelentésében arra kéri a szekut, ezúttal legyen elnéző: „amikor megtudtam, hogy Könczei nálunk lesz alkalmazva, felhívtam a figyelmét _____-nek a szerkesztőségben, hogy beszélni kellene Könczei-vel, hogy ne beszéljen ilyesmikről, és általában a jövőben vigyázzon arra, hogy mit beszél és mikor, mivel egy folyóirat képviselője lesz. Ugyanakkor szeretném felhívni a Szekuritáté megfelelő fórumait arra, hogy emiatt nem szükséges Könczei alkalmazását leállítani.” („Kovács” jelentése, 1968. november 2. A jelentés teljes szövegét lásd a következő bejegyzésben.)

Bár a határozatot, aminek nyomán édesapám végre kenyérbe léphetett, az Állami Bukaresti Nyomdai és Lapkiadó Vállalat adta ki, az álláskérést először a megyei pártbizottságnak kellett jóváhagynia. Ezt szintén “Aczél” ügynöknek egy korábbi jelentéséből tudhatjuk, amelyik arról értesíti a szekut, hogy: „Folyóév október 7-én egy javaslatot terjesztettek a megyei pártbizottság elé (a Tudományos és Kulturális fiókhoz), amelyben a Korunk szerkesztőség vezetősége kéri KONCZEI Adam technikai szerkesztőként való alkalmazásának a jóváhagyását (1025 lej fizetéssel).” („Aczél” jelentése 1968. október 9., 445. old.)

„ACZÉL” jelentése:

Informator: Aczel
Cpt. Oprea Florian
Casa: Panaitescu
9. oct. 1968

Notă informativă

În ziua de 7 octombrie a.c. a fost înaintată comitetului judeţean de partid (secţia Ştiinţă şi Cultură) o propunere, în care conducerea revistei Korunk cere consimţămînt în legătură cu angajarea lui KONCZEI Adam la un post de secretar tehnic (cu un salariu de 1o25 lei). In propunerea scrisă a fost arătat faptul că în ultimul timp numitul a obţinut un rezultat excelent în organizarea abonaţilor (cca 15o la număr), Inainte de propunere au fost discutate caracteristicile lui Konczei între ______ şi _______. A fost subliniat că numitul a avut manifestaţiuni naţionaliste retrograde, dar a fost arătat totodată că în colectivul revistei caracterul lui Konczei se va schimba în mod radical. Se mai menţine dorinţa ca în locul lui _____ şi ______ să fie angajat :::::::::::::::: în locul căruia la UTUNK va tree :::::::::::::::: soţia redactorului-şef :::::::::::

Cluj, la 9 oct. 1968. Aczél

N.B. Konczei Adam este în baza de lucru.
Sarcini: Să se apropie şi să caute să fie cît mai mult în anturajul lui Konczei, ţinind seama că acesta va fi angajat la redacţie. Pe cît este posibil să-l influenţeze pozitiv şi să-l determine să renunţe la anumite planuri „îndrăzneţe” pe care are după angajarea la revistă.
Măsuri: Nota la mapa de lucru.
Cpt. Oprea Florian (semnătură)

„ACZÉL” jelentése magyar nyersfordításban:

Inf[ormátor]: Aczel
Oprea Fl[orian] kapitány
A Panaitescu házban
1968. okt. 9.

Jelentés

Folyóév október 7-én egy javaslatot terjesztettek a megyei pártbizottság elé (a Tudományos és Kulturális fiókhoz), amelyben a Korunk szerkesztőség vezetősége kéri KONCZEI Adam techinkai szerkesztőként való alkalmazásának a jóváhagyását (1025 lej fizetéssel). Az írott javaslatban kimutatták, hogy az utóbbi időben nevezett személy kitűnő eredményt ért el az előfizetők beszervezésében (számszerint kb. 150-et). A javaslattevés előtt ____ és _____ Konczei tulajdonságait vitatták. Kihangsúlyozták, hogy nevezett személynek nacionalista és retrográd megnyilvánulásai voltak, de arra is rámutattak egyben, hogy a szerkesztőség közösségében Konczei természete radikálisan meg fog változni. Még fenntartják azt az óhajt ezenkívül, hogy _____ és ______ helyébe alkalmazzák ______-t: akinek a helyébe az UTUNKhoz _____ fog kerülni, _____ főszerkesztő felesége.

Kolozsvár, 1968. október 9. Aczél

A büró megjegyzése: Könczei Adam a nyomozott személyek adatbázisában szerepel.
Feladatok: Közeledjen minél jobban Konczeihez és próbáljon minél többet a közelében lenni, figyelembe véve azt, hogy alkalmazni fogják a szerkesztőségbe. Amennyire lehetséges, befolyásolja pozitív irányba és vegye rá, hogy miután alkalmazzák a folyóirathoz, mondjon le bizonyos „merész” terveiről.
Intézkedések: Jelentés a mappába.
Oprea kapitány

„Soha nem szabad elfelejtened, hogy létezik egy Szekuritáté”

A szeku a maga során nyomon követte az alkamazás körüli történéseket és folyamatosan ellenőrizte, hogy a szerkesztőségi tagoknak sikerül-e rábírniuk édesapámat arra, hogy megfelelőképpen viselkedjék ahhoz, hogy a rendszer “katonájává” válhasson. (Ez onnan jutott eszembe, hogy célszemélyként is “Katonának” nevezték el.) A megfelelő viselkedés az öncenzúra gyakorlását jelentette annak a helyzetnek a felismerése és megemésztése alapján, hogy a szerkesztőség helyiségiben állandó lehallgatókészülékek voltak elhelyezve, valamint annak, hogy a többszemélyes interakciókban nagy valószínűséggel mindig részt vett legalább egy informátor. Vajon tudomásuk volt-e az embereknek erről a helyzetről? Nagy valószínűséggel igen, legalábbis ez olvasható ki a lehallgatási jegyzőkönyvekből, amelyek arról tanúskodnak, hogy a személyes beszélgetések gyakran nem annyira a párbeszéd stiláris jegyeit viselték magukon, hanem inkább azokra a színdarabokra hasonlítottak, amelyekben a színészek néha kiszólnak a közönség felé: “tudom, hogy itt vagy, tudom, hogy hallod amit mondok”. A szekuritátéra való utalás és hivatkozás mindenesetre a lehallgatott beszélgetések egyik visszatérő témája, például így: „Számonkéri tőle, hogy nem fegyelmezett és nem gondolkozik, így könnyedén kellemetlenségeket okozhat. Ha így viselkedik, újra a Szekuritátéra kerülhet, ahol ismerik a gyenge pontjait, és így arra fogják használni, amire akarják.” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 26., 447. old. A kivonat teljes szövegét lásd a következő bejegyzésben.)

Kemény ára volt tehát annak, hogy valaki bekerülhessen a rendszerbe és abban meg is maradhasson. Ez az ár az elhallgatás, a tabutémák elkerülése és az állandó felügyeletbe való beletörődés volt. Amikor édesapámat felvették, tisztán megmondták neki: a Korunk elfogadja és betartja ezeket a játékszabályokat, amennyiben ő megszegi, nemcsak magának fog kellemetlenséget okozni.

„CÖNCEI –nek soha nem szabad elfelejtenie, hogy létezik egy állambiztonság, amelyik működhet jól vagy rosszul, de az a feladata, hogy fenntartsa a csendet és a békét, ami azt is jelenti egyben, hogy a „Korunk” is a felügyelete alatt áll. Bármit csinál az ember, tudnia kell, hogy valamilyen mértékben felügyelik. A „Korunk” szerkesztősége ezt a dolgot mindig figyelembe vette, és ezért sohasem volt semmilyen kellemetlensége. Világos azonban, hogy ha valakinek a szerkesztőségen belül nincs felelősségtudata és nem elég okos, a „Korunk” szerkesztősége rosszul fog járni.” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnika] állandó lehallgatási jegyzőkönyvből, 1968. november 22., 435. old. A teljes jegyzőkönyv szövegét lásd lennebb.)

“Bartha” ellenőrzése

Nem gondolom azt, hogy minden olyan vezető pozícióban levő személyt, aki ezeket a játékszabályokat elfogadta, a rendszer feltétlen hívének kellene tartanunk. Az ő életük bizonyos értelemben még pokolibb lehetett, mint az egyszerű mezei megfigyelteké, mivel ők voltak az állandó lehallgatások főtárgyai. Mindazok, akik éppen ott dolgoztak, lézengtek, vagy odatévedtek, mellékes áldozatokká váltak, akik közül csemegézni lehetett. A lehallgatások során bizonyára azoknak az embereknek a lojalitását, megbízhatóságát ellenőrizték folyton folyvást, akik kiemelt helyezetűek voltak, és így feltételezték róluk, hogy nagyobb befolyással bírnak. Hogy részükről egy tudatosan felvállalt stratégia része volt az, hogy igyekeztek az elvárásoknak megfelelően egy olyan beszédmódot kitermelni, amelyik a rendszerhűséget volt hivatott bizonyítani? Valószínűleg igen. Talán azt képzelték, hogy csakis akkor tudnak érdemben tenni valamit a közösségükért, ha megtartják relatíven fontos pozícióikat, ezért „önfegyelmezték” magukat. „Te nem tudod, hogy a kisebbségi harchoz fegyelemre van szükség?”, így dorgálta Balogh Edgár édesapámat az egyik lehallgatott beszélgetésük során. (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 26., 447. old. A teljes szöveget lásd a következő bejegyzésben.). Én el tudom hinni, hogy mindezt őszintén gondolták. Abban viszont már nem vagyok olyan biztos, hogy ez a stratégia helyes volt. Hosszútávon, úgy látszik, hogy nem annyira.

A megfigyelés tárgya tehát itt nem önmagában édesapám volt, hanem a szerkesztőségi tagok, elsősorban pedig a “Bartha” fedőnévvel ellátott Balogh Edgár, akkoriban főszerkesztőhelyettes, és édesapám pártfogója volt. A dossziéban közölt információk szerint ő volt az, aki korábban már a nyomdához való felvételét is elősegítette, ezúttal pedig ő támogatta azt, hogy a Korunkhoz kerüljön. (“1960-ban [sic!] Balog Edgar segítségével a kolozsvári Nyomdavállalatnál alkalmazzák, korrektorként” – Intézkedési terv, 1964. február 27., 17 old.) A szeku ki nem mondott “deal”-je ez lehetett: ha Balogh Edgár keménykezűen jár el párfogoltjával, nem támogatja annak “elhajlásait”, sikerül elhallgattatnia, felveheti a szerkesztőségbe. Balogh Edgár belement az alkuba. Meg vagyok győződve, hogy édesapám javát akarta.

Az állandó lehallgatás Balogh Edgár esetében egyébként nem ért véget a szerkesztőség falainál. Saját otthonába is állandó lehallgatóállomást szereltek, mint ahogyan “Goga” és valószínűleg “Kádár” esetében is. Mindezt a lehallgatási jegyzőkönyvek arhiválási rendszerének az értelmezéséből hámozgatom ki. A lehallgatási jegyzőkönyveket és kivonatokat ugyanis nem az elhelyezett készülékek technikai adatai szerint rendszerezték, hanem a célszemélyként kezelt lehallgatott vezető beosztású személyek identitása szerint. Így ugyanazokkal a szerkesztőségben elhelyezett lehallgatókészülékekkel felvett beszélgetések azonosítója hol egyik, hol másik személy fedőneve volt. A családi otthonokban elhelyezett állandó lehallgatóállomásokat szintén a személyek fedőnevével azonosították be. Azt, hogy egy célszemélyről készült felvétel helyszíne a szerkesztőség, vagy az illető magánlakása volt-e, onnan lehet tudni, hogy a szerkesztőségi felvételek esetében feltüntették, hogy “redacție”, vagy ”red.”, vagy egyszerűen R. („szerkesztőség”, „szerk.”, „Sz”).

Valahogy így:
T. O. ”BARTHA” = állandó lehallgatóállomás Balogh Edgár magánlakásán;
T. O. ”BARTHA” – redacție = állandó lehallgatóállomás a szerkesztőségben, Balogh Edgár beszélgetése.

„Aczél” ellenőrzése

Nem az állandó lehallgatás volt azonban az egyetlen hatékony ellenőrző módszer. A „résztvevő megfigyelést” gyakorló ügynökök azonkívül, hogy élhettek az interakcióba való beavatkozás előnyével, jelentéseikben értelmezőkészségüket is kamatoztathatták. Így volt ez legalábbis az olyan karrierügynökök esetében, mint „Aczél”, akinek a jelentései terjedelmük, kimerítő tartalmuk és saját kezdeményezésű megjegyzései által arra utalnak, hogy azon kevesek közé tartozhatott, akik ezt a pályát valóban hivatásuknak tekintették. „Aczél”, aki közeli munkatársa volt Balogh Edgárnak, árgus szemekkel ügyelte, betartják-e a szerkesztőségben a párt és a szeku által előírt szabályokat.

„Bartha” fedte apámat, „Barthá”-t és munkatársait ellenőrizte „Aczél” és munkatársai, „Aczél” sem úszta meg azonban… Hiába volt buzgó mócsing, és igyekezett a legvonalasabb és legkimerítőbb jelentéseket benyújtani, benne sem bíztak meg teljesen. (Hogy tovább haladva, a párt ellenőrizte-e a szekut, vagy a szeku a pártot, arról sokat vitáznak mostanában.) Az „Aczél” jelentésének végére biggyesztett megjegyzések között mindesetre Oprea kapitány parancsba adja: „Ellenőrizni az állandó lehallgatóállomáson keresztül. Az informátor őszinteségéről jelentést készíteni.” Hogy édesapám megbízott-e valakiben, illetve, hogy megbízott-e benne valaki ebben a közegben, nem tudom. De foglalkoztat a kérdés.

„ACZÉL” jelentése:

N.B. Könczei Adam este în baza de lucru. La intervenția lui ______ a fost angajat la revista Korunk.
Sarcini: Să se ocupe mult de Könczei ptr. a-l determina să renunțe (sau cel puțin să se obțină) la discuțiile naționaliste și dușmănoase pe care le-a purtat pînă în prezent. Să ne informeze în permanență asupra comportării și atitudinii pe care o are. Dacă nu cumva totuși _________ îl folosește în acțiunile sale.
Măsuri: Nota la dosar. Se verifică prin T.O. Se va face raport de verificare sincerității informatorului.
Cpt. Oprea

„ACZÉL” jelentése magyar nyersfordításban:

Inf[ormátor]: Aczel
Oprea Fl[orian] kapitány
A Panaitescu házban
1968. XI. 28.
3 pl

Jelentés
433

Folyó év november 22-én megérkezett az 1968/330-as számú Határozat, amely által az Állami Bukaresti Nyomdai és Lapkiadó Vállalat [I.S.I.A.P - Intreprinderea de stat pentru imprimate si administrarea publicatiilor Bucuresti], az adminisztratív vezetőnk kinevezi KÖNCZEI ÁDÁM-ot technikai szerkesztői állásba 1325 lejes fizetéssel 1968 október 1-ével kezdődően.
Miután a vezetés értesült a határozat elfogadásáról, rögtön egy rövid beszélgetést tartott nevezett Könczeivel, _______________________________ jelenlétében.
Rögtön, miután értesítették a vezetőséget a Határozat megérkeztéről, egy rövid beszélgetést tartottak nevezett Könczeivel, _________________ jelenlétében.
_____ gratulált Könczeinek, majd jelezte, hogy ez az alkalmazás az előző évekhez képest nagy ugrást jelent nevezett életében és egyben valamelyes rehabilitálást biztosít az intellektuális munka terén. Természetesen – mondta _____ ez az állás más feladatokkal is jár, pontosabban az előfizetések megszervezésével, olyan feladatokkal, amelyek eredményességében bíznak az előzetesen kifejtett munka alapján.
_____ még kifejtette, hogy bár ezek a feladatok nem felelnek meg teljes egészében Könczei felkészültségének és tanulmányainak, mégis teljesítenie kell azokat ahhoz, hogy teljesen rehabilitálják. Mindeközben meg lesz engedve az, hogy a szaktanulmányait publikálják, mind a Korunk hasábjain, mind más magyar nyelvű kiadványokban.
”Gondolom, mondta _______ , hogy ön meg van győződve az általunk mi jóindulatunk és az általunk nyújtott elvtársi segítség felől, és a munkájával fogja mindezt visszafizetni, egy olyan lelkes munkával, amelyet elvhűen fog végezni a folyóiratunk társadalmi szerepének a fenntartása érdekében.”
_____ megjegyezte, hogy _____ nagyon udvarias volt, és valamennyire – diplomatikusan beszélt. Ő ______ sokkal szigorúbb és ezért egyenesen fog beszélni. „Könczei – mondta ő – egy értékes, egybehangzó segítséget kapott az egész szerkesztőségi közösség részéről. Ha Könczei meg szeretné köszönni ezt a kollektív segítséget, akkor ezt ne szavak által, hanem cselekvésein keresztül tegye. Mi tudjuk mindannyian, hogy Könczei elvtárs sok hibát követett el élete során, olyan tévedéseket, amelyek személyes egyoldalú és nacionalista nézőpontjaiból fakadtak, mivel ő mindeddig nem volt képes a szocialista építkezést másképpen nézni, mint torz előítéletekkel, a párt és az államhatalom iránti előítéletekkel.
Hogyha Könczei áttekintené azt, hogy milyen fejlődésen ment keresztül a Korunk 1957-től 1969-ig, levetkőzné az előítéleteit, mivel ez a tizenkét év mint tartalmilag, mint formailag (ami a grafikai kivitelezést illeti) a párt és a kormány multilaterális segítségét bizonyítja, ami mint pénzügyileg, mint tematikailag megmutatkozik: ennél még több! az olvasótábortól kapott segítség mindig is a párt és a kormánytól kapott segítség mögött maradt.
_____ azonnal megjegyzi: ____ így van! Az olvasó nem tudja, hogy a mi 8 lejes folyóiratunk az államunknak 18-20 lejébe kerül számonként. Pontosan ezt a segítséget kell értékelnie Ádámnak, és méltányosan gondolkoznia. Ő nagyon aktív, érzékeny és mindig elhamarkodott. „Arra kérünk – folytatta _______ – hogy szabadulj meg „megváltói” allűrjeidtől. Ha van valami a lelkeden, mondd el nekünk, de ne indíts elhamarkodott és méltánytalan beszélgetéseket a nyilvánosság előtt. Tudnod kell, hogy a Korunknál elfoglalt bármilyen funkció politikai és ideológiai felelősségvállalással jár. Te – a folyóirat olvasói között – a folyóirat vezérvonalát fogod képviselni, és – kihangsúlyozom – mindig fent fogod tartani a szerkesztőség tekintélyét a hatóságokkal és jogi személyiségekkel szemben. Röviden és nyersen: fogd be a szádat! Ne feledd el, hogy a szekuritáté létezik, és nem alszik. Nekünk eddig nem volt semmi bajunk a szekuritátéval, és nem is szeretnénk, ha kellemetlenségeink lennének velük. És most munkára fel, mutasd meg nekünk, hogy fel tudod vinni a folyóirat pédányszámát 3500-re…
Könczei a beszélgetés alatt meg sem szólalt, de nagyon megindult volt és valamelyes szégyenérzetet mutatott az említett hibái miatt. Csak annyit kérdezett: mikor beszélhetnénk meg a javaslatait a bérletek szervezésével kapcsolatban?

Kolozsvár, 1968. november 28. Aczél

A büró megjegyzése: Konczei Adam a nyomozott személyek adatbázisában szerepel. _____ beavatkozása nyomán vették fel a Korunkhoz.
Feladatok: Foglalkozzon sokat Könczeivel azért, hogy rávegye arra, hogy lemondjon (vagy legalább visszafogja magát) a nacionalista és ellenséges beszélgetésekdől amelyeket a mai napig folytatott. Folyamatosan informáljon bennünket arról, hogy hogyan viselkedik és milyen magatartása van. Vajon _______ mégis nem használja fel az akcióiban.
Lépések: Jelentés a mappába. Ellenőrizni az állandó lehallgatóállomáson keresztül. Az informátor őszinteségéről jelentést készíteni.
Oprea kapitány

A lehallgatási jegyzőkönyv teljes szövege:

A lehallgatási jegyzőkönyv kivonata magyar nyersfordításban:

ÁLLAMBIZTONSÁGI TANÁCS SZIGORÚAN TITKOS
KOLOZS MEGYE BIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGE 1. Példány _______ sz.
435-436.
K I V O N A T

„BARTHA” O[peratív] T[echniká]-ból – Szerkesztőség
(1968. XI. 22.)
. . . .
Egy adott pillanatban beszélgetés kezdődik _____ úr és CÖNCEI ADAM között.
CONCEI-nek a szerkesztőségbe való alkalmazása kapcsán felhívja a figyelmét arra, hogy milyen felelősség fog rá hárulni a KORUNK szerkeszőségében, és arra, hogy a szerkesztőségen belül egyetértés kell, hogy uralkodjék.
Közbelép az az úr, aki fontosnak tartja, hogy felhívja CÖNCEI-nek a figyelmét arra, hogy legyen nagyon óvatos azzal kapcsolatban, hogy miről és hogyan beszél a vidéki értelmiségiekkel.
Felhívja a figyelmét arra, hogy amikor az ember vidéki kiszállásokra megy, nem tudhatja, hogy kivel áll szóba, ezért nem engedheti meg magának, hogy politikai vagy másszerű komentárokat, vagy megjegyzéseket tegyen. Hogyha az ember nem veszi ezt figyelembe, kellemetlenségei lehetnek. Ezért KÖNCEI meg kell, hogy védje magát, és meg kell, hogy védje a szerkesztőséget is.
Közbelép ____ aki arra mutat rá, hogy CÖNCEI kell, hogy tudja, hogy az igazságtalanságok észrevételezésének létezik egy hivatalos módja, éspedig az, hogy azokat a pártnak kell jelenteni. Ő kell, hogy tudja, hogy az agitációnak nincs semmi haszna és az ilyesmi pontosan a „Korunk” kárára válna. CÖNCEI-nek nem szabad beleártania magát olyan problémákba, amelyek nem tartoznak rá és a tevékenységi területéhez.
Hogyha valamilyen mondanivalója van az igazságtalanságokkal kapcsolatban, menjen a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsához és jelentse az észrevett problémáit, anélkül, hogy azelőtt azt a barátokkal és az olvasókkal megvitatná.
CÖNCEI –nek soha nem szabad elfelejtenie, hogy létezik az állambiztonság, amelyik működhet jól vagy rosszul, de az a feladata, hogy fenntartsa a csendet és a békét, ami azt is jelenti egyben, hogy a „Korunk” is a felügyelete alatt áll. Bármit csinál az ember, tudnia kell, hogy valamilyen mértékben felügyelik. A „Korunk” szerkesztősége ezt a dolgot mindig figyelembe vette, és ezért sohasem volt semmilyen kellemetlensége. Világos azonban, hogy ha valakinek a szerkesztőségen belül nincs felelősségtudata és nem elég okos, a „Korunk” szerkesztősége rosszul fog járni.
KONCEI-nek csak a „Korunk” terjesztéséért kell felelnie, és nem szabad fölösleges kellemetlenségeket okoznia.
Közbelép ____ is, aki felsorolja CONCEI kötelezettségeit a lapterjesztéssel kapcsolatban.

Mióta 2009. május 21-én feltettem a 26-ik feljegyzésemet, amelyikben a Bustya Endre (aki a „Szabó Károly”, később „Lăzărescu” fedőnevet viselte) ügynöki minőségének hivatalos felfedése kapcsán ismertettem a Korunkban működtetett – általam kikövetkeztett – ügynöki hálózatot, „Pusztai”-n kívül további informátorok dekonspirálásáról értesített a CNSAS. Időrendi sorrendben 2010. január 18-án keltezték azt a levelet, amelyben a „Szentpéteri Károly”, az „Ovidiu”, a „Vincze János / Vasilescu” informátorok valódi kilétét fedik fel, 2010. február 9-én azt, amelyikben a „Rusz Péter” (aki korábban a „Tatár Péter”, még előbb pedig a „Both Pál” fedőnevet viselte), majd 2010. május 12-én a „Balogh Iosif” fedőnevű ügynökök azonosságát. Őszintén szólva a feltárt esetek közül egyedül a „Balogh Iosif” mögött rejtőző egykori idősebb ismerősünkön lepődtem meg, mivel az „Ovidiu” és a „Rusz Péter” identitására már évekkel ezelőtt magam is rájöttem, „Vincze János / Vasilescu”-ra személyesen nem emlékszem, azt a tényt pedig, hogy „Szentpéteri Károly” azonos a „Szabó Tibi” ügynökkel, és hogy mindkét név Marosi Pétert fedi, már 2007. november 28-i bejegyzésemben jeleztem, így a CNSAS idei értesítése tulajdonképpen akkori észrevételem megerősítése. (Lásd: 21. Id. Marosi Péter, alias „Szabó Tibi” jelentései: kettő és fél. Plusz egy…).

Az imént felsorolt fedőnevű személyek közül hárman elhunytak, „Ovidiu”-val még nem sikerült felvennem a kapcsolatot, „Rusz Péter”-t pedig már értesítettem arról, hogy készülök nyilvánosságra hozni a dekonspirálását és az édesapám dossziéiban fellelhető jelentéseit. A közeljövőben sorra közlöm mindazt, ami velük kapcsolatban az apámról szóló dossziékból kiderül, előbb azonban vissza kell térnem oda, ahol 2009 májusában a történet egyik fonala megszakadt, amikor is édesapám a Korunkhoz került, ahol többek között Bustya Edre, azaz „Szabó Károly”, majd „Lăzărescu” jelentett róla.

Talán könnyebben a nyelvemre jön a szó, ha elkerülöm a Bogáncs „hivatalos” megjelenítését, és az alternatív képek között keresgélek. Persze, mondhatnák sokan, az akkoriban hatóságilag értelmezhető nyelvhasználat szerint „folklórkörnek” nevezett diákcsoport, a későbbi Bogáncs már önmagában is alternatív volt, mivel egy a bevett, tekintélyelvű és hierarchikus rendszerrel szemben egy örömelvű, az önkéntes szerepvállaláson és improvizatív tanuláson alapuló szabadidős foglalkozást kínált az akkori 5-8 osztályos gyerekeknek. A Bogáncs alternativitása azonban nem rekedt az iskola falai közé. Sok közösen megélt kirándulásról, utazásról, házibuliról lehetne megemlékezni, de én most mindezek közül a legfontosabbról akarok mesélni: az első romániai alternatív párt megalakulásáról, a Tehénpártról. Ne kacagjatok, párt volt ez annak rendje s módja szerint, pártvezetőséggel, belépési esküvel, himnusszal.

Az első romániai alternatív párt 1989 előtt: a Tehénpárt

A Tehénpárt „alakuló ülése” az 1988 szeptember 6-a utáni közvetlen napokra esett, megtudhatjuk ezt a kiterjesztett memóriám egyik korpuszából, az 5923/1987 számú megfigyelési dossziém (DUI) 130963. számú telefonlehallgatási mellékletéből (T.O.), ami szerint édesanyám, azaz Tolna Éva beszámol valakinek arról, hogy én (fedőnevemen SIMINA) az öcsémmel, azaz Csongorral együtt Csernátonba utaztunk egy tánctáborba. („Din relatările mamei rezultă că SIMINA și CSONGOR, fratele ei, au plecat în 6 septembrie la CERNAT, într-o tabără de dans.”)

A 0042335. telefonlehallgatási jegyzőkönyv:

Fentebb idézett kiterjesztett memóriám a Tehénpárttal kapcsolatos emlékeim felidézésében sajnos nem segít ennél többet, mert bár édesanyám telefonjának a lehallgatását, ami a dokumentumok szerint 1987 december 28-án vette kezdetét, az utasítások szerint 1988 augusztus 30-án az év végéig , azaz december 2-ig meghosszabbították, a további telefonlehallgatási jegyzőkönyveket már nem csatolták a dossziémhoz, így a Tehénpárt „működéséről” és egyéb részletekről a következő időszakban az ezidáig átadott dokumentumok hallgatnak. Nem marad forrásul a „történelmi rekonstrukció” számára tehát más, csak a belső memória, valamint néhány fénykép és levelezőlap.

Csernátonba, a Haszman ikertestvérek által igazgatott falumúzeumba különféle baráti kapcsolatokon keresztül jutottunk el azon az őszön a bátyámék szepsiszetgyörgyi társaságához, temesvári táncházas barátokkal, személyes ismerősökkel, néhány kolozsvári és egyéb hozzánk tapadt gyerekkel. Jó színes társaság gyűlt össze így, informális sereg a szervezett fafaragó tábor mellé. Szigetnek tűnt a csernátoni kúria bekerített udvara, az én emlékeim szerint felnőttek, gyerekek egyaránt a zavartalan szabadság helyeként laktuk be. A programmatikus tánctanítás napjainknak csak egy részét töltötte ki, a fennmaradó idő nagyrészét átbuliztuk.

Talán egy közös vacsora alatt született meg a Tehénpárt, amikor a fafaragó műhelyben, amelyik egyúttal a gyerekek hálóhelyéül is szolgált, az otthonról hozott összedobott ételek között felbukkant egy tejkonzerv (!). Ha nem csalódok, ráadásul sürített (!!!). A krónikus tejhiányból, a hiánycikkek kultuszából, az értékek közösségi megosztásának az igényéből, a generációkon átívelő iróniából, az összekacsintás és a felszabadultság iránti vágyból, és ki tudja még miből állt össze az az ötlet, ami ha jól emlékszem, a Dögó fejéből pattant ki: alapítsuk meg a Tehénpártot. Az alapelv világos és egyértelmű volt: mindenki tagja lehet, aki szereti a tehéntejet. Befogadó volt az ideológiai alap, de nem hiányzott belőle a pártos szellem elengedhetetlen eleme sem, az ellenségkép. Kik legyenek az ellenségeink? Hát a kecskék. A faluban járva ezért volt mit ünnepelni, de fújolni, akarom mondani mújolni is, attól függően, hogy tehéncsordával találkoztunk-e, vagy csámborgó kecskékkel.

Fényképek a Tehénpárt alakuló üléséről:

„- HÉ, TE!” „- HÉN…???”

Többgenerációs pártként rendezkedtünk be egyből, két külön himnusszal, de egy, mindeki által ismert és használt köszönési formulával. A tehénpárt egyre terjedő tagsága még sok éven keresztül vágta a választ a „Hé, te!” megszólításra: „Héééén?”. A gyerekhimnusz egy kicsit közhelyesre sikerült, de megtörtént ez már más himnuszokkal is. Az a fontos egy himnusznál, hogy milyen átéléssel adják elő szertartásos alkalmakkor. Azt gondolom, a „Boci, boci, tarka…” pont olyan jól működött, mint bármelyik más himnusz. A felnőtt himnusz kellőképen titokratikus volt, az „Add ide a didit, hadd fogjam egy kicsit…” kezdetű dalt csakis a gyerektagozat távollétében énekeltük végig, és ha valamelyik képviselőjük felbukkant, a maradékot elhümmögtük, elmismásoltuk. (De erre nem mernék megesküdni.)

A párt vezetőségét a kor szellemében felülről alakítottuk ki, magától adódott, hogy Dögó, azaz Makai András lépjen a Főbika pozíciójába, és én, mint a gyerekek oktatója, legyek a Főtehén. Bár édesanyám, a „folklórkör” megalapítója nem volt akkor velünk, semmiképpen sem hagyhattuk ki , ezért távollétében Szent Tehénné kiáltottuk ki. Volt még ezenkívül Világ Mámikája is, Péter Julika személyében, aki a tehénpárt címerét, a későbbi Bogáncs jelvényt megtervezte, és főbíraként fungált a számháborúk alkalmával, valamint további sok pártszolga, akik bármilyen tisztség viselése nélkül témogatták az ügyet. Bár a pártfegyelmet szigorúan betartotta, vidám és vakmerő társaság volt a Tehénpárt tagsága, nem vonakodott attól, hogy késő éjszakáig az akkor ritkaságszámba menő Paul Simon-zenére táncoljon a pincében, hogy lóháton és szekéren vágtasson az Ika vára felé, ahol félelmet nem ismerve mászott fel a romos torony tetejére (bár ezen a ponton elismerem, hogy a vezetőség ekkor egy kicsit cidrizett), és hogy a visszafelé úton az ablakon másszon be a túlzsúfolt vonat fülkéibe, hogy nehogy a Brassói állomáson maradva szakadjon le a pártról.

A Tehénpárt tereplátogatása az Ika várához:

Csak remélni tudom, hogy a szeku dolgozói rendelkeztek a megfelelő humorérzékkel, és ennek tudható be a Tehénpárt dokumentáltságának a hiánya. Mint ahogyan azt is remélem, hogy azok közül a gyerekek közül, akik annak idején a „folklórkörbe”, majd a Bogáncsba jártak, és akiknek jó része a Tehénpárt öntudatos tagjává vált, senkinek sem esett nagyobb bántódása azért, mert úgy döntött, hogy kipróbál egy, a hivatalosan előírttól eltérő közösségi életet és szórakozási formát.
És akkor itt zárom soraimat pártos üdvözletemmel: „Hé, te!”

*Nyomtatásban megjelent:
Bogáncs 25. A kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes fennállásának 25. évfordulója alkalmából kiadott emlékkönyv. Szerkesztette: Könczei Csongor. Kolozsvár 2010. 18-23. old.

Még több kép

Kapcsolódó:
A Bogáncs-Zurboló Egyesület Honlapja

http://www.bogancs.ro/

Haszman Pál Múzeum, Csernáton

http://www.sznm.ro/sznm.php?o=filiacsernaton

Szóval, amikor a tavaly tavasszal megérkezett a CNSAS dekonspiráló levele, amiben közlik, hogy Simon Ferenc azonos a PUSZTAI fedőnevű ügynökkel, hirtelen nem tudtam, kiről is lehet szó. Aztán hamar kapcsoltam. Nem sokkal azelőtt keresett meg Tibi. Elém teregette frissen kivett követési dossziéjának lapjait, mutogatta az iratokat, többek között Ubul jelentéseit, aki gyerekkori barátja volt. Azt is tudtam, hogy ők ketten már beszéltek erről. Miután megszereztem az elérhetőségét, és felhívtam, egyből elfogadta, hogy találkozzunk, első találkozásunkkor pedig azt is, hogy rögzítsem és publikáljam a beszélgetésünket. Az itt következő beszélgetés szövegét a második találkozásunkkor készített hangfelvétel és a későbbi egyeztetések alapján állítottam össze. Úgy döntöttünk, most közöljük.

A CNSAS dekonspiráló levele:

A CNSAS dekonspiráló levele nyersfordításban:
Ikt. sz. 2009.05.19 P 1168/05
Könczei Csilla figyelmébe
Tisztelt Hölgyem,
A Nyomozati Osztály 2009.03.31-én kiállított S/DI/I/998/2009.03.31 számú feljegyzését figyelembe véve a Szekuritáté Archívumait Vizsgáló Országos Bizottság Kollégiuma 2009.05.07-én tartott gyűlésén, a Saját dossziéhoz való hozzáférhetőségről és a Szekuritáté dekonspirálásáról szóló 2008/24 sz. Kormányhatározat 1 szakaszának 7 bekezdésének alapján, amelyet a 2008/293-as Törvény módosításokkal és kiegészítésekkel elfogadott és összedolgozott a 2008/1-es Határozatával elfogadott Szekuritáté Archívumait Vizsgáló Országos Bizottság Szervezési és Működési Szabályzatának 28 paragrafusával, a Bizottság a saját arhívumában fellelhető dokumentumok alapján, megállapította a „PUSZTAI” fedőnevű informátor identitását, nevezett SIMON Ferenc, született 1957.08.02-én, Kolozsváron, Kolozs megyében, Ludovic és Margareta fiának a személyében.
A többi informátorral kapcsolatosan, akiknek a dekonspirálását kérte, ezúttal közöljük, hogy vizsgálódásainkat folytatjuk és amint eredményre jutunk, értesítjük.
Elnök
Dr. Ladislau-Antoniu CSENDES, egyetemi előadótanár

Gyere, Ubul, beszéljük meg…
[A beszélgetés rövidített és szerkesztett változata. Köszönet Jobb Borókának, aki segített lejegyezni a beszélgetést.]

Nem akartak mindenkiről hallani, csak éppen, aki nekik kellett…

Simon Ferenc Ubul: – Na Csilla, működik a kazettofon? Nem, nem kínzol ezzel engem.
Könczei Csilla: – Tehát én próbálok belegondolni abba az időbe, hogy mi is volt ez az egész. Ezekből a találkozókból a tartótisztekkel, például, gondolom, hogy valamennyire lejött, hogy kik azok a személyek, akiket figyelnek, illetve akiket meg kell figyelni.
S. F.: – Igazából kiderült, hogy nekik megvoltak azok a személyek, akikre ők és a nem tudom hány informátor rá volt állítva. Tehát valahol ők is csak ilyen kisebb irányítók, illetve elosztók voltak, mert teszem azt, voltak olyan személyek, akikről, hogyha szóba került valami, akkor azt nem akarták tudni. Biztos volt bennem olyan, hogy akkor ezt vagy azt megbaszom, ha beszélek róla. Milyen naív dolgok ezek. „Szöllősi Ferenc.” „Nem, nem, az nem kell.” Tehát a Brassai kommunista iskolaigazgatója nem érdekelte őket. Tehát ők nem akartak mindenkiről hallani, csak éppen arról, aki nekik kellett. Mindig az volt az érzésem, hogy a pénzért, a juttatásokért csinálják. Nem volt az a hülye hazafias hangulat. Ők nem képzelték magukat az utcasarokról leselkelődni. Fáradt volt, és ideges volt a főnökére, és akkor ezt neki meg kellett csinálni. És mindegyiknek persze megvolt a története, az önigazolása, hogy munkásszármazású, és…
K. Cs.: – Ezt így elmondták neked?
S. F.: – Volt ilyen is, persze. Hogy ő elmondta. Hát valószínűleg neki is meg kellett magyaráznia magának. Hogy ő tulajdonképpen mit csinál? Hát azt csináljuk, hogy mi ilyenkor végezzük a kötelességünket. Lehet, hogy a korai években nagyon ideologizált volt, de később már nem volt az. Nem emlékszem már, hogy 89 végén ők mennyire tudták, hogy lesz rendszerváltás. Szerintem nem tudták. Mert van egy ilyen forgatókönyv, hogy tudták. Persze, még akkor is, ha a Neciuból útlevélosztály-főnök lett… És, hogy ezek a kapcsolatok hogy működnek, arra példa lehet, hogy én az útlevélosztályon véletlenül találkoztam vele, mint útlevélkérelmező. A munkatársnője lett aztán később az útlevélosztálynak a főnöke, és egyszer, amikor valamiért megint ott voltam, mert a kilencvenes években, amikor mindenki rohant, meg mindenkinek kellett az útlevél, akkor egyszer ez a fehérnép engem egyszer soronkívül felhívatott és megkaptam egy olyan dolgot, amire még két napot kellett volna várjak. Nem ellenszolgáltatást várt, ő tudta, hogy a másikkal jóba vagyok. Hogy mit tudott, hogy hogyan vagyok jóba? Mert hát „serus, serus, ce faci, uite vreau…” „Nici o problemă, serus…” [„szervusz, szervusz, hogy vagy, nézd csak, arra lenne szükségem, hogy...” „Semmi gond, szervusz...”] Mert, hogy kicsi a világ.

Az ügynök, az James Bond…

K. Cs.: – Egy kicsit megütött, hogy azt mondtad, hogy az általam használt kifejezések nem igazán jók, mert az is bükkfanyelven van, hogy „beszervezés”, meg „ügynök”…
S. F.: – Szerintem ez azért nem jó, mert mi azt örököltük, hogy úgymond voltak az informátorok, akik valamilyen oknál fogva informáltak. Vagy, mert futni hagyták őket, vagy mert pénzért csinálták, vagy meggyőződésből, ugye. De az ügynök, az James Bond. Mert izgalmas neki, meg mit tudom én. Én másfél évig elmondtam, amit kértek tőlem, aztán egy ideig békén hagytak. Ez történt.
K. Cs.: – Annak idején például te, amikor magadról gondolkoztál ebben a helyzetben, akkor valamilyen kifejezést vonatkoztattál-e saját magadra?
S. F.: – Nem. Megpróbáltam magam becsapni azzal, főleg a leges-legelején, hogy tulajdonképpen vagy bántok embereket, vagy nem. Végülis nem, senkinek nem lett semmi baja. Azoknak se, akikről én nyilatkoztam. Ugyan. Tehát elmondtam, amiről különben is tudtak és… De soha senkinek azonkívül baja nem lett, hogy időnként felhívták, megkeresték, behívták, kit ahova. Utána elmesélte, hogy milyen hülye volt az, aki kérdéseket tett fel.

Nem beszerveztek, hanem megfenyegettek…

K. Cs.: – Mikor azt kérdeztem, hogy hogyan szerveztek be téged, azt mondtad, hogy ez nem egy megfelelő kifejezés.
S. F.: – Hát igen, mert nem beszerveztek, hanem megfenyegettek. Hogy amennyiben nem szolgáltatok információkat, akkor engem az iskolából a javítóintézetbe tesznek, a kiskorúak börtönébe… Meg a családom… érted.
K. Cs.: – Ezt el tudnád mesélni kicsit részletesebben, mert szerintem ez nagyon, nagyon fontos…
S. F.: – Tehát úgy történt, hogy műhelygyakorlaton voltunk, jöttek utánam. Nem tudom, a pedellus szólt-e a műhelytanárnak, vagy hogy, de az felvitt az igazgatóhoz. Bevitt az igazgatói szobába, ott volt egy valaki. Akkor erről messze lerítt, hogy ő kicsoda. És akkor innen kezdődött. Olyan információkkal rendelkezett, hogy én cigarettát csempészek, külföldi cigarettát árulok, persze ez tilos volt… Jól rájátszott erre, s akkor én kezdtem már sejteni ennek kérdésnek a jogi oldalát, meg hogy mi is lett volna velem kiskorúként… Hogy majd az érdekli őket, hogy kitől kaptam a cigarettát… Csak, ha elmondom, akkor az egészet vittem volna magammal…. Sejthettem volna, hogy egészen hosszú menetről van szó. De nem, akkor megjátszottam magam. Akkor azt mondta, hogy megpróbálnak valamit tenni az érdekemben, hogyha én teljes beismerő vallomást teszek. Azt ígérte a pasas, hogy akkor megsemmisítik a doszáromat. Még akkor sem gondoltam arra, hogy ez egy nagyon nagy veszedelem.
És akkor még volt, szintén az iskolában, egy ugyanilyen találkozó, akkor kaptam két pofont, na akkor már szende voltam. Ők mondták – én mondtam. Egy kapitánnyal, egy magyarul egészen jól beszélő alakkal beszéltem. Akkor volt a környezetemben nemrég, szintén a rokonságunkban, egy házkutatás. Ezek megfenyegettek, hogy ugyanúgy járok. Tehát ezek mind így, hol pofoztak, aztán így hol barátkoztak megint. Akkor próbáltam elbújni, nem felvenni a telefont. Várt az iskola előtt, a házam előtt, mikor reggel mentem iskolába. Tehát ez így ment, és akkor végülis, az lett… Igaz, hogy felajánlották nekem, hogy természetesen teljesen álnéven fog működni a dolog… És mind így, addig, amíg… Ez legalább tavasztól nyárig ment. Igen… Azt hiszem tizedikig. Tehát, hogy egy tizenhat éves, vagy tizenhét éves gyereknek mit kellett volna csinálni… Próbáltam beszélni róla… S akkor, akikkel beszéltem, azoktól olyan tanácsokat kaptam, hogy hát úgy se tudják meg, hogy te voltál, aki jelent… Szóval rengeteg ilyen dolog van, amit én akkor valahogyan értelmeztem. Hogy, ha nem megyek bele, akkor annyit tudnak nekem ártani. Hogy meg akarom védeni magam. Magamat nyugtattam. Nem tudom. Nem tudom.
K. Cs.: – S akkor az iskolában? Az igazgató mindenről tudott?
S. F.: – Hát hogyne tudott volna. Megkérdezte, hogy valami van-e az iskolával kapcsolatban. Iskolát érintő dolgokat keresnek-e rajtam. Hát nem, rajtam a cigarettázásról kerestek. Mondtam, hogy mást nem. Tehát az illegális kereskedelemről…. Akkor én valósággal úgy éreztem, hogy meg kell mondjam, hogy nyugodjon meg az iskola, a vezetőség, a mit tudom én. Féltem, hogy akkor ne adj isten szégyent hozok az iskolámra. Én jól éreztem magam… Még akkor is, ha az egyik igazgató, utána derült ki, hogy messze hátat fordított nekem.

Ezerkilencszázhetvenötben volt Burebiszta és a román állam „kétezerötven éves”. Akkor még mindig kiskorú voltam…

S. F.: – Akkor, mikor már nem is tudom, tizenegyedikes voltam, még mindig nem tudtam semmi konkrétumot mondani, tehát nem voltak „eredmények”. Akkor volt egy olyan, hogy felolvastak nekem egy olyan dolgot, amiről én tudtam.
K. Cs.: – Hogy történt?
S. F.: – Műhelyórán a lányok, B.-nak az osztálytársai énekeltek egy jópofa éneket, hogy amikor még Burebiszta… mit tudom én… Hát lehet látni, hogy mennyire fiatal voltam én, ha ötvenhétben születtem, akkor még mindig kiskorú voltam… Ezerkilencszázhetvenötben. Akkor volt Burebiszta és a román állam „kétezerötven éves”. Ezt csak azért mondom, hogy helyezzük bele a korba a dolgokat. És akkor valaki már leadta azt a jelentést. „Ugye, mi ezt már tudjuk”. A szereplőket könnyű volt beazonosítani, ugyebár ott vannak az osztálytársaink. S akkor mondták, hogy akkor erősítsem én is meg, s mivel ők már úgyis tudták, és hát akkor, ha már nagyon kértek, már egyszer a francba, ha azt akarják… Ha nem akarom én, hogy tényleg ejtsenek… Mert voltak olyan papírok is, amit megmutattak nekem, amiben le volt írva, hogy én nem tudom kiknek a vécébe a cigarettát darabszámra árultam… Még volt ott valaki – nem tudom, ki volt -, mikor ez történt. Az a Bob utcában volt egy teremben. Akkor ott találkoztunk a Bob utcai általános iskolában, ott voltak üres termek, ilyen osztálytermek. Biztosan emlékszem, többször is voltam ott, az egyik és a másik épületben is, a főépületben, meg a vele szembeni – a templom udvarán levő orvosi rendelőben is.
K. Cs.: – Egy iskolában?
S. F.: – Iskolában. És akkor valószínű, hogy az illető Fodornak a fölhatalmazására lehetett ott… Akkor nem kellet volna belemenjek. „Itt vagyunk.” Csak diszkréten becsukja az ajtót. És azt mondták, ha én belemegyek, akkor eltépik azt a bizonyos ellenem való feljelentést. És most, hogy így mesélek róla… Soha nem meséltem senkinek. Akkor végülis úgy látod, hogy valószínűleg én áldozat voltam? Akkor. De ez annyi. És az történt, hogy akkor én is megírtam ezt a papírt.
K. Cs.: – Egyébként hogy néz ki… Olyan, mint egy szerződés, vagy…?
S. F.: – Nem. Tehát én akkor még nem írtam jelentést. Én addig csak olyan lazán, olyan helyzetjelentéseket név nélkül. És tehát, honnan a Pusztai név. És akkor következő alkalommal azt mondták: „na jó, ez nagyon szép volt eddig”… Tehát az történt, hogy közben már az iskolában voltak cirkuszok. Hogy miért? Hát mert az volt a tizenkettedik osztály. Minden tizenkettedik osztályban valamit kellett csinálni. Tehát ez is olyan volt, egy tizenkettedik osztály, amiben történnek dogok. És akkor mások küldtek deklarációkat, mármint jelentettek… És akkor a bátyámat is bevitték, mint gyanúsítottat, ő is megírta a maga változatát, és nem lett semmi baja belőle. Tehát, akkor mondták, hogy írjam alá. S akkor most már úgy írjam alá, hogy Pusztai. Tehát álnévvel.
K. Cs.: – Anyagilag jutalmaztak valaha?
S. F.: – Igen, tehát jutalmaztak, így van. Ez volt. Körülbelül egy évre rá, vagy már ahogy az első kezdés volt? Hát biztos megvannak a dokumentumok. Tehát akkor a jószolgálatom fejében én felvettem háromszáz lejt. Kétszer. A pénzt nem álnéven kellett átvenni. „S ha megtudják a barátaid, mindenki…” Akkor elővették a nyugtát, amivel átvettem azt a háromszáz lejt. S akkor még egyszer, amikor nem voltam hajlandó velük szóbaállni, de ez már katonaság után volt. Akkor elittuk egy kocsmában…. Nem szégyen, ez egy olyan… Valahogy mindig úgy éreztem, hogy ez olyan volt, mint mikor egy lányt megdugja a saját apukája, érted? És akkor én, mint az a lány, ha nagyon muszáj volt, én elmentem, hogy dugjanak meg, szóval én úgy értelmeztem, érted? S akkor szégyelltem, akkor igyekeztem, és próbáltam jóvátenni. Arra is emlékszem, hogy egyszer háromszázötvenet kaptam. Akkor, amikor az utcára kimentem, találkoztam egy nagyon jó barátommal. S mindenfélét ajánlottam neki, hogy szabaduljak meg ettől a júdáspénztől. Érted? Szóval ezek ilyen dolgok.

Akkor megmagyarázták nekem, hogy az életben nem lehet ebből a majom- vagy mókuskerékből kimászni…

K. Cs.: – Tehát a katonaságnál oda mentél hozzájuk?
S. F.: – Nem, nem tudta senki, hogy én abba az egységbe fogok menni. Aki intézte, hogy hova menjek, az egy más síkon intézte. Megérkeztem hajnalban, és már délre hivatott. Tehát valószínű, hogy mindenkinek a neve alapján lehetett tudni, hogy… Odahívott és azt mondta, rólam mindent tud és… A kémelhárító. Valószínűnek tartom, hogy lehetett valami kódjuk, ami a sorozási irataimon rajta lehetett, mert 10 óra alatt elképzelhetetlennek tartom, hogy 76-ban másként begyűjtsék az információt, esetleg telefonon. Hogy ki kit hívott, nem tudom. És ott megpróbálkoztak velem azzal, hogy lépjek be a kiskapun… A kiskapu az volt, hogy tiszti állományba kerültem volna a rendes katonai időm lejártakor, aktív tiszti karriert ajánlottak fel. Részükről mindent megtettek, még a leszerelési irataim is alhadnagyi ranggal lettek kitöltve, de én átvertem őket… Hát, végülis hetvenhattól hetvennyolcig katona voltam.
Tehát akkor, amikor az egyetemi könyvtárban megint bekerültem az ő rendszerükbe, amit úgy kell érteni, hogy mindegyik környezetnek meg volt a saját szolgálatosa, akkor az Egyetemi Könyvtárban szintén az volt, hogy az igazgató elé hívtak, és akkor ott volt az a Nagy Vilmos, az alezredes… Mert magyar ember volt. Na és, akkor az szólt a beosztottjának, aki egy hadnagy volt, egy Juncu nevezetű pasas, aki aztán nagyon hamar felkerült Bukarestbe… És valahol a kormány és párttitkári vigyázásokba bonyolódott, mert én láttam őt, a kíséretében volt Ceaușescunak…
K. Cs.: – A tévében láttad?
S. F.: – A tévében és mikor Kolozsváron jártak…. akkor láttam különböző operett-egyenruhákban. De Bukarestbe került, mert még találkoztam vele… Lényeg az, hogy nagyon elégedetlenek voltak velem… Mert én ilyen hülyeségekkel próbálkoztam, hogy mondtam nekik, hogy én csak végzem a dolgomat, itt vagyok az Egyetemi Könyvtárban, megkomolyodtam, én egy katonaviselt ember vagyok, engem hagyjanak békén. Akkor megmagyarázták nekem, hogy az életben nem lehet ebből a majom- vagy mókuskerékből ilyen butaságokkal kimászni. Hát, ha én nem azt csinálom, amit ők mondanak, akkor abban a pillanatban mindenki megtudja, hogy én ilyen-olyan ügynök vagyok. Elmondják. Tehát egy adott pillanatban nekik hazafi voltam, utána aztán, „állj meg”. S ha megtudják a barátaid, mindenki…. Az autó is elüthet, minden… Az egyetemi könyvtárban már… különben is már sokan voltunk…
K. Cs.: – De ti tudtátok egymásról? Lehetett tudni, hogy ki az ügynök?
S. F.: – Nem, nem, csak mondták nekem. És voltak olyan helyzetek, amiből egyértelmű volt, hogy azokat a kijelentéseimet, mondjuk rendszerellenes kijelentéseimet, valaki már elmondta… A helyzet az, hogy a könyvtárban sok szekusfeleség, meg pereputty, állást kapott, illetve ott üldögéltek, nem is igen rejtették, mi a férjük, rokonuk. Nem beszélve a pártvonalon futó egyetemi tanárok feleségeiről, akikről aztán sok minden kiderült, 89 végéig. Hosszú a lista, érdekes is, de ki igazolhatja, hisz ezek mind pártagok voltak…

Hetvenöttől nyolcvankilencig… Tizenhét év…

S. F.: – Tehát volt egy olyan, nem tudnám megmondani, tizenöt év, tizenhét év… Hetvenöttől nyolcvankilencig, mit tudom én hány év az…. nem tudom. Nem tudom, mert volt olyan, hogy hónapokig békében hagytak, s volt olyan, hogy három négy napon keresztül érdeklődtek valaki, vagy valakik iránt. Lehet, ez egy olyan kaláka volt, besegítettek egy másik kollegának, vagy tervteljesítés volt, vagy a lustaságuk miatt pótolni akarták a normát, penzumot? Egyszer elszólta magát, ha jól emlékszem Rusu, hogy heti eligazításaik vannak, többnek együtt, és olyankor neveket cserélnek egymás között, hátha hátha…
Azt mondom, ezt sose értettem. Tehát volt olyan hogy, teszem azt, egy adott pillanatban az unokabátyám kérte a felvételét. Megkerestek, és akkor mondták, hogy ez egy rendes ember, tudják, hogy az unokabátyám, és akkor mondjam el, hogy ő milyen ember, mert a doszárjához ez kellett. És én elmondtam, hogy ő a világ legrendesebb embere. Tehát ilyenek is voltak. Akkor voltak olyanok, hogy mondjam el, hogy ki mit mondott az illető gyűlésen… Nem, én nem értettem, hogy ebben lehet valami… Mindenki azt mondta, amit kellett mondjon. Mármint a párttitkárt kellett igazolni. És akkor már mindenen túl voltam, egy olyan fáradt beletörődéssel végeztem az egészet, mert tudtam, hogy miről van szó. Nem tudom, nem tudom, hogy mi lett nyolcvankilencben, amikor az egésznek vége szakadt, mert mindenki eltűnt. Illetve találkoztam még kettővel egy Rusu és egy Neciu nevezetűvel, tudtommal az egyik kereskedelmi ügynök volt, a másik, Neciu Gabriel, ezredesként kényszernyugdíjba ment, részegen balesetezett, írta is az akkori román sajtó. Talán jogtanácsoskodik, ezt áttételesen hallottam, a felesége házi orvos, a betegei mesélték… Kronológikus sorrendben a tartótisztjeim Fodor, Tarba, a Nagy-Juncu kettős, Gabriel Neciu és Valer Rusu voltak.

A magam számára egyértelművé vált, hogy én soha semmiféle közszerepet nem vállalok…

K. Cs.: – Akkor nyolcvankilenc után nem folytattad?
S. F.: – Én nem, nem. Én, a magam számára állandóan és véglegesen egyértelművé vált, hogy én soha, semmiféle közszerepet nem vállalok. Soha semmit. Én úgy tettem magam félre, ahogyan mindenki félre kellett volna tegye magát. Egy ilyen ember… Mond neked valamit az a cím, hogy „Besúgó voltam, kedvesem?” Ismered a könyvet? Udvarhelyen láttam nem olyan rég a könyvüzletben. Hát tudod azt, hogy nekem Tibi mondta, írjam meg én is. Hát ezt nem akarom. Tehát az írói vénámat nem így fogom kipróbálni…. Hát ezt azért mondom neked Csilla, azért mondtam, hogy nekem mindegy, mert én soha az életben semmiféle feloldozást nem fogok kapni, sem megkönnyebbülést, semmit. Ezt nem tudom megváltoztatni, és innentől, ha az egészet olyan emocionálisan vesszük, hogy ki haragszik, hogy kiről mit mondtam, meggyőződésem, hogy ha nagyon megnéznénk, több esetben, sok olyan jelentés létezhet, ami ugyan az én nevem alatt van, de hogy diktálásra… Olyan értelemben mondom ezt, hogy igaz, hogy sokat felejtettem, sokat felejtettem… De két dolog, amit nekem Tibi elmondott… Az egyik az, hogy én a M. a kulcsát elloptam tőle, lemásolni. Akkor azt mondtam, hogy ezt tőlem ne kérje… „Ez így volt, mert én így emlékszem”. Ezen én nem vitatkozom. Akkor a kettőnk közül valaki hazudott, és én tudom, hogy nem én hazudtam.
K. Cs.: – De kértek ilyent?
S. F.: – Persze. Voltak ilyenek… És volt az a másik dolog, ez is érdekes, hogy annyira, annyira megutáltam már az egészet, hogy már nyolcvanhétben játszottam egy ilyen úgymond kettős játékot. Hogy például elküldtek, úgymond egy feladatra. Kiharcoltam, hogy engedjék meg, hogy elmenjek Magyarországra, mert én el akartam menni. Kinn is maradhattam volna, de visszajöttem, de nem miattuk, gondolhatod. Elképzelhetetlen lett volna abban a pillanatban, hogy én megszökjek. Az lett volna a könnyű. Mindenki felajánlotta nekem, de én visszajöttem. A lényeg az, hogy én olyan nem tudom milyen jelentést tettem Vekerdi Józsefről, az Országos, mit tudom én, Széchenyi Könyvtár nemzetközi részlegének akkori főnökéről… Közben az történt, hogy mivel persona non grata volt, nem jöhetett ide. S akkor én, amikor felmentem hozzá, akkor neki elmondtam… Sok mindent elmondtam, direktbe… Őket én tájékoztattam arról, hogy a kolozsvári egyetemi könyvtárban milyen disznóságok történnek. Szóval én akkor nem babérokra törtem, hanem egyszerűen valamit kellett csináljak.
S nyolcvankilencben ennek vége lett, úgymond. Soha semmit, senki felé nem tettem azért, hogy az úgymond ügynöki doszáromat eltüntessem, vagy semmi ilyent. Én tudtam, hogy el fog következni az a pillanat, amikor ez kiderül valamikor. Én nem magyarázkodom és nem követelek semmit. Amit neked most elmondtam, ezzel azt csinálsz, amit akarsz, de én nem magyarázkodom. Én vállalnám azt, hogy üljünk le egy TV kamera elé, üljünk le és mondjuk azt el, hogy ki mit ért el az osztályunkból. Tudod, féltem, hogy mit mondanak majd az osztálytársaim. Aztán meg a kilenvenckettes osztálytársi találkozón kiderült, hogy ezeket az embereket, leszámítva azokat, akik teljesen jobboldalra elhúztak, hogy egyszerűen nem érdekli. Nem érdekli.

Ezek, akik a porszemek voltunk, csak így felszállnak, hogy látszódjon, hogy valami van…

K. Cs.: – Egy jelentés van a te nevedben az én dossziémban.
S. F.: – Persze. De Csilla, én ezt tudom.
K. Cs.: – De emlékszel erre?
S. F.: – Nagyon halványan.
K. Cs.: – Fel tudod idézni?
S. F.: – Nem, nem. Mihelyst engem felhívtál, akkor valamit próbáltam… Én veled az életben 87 és 89 között időnként találkoztam fent M.-nál. Soha nem volt az én életemben olyan, hogy engem valakire ráállítottak, és hogy akkor én az illetőt megkerestem, a bőre alá férkőztem, hogy azért találkoztam vele. Hát mindig úgy volt, hogy kiderült, valahonnan máshonnan, hogy… „Mi az, hogy te erről nem mondtál, hát ez a mi emberünk!” Ez egy, mit tudom én… Erre kell figyelni… Sosem úgy ment… Tényleg, vannak olyan elképzelések, hogy jöttek, és kiszaglásztak, de nem.
K. Cs.: – De azért szerintem olyan is volt. Szerintem nagyon sokféleképpen használták az embereket.
S. F.: – Biztos.
K. Cs.: – Nem emlékszel, hogy én hogy kerültem szóba?
S. F.: – Hát te olyan mellékes áldozat voltál. Jaj, ott van, na írjunk róla. Aztán lehet, hogy oda adta a kollegájának. Én nem tudom. Érted? Szóval, hogy hogy működtek a dolgok, hogy nekik hogy volt az operatívájuk, én nem tudom. Szóval, hogy mondjam, én nem voltam alkalmazotti státusban. Én nem voltam. Akkor most nem ülnék itt veled beszélgetni. Akkor biztos vagyok benne, hogy az én doszárom nem létezne. Akkor biztos most is nagyon sikeres volnék. Én nem tudom, hogy 90 után kik maradtak meg azokból, akik azelőtt voltak, hogy kik voltak, akiket tovább használtak. Soha erre még kísérlet se volt, pedig hát milyen zsarolható lettem volna. Soha… Ezek, akik mint mi, a porszemek voltunk, ezek csak így felszállnak, hogy látszódjon, hogy valami van.

A jelentés sorszáma a 117-es…

S. F.: – Na, ezt mutasd meg, kérlek.
K. Cs.: – Azt mondja, „Notă”… [jelentés] Igen, „copie” [másolat]. Nem tudom, ezt te írtad? És valaki más lemásolta? Ez az én tartótisztemnek [Negrea Maria-nak] a kezeírása.

Sursa PUSZTAI
102/NG/21763/117
Casa: MOCA
04.12.1987.
COPIE

NOTĂ

Sursa „PUSZTAI” ne-a informat că o cunoaşte bine pe numita KONCZEI CSILLA, absolventăa Facultăţii de filologie din Cluj-Napoca. Nu s-a prezentat la post şi acuma predă ore de lb. engleză şi de dans popular prin Cooperativa „Electromecanica”. Are preocupări de redactare a unor lucrări monografice, etnografice şi sociologice. Recent i s-a publicat un articol în „KORUNK”. Face şi traduceri.
Aceasta este în relaţii intime cu ________, ______. Sursa i-a surprins într-o asemenea ipostază pe cei doi la domiciliul ei din cartierul Mănăştur, lucru pentru care relaţiile dintre sursă şi cei doi s-au distanţat.

N.L. Nota a fost dată în baza sarcinilor generale. K. Cs. Este lucrată în S.I.

Sarcini: – Sursa va stabili dacă este preocupată de redactarea unor lucrări cu conţinut ostil.
- Va identifica persoanele din cercul ei de relaţii, inclusiv din R.P.U.
- Măsuri: – Nota la S.I.

Cpt. Neciu Gavril

Forrás PUSZTAI
102/NG/21763/117
Ház: MOCA
1987.12.04.
MÁSOLAT

JELENTÉS

A „PUSZTAI” nevezetű forrás beszámolt arról, hogy jól ismeri nevezett KONCZEI CSILLA-t, aki a Kolozsvári Filológiai Kar végzettje. Fenntevezett nem foglalta el a kijelölt állását, jelenleg angol nyelvórákat tart és népi táncot oktat az „Electromecanica” szövetkezeten keresztül. Bizonyos monografikus, néprajzi és szociológiai irások szerkesztésével foglalkozik. Nemrég megjelent egy cikke a „KORUNK”-ban. Fordításai is vannak.
Fenntevezett intim kapcsolatban van ________- vel. A forrás rajta kapta kettejüket egy ilyen helyzetben a monostori negyedbeli lakásán, ami okból kifolyólag a forrás és kettejük között a viszony elhidegült.

N.L. A jelentés az általánosan kijelölt feladatok kereteit követi. K. Cs. Feldolgozás alatt áll a S.I.-ben.

Feladatok: – A forrás állapítsa meg, hogy fenntevezett foglalkozik-e ellenéséges írások szerkesztésével.
- Meg fogja állapítani, hogy kik tartoznak a kapcsolati körébe, beleértve a magyarországiakat.
- Lépések: – A jelentést betenni a S.I.be.

Neciu Gavril kapitány

S. F.: – Ide figyelj, csak azért mondom neked, mert én ezt teveled bármikor folytatom. Ha téged valami érdekel, amire csak visszaemlékszem, azt neked elmondom. Azért, mert te tudtál olyan érzelemmentesen viszonyulni a dolgokhoz.
K. Cs.: – Hát ez nem érzelemmentes…
S. F.: – Lehet, legalábbis nem mutatod ki. Én megpróbálok abban a realitásba mozogni, amit akkor éreztem, de most tudok felfogni. Ha belemegyünk az övön aluli ütésekbe, akkor…
K. Cs.: – Ne érts félre, csak hogy legyen világos, az érzelemmentes az én esetemben nem azt jelenti, hogy mentes volnék az érzelemtől, hanem azt jelenti, hogy nem érzek magamban indulatot.
S. F.: – Indulatmentes, persze. Tehát, hogy érzelmeink vannak… Ez azt mondja, hogy 102-es.
K. Cs.: – Ezt úgy kell olvasni, hogy ez a Neciu Gavrilnak a neve, az ő száma 102-es, tehát a jelentés sorszáma a 117-es.
S. F.: – Tehát én azt akarom mondani, hogy ez valamikor 87 végén volt. 87 decemberében. Most elolvasom, jó? „Nu s-a prezentat la vot, acuma predă ore de engleză, predă dansuri populare la Electromecanica.” Ezt én biztosan nem mondtam, mert nem tudtam. [Nem vett részt a szavazáson, most angol órákat ad, néptáncot tanít az Elektromekanikában. Félreolvasás: a jelentés szövegében nem a „vot”, azaz ‘szavazás’ szó szerepel, hanem a „post”, azaz ’állás’ kifejezés. Az egyetem elvégzése után ugyanis nem foglaltam el a kényszerkihelyezéssel kijelölt állásomat Sulina-n. De ez már egy másik történet.]
K. Cs.: – De ez nem is volt pont így.
S. F.: – Érted?
K. Cs.: – Tehát ez annak helynek az intézményes megnevezése volt, ahol akkoriban a táncpróbákat tartottuk, amiről én sem gondolkoztam így. Ez a tánccsoport volt.
S. F.: – Erre a „cartierul Mănăştur”-ra [Monostori lakónegyedre] se emlékszem.
K. Cs.: – Én arra nem emlékszem, hogy te valakivel rajtakaptál volna… Na, nem.
S. F.: – Na most, most Csilla, egyezzünk meg a következőben. Találkoztunk mi, én nem tudom hol, és az intim reláció az volt, hogy valaki megfogta a kezedet. Na most innentől kezdve, engedd meg… Mert most nem erre leszek haragos, hanem a világra. Hát innen fogva azt mondja, hogy mi eltávolodtunk egymástól, még ez úgy sem igaz, hogy én ezt kitaláltam… Most mondd meg, mivel ártottam én akkori eszemmel neked, hogy én ezt nyilatkoztam? Tehát ilyenek vannak, és vannak olyanok, hogy én Tibiről olyan nyilatkozatot tettem, hogy mit tudom én, ott volt… Én meg vagyok győződve, hogy azon túl, hogy az embernek tökös-mákosan kellett volna hozzáállni a dolgokhoz, és akkor biztosan nem jutott volna el ez a világ oda, ahova eljutott, mert ha az emberek nem roppantak volna meg, akkor ezek a csúszó-mászók nem tudtak volna uralni… Ha ezt a jelentést megnézed, ezt az ember megírja azért, hogy hagyják békén. Hogy nekik ez mire volt jó? Csak arra, hogy bizonyítsák, hogy ők aktivizálnak.
K. Cs.: – Én azt hiszem, hogy ez arra volt jó nekik, pontosabban ez az egy jelentés, hogy kellett nekik még valami adat rólam, mivel körülbelül akkor indították az én komolyabb megfigyelésemet.
S. F.: – Biztos, hogy nekik az úgymond szakmájukban, ezek ilyen fontos dolgok voltak, hogy minél több jelentés, Pusztaitól és Erdeitől és mit tudom én mi, akkor azt mondhatják, hogy ez egy fontos ember, ez egy disszidens, mert né, hány jelentés van már róla. Kovács Rózsika néniről soha senki nem jelentett… Aztán innen tovább, hogy hogyan csinálták, nem tudom.
Látod, itt azt írja, hogy „căpitan”. Szerintem akkor nem volt még „căpitan”. Hogy mikor lett alezredes, nem tudom pontosan. Két év alatt ő nem lehetett alezredes. Neciu őrnagy volt, mikor átvett. Nem is lehetett kapitány fölötti rangra emelkedni, csak vizsgával, mégpedig törzstiszti vizsgával. Évek kellett elteljenek, amíg újabb fokozatot kaphattak. Pont olyan szabályok érvényesültek náluk, mint a seregben, mármint a hadseregben. A 80-as évek elején véletlenül összefutottam Fodorral a szeku Traian utcai főépületében, katonatiszti egyenruhában volt, antant szijjal és piros karszalaggal, ő volt aznap az ügyeletes tiszt a kaszárnyájukban. A belügyi egységeknek rendes katonai neve volt, mint minden katonai egységnek: Unitatea Militară…
Rusu volt kapitány, későre és nehezen lett belőle az. Fodor Emil is kapitány volt, talán úgy is nyugdíjazták. Mikor Neciu alezredesi rangra emelkedett, még itallal is kínált. Dicsekedett vele. Juncun kivül mindegyik ivott.

A szekrényből előkerült egy kis szilvapálinka, és akkor töltöttünk és ittunk…

K. Cs.: – Ilyesmire emlékszel? Azt mondja, hogy ez a Casa Moca. Tahát ez az, ahol találkoztatok. Nyilván te akkor nem láthattad ezt, dehát mindig odaírták, hogy milyen helyen találkoztatok.
S. F.: – Mi az, hogy Casa Moca?
K. Cs.: – Te nem tudod visszaidézni, hogy hol találkoztál Neciuval? Tehát nyilván, hogy te nem tudtad azt, hogy te a Casa Mocaban vagy… Milyen helyeken találkoztatok? Tehát ők fedőnevekkel látták el azokat a helyeket, ahol találkoztatok.
S. F.: – Persze. Ezt a gondolkodást ismerem, de nem jut eszembe. Tehát mindenre volt egy jelszó… Lehet, hogy a Moca cukrászda volt?
K. Cs.: – Az is lehet, persze. Előfordult, hogy a Moca cukrászdában találkoztatok?
S. F.: – Előfordult, de nem írtunk. Hát egy nyilvános helyen, hát képzeld el, hogy egy szekus és egy…
K. Cs.: – De volt olyan, hogy egy vendéglőben, vagy kávézóban találkoztatok?
S. F.: – Volt ilyen. A Moca itt a Republica mozi sarkán volt, az a kávézó…
K. Cs.: – A Szamos felől. Nem?
S. F.: – Igen, de én nem emlékszem, hogy Neciuval találkoztam volna ott… Hanem találkoztam 87-88-ban… Igen, volt olyan, hogy a Moca-ban voltam, de azért, mert én nem tudtam elmenni, vagy ő nem tudott elvinni a találkába, és akkor már el kell intézzük, mert már olyan rég nem találkoztunk. Vagy valami volt, vagy valami koncot kellett adjak, mert már nagyon nyüstöltek… És akkor ott elmondtam én, valamit szóban.
K. Cs.: – Lehet.
S. F.: – De én nem írtam ilyen helyeken, hát röhejes lett volna.
K. Cs.: – De az elképzelhető, hogy egy kávézóban beszélgettek, és utána ő leírja?
S. F.: – Persze, de soha az én kézírásommal ilyen dolog nem volt. De hogy az hova virágozódott el, hogy én le akartam a kulcsot másolni? Megmondtam, hogy mi volt az agyamban, amikor én ezt bevállaltam… de én ezt már nem tudom vállalni.
K. Cs.: – És ezeken a bizonyos konspiratív helyeken…
S. F.: – Hogy mennyire volt konspiratív, nem tudom, mert hát ezek nem a latin filmekbeli valamik voltak… A szekrényből, ami be volt zárva, előkerült egy kis szilvapálinka, és akkor töltöttünk és ittunk. Nem tudom, nem is az igazi meleg baráti kapcsolatok alakultak ki közte és köztem, vagy valami…
K. Cs.: – Mondjuk, amikor egy helyen, vagy egy lakásban voltatok, akkor voltak ilyen magánbeszélgetések?
S. F.: – Igen. Persze. Hogy hát „mit csináltál”? „A szabadságod jól telt?” „Mi a véleményed a Steaua-ról meg az afganisztáni helyzetről?” Persze. Hogy mi a véleményed… Ilyen helyzetjelentések. Hogy véleményem szerint az emberek jól érzik magukat? Románia lakossága elégedett, vagy mit tudom én, ilyenek…
K. Cs.: – És akkor mennyire lehetett őszintének lenni?
S. F.: – Hát, mikor hogy… Amit kellett. Vagy akkor aztán mondtam én is a… Voltak ilyenek… biztos nekik tartották ezeket a külföldi mit tudom én miket… Az az elmélet… nem úgy van. Hogy ők tudják, és hogy… és hogy a szovjet testvérek… Szóval ilyenek voltak, de nem…

Akkor elővette a kis doszárjából a kis A4-es papírt, behajtotta, mindig a bal sarkát.

K. Cs.: – Ők mondták meg, hogy miről beszélj? Ők kérdeztek?
S. F.: – Persze. Szóba került az előbb egy szám, a 158-dik jelentés….
K. Cs.: – De te azt tudtad? Hogy ezek számozva voltak?
S. F.: – Nem. Hát az olyan volt, hogy mittudomén hol leültünk, de mindig voltak ilyen kis valamik… Akkor elővette a kis doszárjából a kis A4-es papírt, behajtotta, mindig a bal sarkát, vette az irattartót, s akkor kellet írni: „Nota informativă”. És diktálta. Tehát végig diktálta. Hát én magamtól ilyen helyzetjelentést írtam volna, hogy mit tudom én, az élet szép, vagy nem… Mert ez így nem lett volna jó.
K. Cs.: – Hát ez részben biztos így volt… Olvastam mostanában elég sok ilyen jelentést, és azt hiszem, hogy ezek a beavatkozások részben ilyen stiláris dolgokra vonatkoztak.
S. F.: – Lehetséges.
K. Cs.: – Mert hogy a tartalom egy része csak az lehet, amit te megéltél. A te tapasztalatod volt.
S. F.: – Hát állj meg. Egyszer el kellett meséljem, és akkor utána…
K. Cs.: – Meg kellett komponálni…
S. F.: – És akkor volt olyan, hogy kiderült, hogy valójában nem így történt. És hogyha én akkor azt mondtam, hogy ez nem így történt, akkor enyhítették. Ez így volt. De most nem azért, hogy én ellenálltam, hanem ez volt a módszer. Hát akkor, ha „nem, nem”. Vagy ha mondjuk ő erről a személyről össze akarta volna eszkabálni, és kiderült, hogy nem, hát akkor nem. Akkor nem írtunk semmit. Hát szóval ez így működött. Nem azért mondtam, hogy sztorizzak.
De tényleg, mi hasznom volt belőle? Ha valaki nekem azt mondja, hogy nekem ebből előnyöm származott, akkor én igen, mindenkinek a megvetését megérdemlem. Ha nekem valaki azt mondja, hogy lehet, nekem az az előnyöm származott, hogy leépítéskor engem nem raktak volna ki, lehet. De ezek a dolgok sem így működtek. Tudjuk jól, hogy általában nem így működtek. Tehát semmiféle előnyöm nem származott. Az, hogy nekem megmondták, hogy én az egyetemen ne is gondolkozzak… Hogy engem a Babeş-Bolyai Egyetemre az életben be nem vesznek fel, mert Csendes Zoltánnak a rokona voltam. Ezt így nekem megmondták, hogy nyugodjak meg, az én dolgozatomat nem osztályozzák.
K. Cs.: – Ki mondta ezt?
S. F.: – Hát ők. Az asszisztens… Volt egy ilyen, de ez hetvenhatban volt először… X. Y. prorektorként kihívott a történelmi intézetben… „Most lehet beszélni.” Akkor elmondta, hogy mivel olyan kedves ember vagyok, nagyon szépen megkér, hogy az egyetemet felejtsem el. Találjak valami más módot. És akkor én kitaláltam magamnak, hogy különben én könyvtáros vagyok, kitűnő… Azt nagyon komolyan vettem…

Én voltam a Tibinek az informátora…

S. F.: – Én voltam a Tibinek az informátora… Tibinek nem csináltak végül is semmit. Érted? Nekem többet csináltak. Akár olyant, hogy felpofoztak…. Meg egyfolytában baszogattak.
K. Cs.: – Hát Tibinek azt csinálták, hogy kirakták az egyetemről… Többek között.
S. F.: – De nem az én jelentésem alapján tették ki az egyetemről. Hát ne haragudj, amikor én 87-ben megláttam, hogy milyen jól megy neki a budapesti főiskolán, tudod, hát hogy mondjam, vele jót tettek. Ő G.-val úgy is kiment volna. Az igazság az, hogy volt olyan, aki az országból elment. És én tudtam róla… Mert én még mindig azt mondom, hogy nagyon vészeseket nem mondtam, mert nem is történtek. Nem voltak. Államellenes nem tudom mik nem voltak… Én azt tudom mondani, hogy ha 158 jelentés, azt elosztod 17-el…
K. Cs.: – Ez a 158, ez mi? Vagy Tibi mondott egy számot?
S. F.: – Tibi mondott egy számot. De hidd el, nem tudom. Ő azt mondta, hogy milyen iszonyatosan sok.
K. Cs.: – Ezt elosztva a 17 évvel…
S. F.: – Igen, 15-el.
K. Cs.: – Évente átlag 10.
S. F.: – Akkor is, ez nem havi egy volt. Nem. Ez nem így volt… Mondom, voltak ilyen kampányok, amikor nekik az éberségüket kellett bizonyítani. Jöttek, s akkor azt mondták, hogy na most, akkor írjunk 3-4-5-öt, de ilyen piti dolgot, tehát semmi, ilyen nem is tudom… Hogy a másik megcsalta a feleségét. Nem pont ez volt, de nem tudom pontosan, hogy mi. Na, s mi van benne? Tényleg, na. S akkor mi van benne? Ezt mindenki tudja. Még a felesége is. Szóval ilyesmi, s akkor 4-5-ig, s akkor siettünk, s megvolt. Érted? De végig az volt, hogy hú, édes istenem, most megint békém hagynak.
K. Cs.: – Mennyi időt tartottak benn? Vagy hogy volt?
S. F.: – „Én majd felhívlak…” S akkor modtam, hogy „most nem tudok”. Na de akkor mindig bejöttek a munkahelyemre, ha én nem akartam menni. „Hova tűnsz el?” Mikor kijössz háromkor a munkahelyedről, akkor jössz?
K. Cs.: – Én azon gondolkoztam, hogyha felhívnak telefonon, nem jön rá valaki a családból, hogy ki keres?
S. F.: – De hát engem számtalan ember hívott telefonon. Apámról tudták, hogy korán reggel megy el. Apám hétre ment, én nyolcra mentem. Akkor apám azt mondta, hogy keres egy román barátom. Hát számtalan román barátom keresett. Ezt eljátszották, hogy olyan barátságosak, hogy tegezzem őket, nem ment el olyan szigorúba… De hát nem egy munkaviszony volt ez… Mit tudom én, mi volt ez, a fene érti. És aztán a munkahelyemen is csengett a telefon, a központon keresztül…

Nem hittem volna az életben, te sem, én sem, 89-ben sem, hogy ez a világ véget ér, hogy megváltozik…

K. Cs.: – Tényleg, ilyen klasszikusabb disszidensekről kérdeztek téged? Ilyenekről, hogy Szőcs Géza, Gyimesi Éva…
S. F.: – Nem, nem. Holott én ismertem őket. De én mondom neked: tehát Géza egy időben, hát jó pár ismerősömnél forgolódott. Én is jártam nála. Nem voltunk rossz viszonyban. Évával a mai napig is… Soha egy jelentést Éváról nem kellett tegyek. Gézáról is csak áttételesen, hogy mit hallottam, hol volt. Soha, soha nem. Mert valószínűleg nem az illető tisztnek volt kiosztva. Én mondom, hogy akikről muszáj volt. Én nem tagadom. Aki úgy látszik, kellett nekik. De… ezek a hőstörténetek és, hogy mi ellenállók voltunk, ez eléggé megható, de kevesen voltak.
Nem hittem volna az életben, te sem, én sem, 89-ben sem, hogy ez a világ véget ér, hogy megváltozik. Mert ha tudtuk volna… Én biztos nem. De annyira kilátástalannak tartottam az egészet, annyira belefáradtam az egészbe…. Tehát mindenki már ki akart menni. S azt mondtam magamban, amikor Tibi kiment az országból, hogy megszabadultam. Biztos voltam benne… Nem érdekelnek a számok, hogy hányan voltak… Nem érdekel az, hogy rólam kik írtak, mert tudom, voltak számtalanul. De én állítom neked, Csilla, ha nagyon akarták volna, a 99%-t megbüntették volna.

Neked, mondjuk, szinte szerencséd volt…

S. F.: – De hát te, neked, mondjuk, szinte szerencséd volt, hogy téged disszidensnek kellet kreáljanak, apád alapján … a Könczeiek a nagy…, tudod, mert mindegyiketek… Hál’istennek, nagyon szépen éltek. Tehát édesapádról én sose írtam, édesapádról én nem volt amit írjak. Édesapád odajárt a Korunktól a postafiókhoz minden reggel. Én minden reggel ott voltam a postafióknál. Gyakran mentünk fel édesapáddal. Sok mindenről beszélgettünk, de mondom – nem azért -, nem úgy volt, hogy én egyeseket beköptem s másokat nem, tehát a lelkiismeretem…
K. Cs.: – Értem, persze. Csak voltak más emberek, akik ezt megtették… Ott is jelen van édesapám, abban a négy sorban bőven, csak lehet, azt más jelentésekből vették.
S. F.: – Más korban… De őket is cserélték egymás között és ők is cserélték az embereket, épp azért, hogy nehogy valami…. vagy mit tudom én, hogy egyik ne legyen biztos a másikban, nem tudom.
Na, de visszatérve, hogy lehet, hogy én… De komolyan mondom, hogy olyan intézeti képeket villantott fel nekem ez a kurva… Hát elmondta, mi történik velem, mikor én oda bekerülök, hogy az én lányos képemmel és törékeny alkatommal, amikor én ilyen hatvan kilócska voltam, meg mi lesz velem, mikor a fiúknak én leszek a macájuk és mindenfajta…
K. Cs.: – Ilyeneket mondtak?
S. F.: – Persze. Csak érted, azért mondom, én szinte úgy voltam, mint akit megerőszakoltak. Érted? S akkor ebből a képből kellett mindig kilépjek. Próbáljam azt elhinni, hogy nem igaz, hát ez nem történik meg… Na. És ugyanakkor, akkor nem az, hogy jártattam a számat, én nem úgy beszéltem, hogy provokáljak. Ez egy skizofrén helyzet ugye, de bennem volt egy ilyen dolog, hogy én büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, büszke voltam, arra, hogy nekem milyen komoly ismerőseim vannak, én kikkel milyen viszonyban vagyok, hogy hova tudok a gondolkodásban eljutni. Érted? Szóval igazán… Tehát nem igaz az sem, hogy én csak annyit adtam ki, amennyit muszáj volt, nem erről van szó, de ezzel kellett éljek és ezzel élek. Soha nem fogom ezt érteni… Ha belemennék abba a játékba, hogy mi lett volna, ha ezt nem csinálom, mi lett volna, ha… Hogy ezt én más úton fejezem be annakidején 89 nyarán, amikor úgy láttam, hogy itt az emberek eljutnak egy tisztességes szembenézéshez. Nem tudtam, hogy vajon én szembe tudok-e magammal nézni, mikor láttam, amit láttam. Ez volt az, nem a feleségem, akkor még gyerek se volt, semmi nem tartott volna vissza semmikor. S amikor láttam, hogy mi van, akkor elaltattam, úgymond… Mostmár tényleg vannak ilyen dolgok, hogy mint a robot, végzem a dolgomat. Végzem a dolgomat, és van egy olyan dolog, hogy van egy skatulya-módszerem, amibe próbálom betenni. De nincs menekvés.
K. Cs.: – Jó de, hátha most le lesz zárva.
S. F.: – Nem lehet lezárni, Csilla, tehát én azért nem tudom. Ne adj isten, nem vagyok katolikus. De el nem tudom képzelni, hogy elmegyek és a szent gyónás után megtisztulok és a lelkiismeretem megkönnyebbül. Mert az ötven évvel ezelőtt, vagy negyvenöt éve elkövetett disznóságaimat, úgymond disznóságaimat a mai napig is vállalom. Nehéz így. Akkor, ha úgy se szabadulok tőle, akkor mit teszek? Nem tudom. Tehát az én leányom nem fog kevésbé szeretni, ha megtudja, hogy annakidején elkaptak engem is. Csak én vagyok neki, senki más. Érted? És ennyi. És megsimogatom és azt mondom, édesapám, sajnálom. De nem tudom megváltoztatni, Csilla, nem tudom.
K. Cs.: – Persze. Ez fontos. Jó. Köszi szépen.